Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Nemes Takách László: Kelet-ázsiai lakkművek kémiai, technikai jellemzői és rastaurálásuk problémái

KELET-ÁZSIAI LAKKMŬVEK KÉMIAI, TECHNIKAI JELLEMZŐI ÉS RESTAURÁLÁSUK PROBLÉMÁI 161 zóshoz hasonló felületű kisebb ékszereket, gyöngyöket gyúrtak az anyagból. Hasonló eljárás során a gyúrt tárgyat melegítve a megfolyósodott felszín különféle színeit pálcával, „fésűvel" egymásba húzták. Maganyag nélküli lakkműves technika a kanshitsu = szárazlakk. Nagy méretű, üreges szobrok készítésére, illetve üreges tárgyak (hangszer, doboz) előállítására alkalmas technika. Készítéseikor szétszedhető fa- vagy agyagmagot használtak, melyre több réteg nyerslakkal átitatott kenderszövetet vagy selymet simítottak (nuno-kise). A vastag, erős kéreg száradása után a magot eltávolították. A nagy méretű szobrok üreges belsejében lécvázat helyeztek el a stabilitás biztosítására. A finomabb külső részleteket fűrészpor és nyerslakk keverékéből készített masszából mintázták meg. A szobrot végül több réteg nyerslakkal vonták be, majd színezték. A lakkművek felületét gyakran egymás mellett többféle technikával készült minta díszíti. 1972 óta foglalkozom lakkműves technikák kísérleti reprodukálásával, illetve lákkművek restaurálásával. Tapasztalataim szerint a lakkművek romlása leggyakrabban helytelen tárolás, gondatlan kezelés következménye. Rovarok vagy gombák által fertőzött, károsított lakkművel nem találkoztam. A lakkművek, melyek rövidebb-hosszabb ideig jól ellenállnak víznek, más oldószereknek, vagy akár drasztikus vegyi hatásoknak, leggyakrabban a tartós kiszáradástól pusztulnak. E tekintetben három fő csoportra oszthatók: 1. a mag egyik oldalán lakkművel ellátott tárgyak, 2. a mag egyik oldalán sokrétegű, másik oldalán (belső oldalán) néhány rétegből álló lakkművel ellátott tárgyak, 3. a mag mindkét oldalán sokrétegű lakkművel ellátott tárgyak. A lakkművű bevonattal csak egyik oldaláról védett famag környezete páratartalmától függően folyamatosan végez zsugorodó, illetve duzzadó mozgást. Mivel a tárgyak nagy többsége esetében néhány mm vastagságú, de nagy lapfelületű falemez szolgál magként, ez a mozgás igen jelentős sebességű és mértékű lehet. A mag védett oldalára tapadó lakkműrétegek bár nem merevek, mozgásuk viszonylag kismérvű, valamint a fáéhoz viszonyítva lassú is. Vizet mintegy 1 százaléknyi mennyiségben felvenni képes, nem nedvszívó anyagból készültek. A kétféle mértékű mozgás eredményeként a lakkmű leválhat a magról. A mag nagymértékű duzzadása a lakkmű felszínének homorú görbületét, leválását, majd a mag összeszáradásakor a lakkmű hullámos felhólyagosodását okozza. A kiszáradt, merev lakkrétegben a mag gyors duzzadása következtében fellépő erők hatására a lakkmű eltörhet, ha nem tud nagyobb felületen leválni. Ilyen esetben a törés mentén a lakkmű szélei tetőcserépszerűen egymásra csúszhatnak. A mag erős kiszáradása a lakkmű felszínének domború görbületét okozza. A fellépő húzóerő a lakkmű leválását vagy elpattanását, törését okozza. Magában a lakkműben is fellépnek hasonló feszültségek a viszonylag porózus kőporos lakkrétegek és a lakkban dúsabb rétegek között. Emiatt a lakkmű is ketté szakadhat. A szétválás áütalában a határfelületen vagy annak közelében, az egymáshoz kevésbé tapadó kőporos rétegek között keletkezik. Az alapról levált lakkműlemez mindig a sűrűbb anyag, a nyerslakkrétegek félé görbülve homorú felületet képez. (III. ábra.) A mag belső oldallán is néhány rétegben lakkozott tárgyaknál lényegében ugyanez a romlás rendszere. Ezek a tárgyak azonban mindkét oldalról lezárt felületük miatt sokkal kevésbé érzékenyek a páratartalom ingadozásaira. A lakkmű sérülése általában csak az összeépítések, csapo'ások vonalában, valamint a sérüléseknek leginkább kitett sarkokon, éleken következik be. A mindkét oldalról sokrétegű lakkművel ellátott tárgyak a környezet páratartalmának ingadozásaira alig érzékenyek. Ezzel szemben igen komoly romlással jár nagy fokú vagy tartós kiszáradásuk. Ez leginkább ásatásokból származó nedves tárgyakkal vagy szélsőségesen száraz levegőjű raktárakban való tárolásnál fordulhat elő. A minden oldalról zárt felületű mag a lassú száradás alatt minden irányban zsugorodva a lakkmű belsejében nagy felületeken leszakadhat a zsugorodni már nem képes merev lakkműről. A szilárd támaszték nélkül maradó lakkműkéreg igen sérülékennyé válik. Az ilyen tárgy egyszerű megemelése, kézbe vétele is a lakkmű beroppanásával és széthullásával járhat. A megrepedt, felhólyagzott, cserepesen egymásra csúszott lakkrétegek rögzítéseire, pontosabban az eredetihez hasonló felület létrehozására sokféle eljárást dolgoztak ki. Az ezzel kapcsolatos első megoldandó feladat a sérült lakkmű, de legalább a fellazult rétegek felületeinek megtisztítása. Ez akár mechanikus módszerekkel, akár nedvesen végezzük, igen kényes feladat. A félig levált lakkréteg maggal érintkező tövében a finom raktári por szinte kitisztíthatatlanul megszorul. Az igen törékeny, lebegő lakkréteg megszabja a mozgáslehetőségeket. Ugyanakkor a lakkmű alatt maradó kevés kis por „vastagsága" is meglátszik a vissza ragasztott, fényes lakkfelületen. A lehető leggondosabb tisztítás után meg kell kísérelni a mag eredeti méretre valló visszaduzzasztását. Ez párakamrában, kellő türelemmel gyakran eredményesen elvégezhető. E téren a felhólyagzott, de be nem tört lakkrétegek okoznak általában gondot. Ezek simulása vagy kiterülése általában még sikeres eljárás esetén sem következik be. A mag duzzasztását igen kíméletesen, lassan szabad csak végezni, utána a tárgyat hosszú ideig pihentetni kell. A lebegő lakkrétegek vissza ragasztása többféleképpen történhet. Az alkalmazandó ragasztóanyagnak viszonylag nagy kötőerővel, jó terülési tulajdonságokkal kell rendelkeznie, nem lehet testes anyag. Előnyös, ha a rideg, törékeny lakkréteget átmenetileg meglágyítja. Gyakran követelmény a fellazult rétegek alá juttatása érdekében, hogy injektálható legyen. A létrehozott kötésnek nem szabad ri-