Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Uherkovich Á. 1981: A zselici tájvédelmi körzet nagylepkefaunája

A ZSELICI TÁJVÉDELMI KÖRZET NAGYLEPKEFAUNÁiA 15 mert nedvességkedvelő elemet sorolhatunk fel, melyek a Zselicben mindenütt gyakoriak. 5. Tápnövényeik révén nyírhez vagy égerhez (illetve mindkettőhöz) kötött fajok száma itt is jelentős. A nyír, mint elegyfa általánosan elterjedt, helyenként — erdőművelési hiba következtében — erősen elszaporodik (2. ábra). A patak menti égereseken kívül a lapos völgyfenekeken, másra nem hasznosítható részeken kiterjedt ültetett égeresek vannak. Több hektárnyi ilyen telepítés van Ropoly-puszta mellett is. Mint arra korábban már rámutattam (Uherkovich 1978f), a nyíren élő fajok éppen a Dél-Dunántúlon égerre „váltanak át". Emiatt a monofág égerevő fajok (pl. Hipparchos papilionario L, Hydriomena caerulata F., £uchoeca nebulata Scop., Apatele cuspis Hbn., Plemyria bicolorata Hufn., Aethaíura punctulota D. et Schiff.) mellett több olyan nyír-éger-evő van, amelyek feltehetően nem a szórványosan előforduló nyírfákon, hanem a jókora kiterjedésű égeresekben fejlődnek (pl. Harpyia bicuspis Bkh., Pheosia gnoma F., Polyploca flavicornis L, Drepana lacertinaria L, Endromis versco/ora L). Közülük az egyik faj, az E. versicolora hímjei március második felében a nagyobb égeresekben nappal is erőteljesen rajzottak — de ugyanekkor egyetlen példányát sem észleltem az előbb említett, erősen elnyíresedett erdőrészletben, illetve annak környékén. 6. A bükkösökkel, ezüsthársas tölgyesekkel van kapcsolatban néhány faj előfordulása (Boarmia arenaria Hufn., Ochrostigma melagona Bkh., Drepana cultraria F., Ectropis consonaria D. et Schiff., Aglia tau L., illetve Poecilopsis pomonaria Hbn., Brachionycha nubeculosa Esp.). Némelyikük gyakori. 7. A zuzmóevő fajok mennyisége magas, pl. a M//tochrista miniata Forst, és a Lithosia quadra L. jelentősebb dominanciaértéket ér el. (Vö.: 3. táblázat.) Ez utal az erdők természetközeli állapotára. JELLEGZETES VAGY RITKA FAJOK A következőkben a zselicségi tájvédelmi körzetben gyűjtött fajok közül 35-nek az adatait sorolom fel. A „ritkaság" természetesen sok esetben nem jelenti azt, hogy itt vagy az egész Zselicségben ritka lenne, inkább azt, hogy korábban tartották ritkának azokat. A fajok adatai mellett a lelőhelyet nem tüntetem fel, mivel mind Ropoly-pusztára, illetve környékére vonatkoznak. Az előfordulási dátum(ok) után zárójelben közlöm a példányszámot (ha egynél több példány tartozik az adott dátumhoz), ezután a gyűjtő nevét rövidítve (fcs = fénycsapda, UÁ = Uherkovich Ákos). A fajok elterjedésének ismertetésekor saját dolgozataimra nem hivatkozom általában (ezekre történt hivatkozás a bevezetőben és másutt is), csak más szerzők munkáira, ha szükséges. Néhány faj dél- és nyugat-dunántúli elterjedését az 5. ábrán mutatom be. Archiearis nota Hbn. 1978. III. 16. (4) UÁ. - A ropolyi völgyben több példányát is láttam az elmúlt években, belőlük csak a jelzett napon gyűjtöttem. Szórványos elterjedésű és kora tavaszi rajzása miatt viszonylag kevéssé ismert állat. A Dél-Dunántúlon Sellyén, Korpádon, Bakóca-Nagymáté-pusztán és Hosszúhetényben gyűjtöttem, a Nattán-féle gyűjteményben pedig (a Janus Pannonius Múzeumban) számos kaposvári példánya van. Acasis viretata Hbn. 1979. V. 21. UÁ, 1978. VIII. 14., 1979. V. 2., V. 13. fcs.; faraikodó: 1979. V. 15. UÁ. Szení-lvány (1944) említi először hazai előfordulását. Egészen az utóbbi évekig igen ritka volt. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején lelőhelyi adatai nemcsak a Dél-Dunántúlon, hanem országszerte megsokszorozódlak. 1977-ben a Dél-Dunántúlról még csak 4 adatát közöltem, azóta legalább 10 új helyen gyűjtöttem. Lygns meiiinata F. 1979. VI. 2. fcs. - Kovács (1971) foglalkozott jelenkori gyors terjedésével. Az azóta eltelt időben nemcsak az Észak- és Nyugat-Dunántúlon, hanem a Dél-Dunántúlon is szétterjedt és itt helyenként már nem ritka (Uherkovich 1978d), innét több, mint 10 lelőhelyét közli a faunisztikai szakirodalom. Plemyria bicolorata Hufn. 1978. VII. 1., 1979. VI. 25., VI. 26. fcs. - Égeresekben élő, országszerte ritka fajunk. A Dél-Dunántúlon elterjedt, sehol sem gyakori. Calocalpe undulata L. 1980. VII. 13. fcs. - Kovács (1953) még csak Kőszegről említi. Úgy látszik, ez a faj is erőteljesen terjed, az utóbbi időben számos nyugat-dunántúli példánya mellett már néhány déldunántúli helyről is előkerült: Marcali, Rinyatamási (megyei növényvédelmi fénycsapdák), Mike (Uherkovich 1980a), Kisdobsza (leg. Uherkovich Á.), Szentpéterfölde (ERTI-fénycsapda). Varga (1964), illetve Rézbányai (1976) kifejezetten montán elemnek tartja, így ennek a fajnak az eljutása a Dél-Dunántúlra és a Zselicbe jellegzetes tendenciát fejez ki (5.1. ábra). Éppen e faj nagyon megsokasodó adataival kapcsolatban erősen megkérdőjelezhető az a féltevés, hogy a sok új adat csak az intenzívebb gyűjtések következménye-e? E faj (és még néhány másik, hasonlóan terjedőben lévő faj) nem téveszthető össze másokkal, közönséges lámpa fényével is jól gyűjthető. Akár a Dél-, akár a Nyugat-Dunántúlon — bármennyire is rossz volt e területek általános kutatottsága - megfordultak és jókora anyagot gyűjtöttek össze jószemű és kitartó amatőrök. Nattán Miklós, a lelkes és nagyon sokat gyűjtő kaposvári amatőr és a hozzá hasonló más dunántúli magángyűjtők figyelmét nem kerülték volna el az ilyen feltűnő fajok, ha két-három vagy több évtizeddel ezelőtt itt éltek volna. A jelenkori terjedésről számot további adatunk és következtetésünk van, de e helyütt nem kívánom ezeket részletesebben ismertetni. Coenotephria sagittata L. 1978. VII. 25., 1979. VII. 20. fcs. - Első hazai előfordulásáról néhány éve számoltam be (Uherkovich 1977c). Az azóta eltelt időben többfelé előkerült a Dél-Dunántúlon is (5.2. ábra). Valószínűleg ez a faj is terjedőben van, mint az előző. A Dráva síkon ismételten gyűjtöttem (Kis-