Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban

112 iEGYÜD ÁRPÁD alatt behozhatják a kintiek a botjukat. Ilyenkor van a legnagyobb lehetősége a kanásznak arra, hogy a sok játékos közül valakit megérintsen botjával. A kanásznak csak bökni vovt szabad, pl. dobással nem lehetett leváltani magát az őrzéstől. Ha iskolai órán teremben vagy szabadban játszatjuk a csülközést, jelöljünk ki egy téglalap alakú pályát és határozzuk meg pontosan, hogy milyen szabályok szerint játszatjuk a csülköt. b) A „paprikázást-borsósjáték" több szakkönyvben külön típusként tüntették fel,

18 amivel egyet lehet érteni. Mi mégis a csülök-félék családjánál közöljük azon oknál fogva, mert legtöbb somogyi változat lényege majdnem azonos a csülközéssei, csupán a csülöknél kisebb „paprika" nem a pásztor melletti kis körben kerül felállításra, hanem a lejtősen-ferdén elhelyezett deszka végére vagy az ezt alátámasztó tégla tetejére. A játékpálya is hasonló, mint a csülközésnél, csupán néhány méterrel rövidebb (a legtöbb helyen). Az alapvonalon elhelyezkedő játékosok a számozás sorrendjében dobnak törzshajlításos vagy kissé guggoló helyzetből, hogy így biztosabban tudják a (kb. 80 cm-es) botjukat a feltámasztott deszkán csúsztatva úgy dobni, hogy közben leüssék helyéről a paprikát, amit szintén őriz egy pásztor. (Az eszközöket és pályát lásd az ábra szerint.) Ha sikerült a „paprika" elütése távolabbra, a dobó futott a botjáért, a pásztor pedig a paprikáért, hogy azt visszahelyezve a helyére, megbökhesse a dobó-futó játékost. Ezután ő felmehet dobónak, a leütött dobó pedig őrző (paprikás) lesz. Ha az elsőnek nem sikerül a paprika leütése, vár a következő csapattársa dobására (vagy a többiekére, illetve — mint a csülközésnél is volt — a vezér utolsó három ütésilehetőségére). Itt is előfordul, hogy ilyenkor sokan futnak ki a botjukért (vagy állnak mellettük), ami biztosabb lehetőséget nyújt a paprikás számára, hogy valakit megérinthessen botjával a futó-dobók közül (s akkor a megérintett lesz a pásztor). c) változat annyi eltérést mutat az előbbi játéktól, illetve annak szabályától, hogy: a dobás, sikeres paprikaleütés esetén a dobó játékos a botjáért, a pásztor a paprikáért azért fut, hogy ki érinti meg előbb a téglát (vagy a deszkát) a maga eszközével. Ha ez a dobónak sikerült, akkor a helyzet maradt az előző; ha a pásztor érintette meg előbb a téglát, akkor megszabadulván az őrzéstől, mehetett dobónak és az előbbi dobó maradt kint pásztornak-paprikásnak. Ezt a változatot is azért kedvelték mind a fiatalok, mind a felnőttek, mert igen nagy ügyességet, gyorsaságot követelt a viszonylagos rövid távolság miatt. d) variánsa az egyik legérdekesebb játékalkalom volt, mert két csapat játszotta. Tulajdonképpen teljesen azonos volt a cél, a szabály az előbbi változatéval. A különbség az volt, hogy a dobó csapattal szem18. Lásd az 1927-ben készült archív fotókat a R-RM adattárából, amit feltehetően GÖNCZI irányításává

1

! DR. EBNER S. készített. ben lent, a megnagyobbított pályán már nem egyedül a paprikás-pásztor-őrző volt, hanem egy leső csapat (a fentiekkel azonos létszámmal). Az elütött paprikát bárki a helyére tehette vagy véle megérinthette a téglát (deszkát). A játék menetét még azzal is igyekeztek felgyorsítani, hogy a paprikát szabad volt a közel állónak dobni, hogy mielőbb a helyére tehesse. Olyan módosulással is lehet játszani, hogy a paprika köré vont kis kör elérése, érintése volt a cél. Ezt azért csinálták, mert mind ennél, mind az előző változatoknál a paprika visszahelyezése bizonytalan volt a sietség, kapkodás miatt. (Ugyanis időnként úgy szigorították a játékot, hogy a paprikát fix, álló helyzetbe kellett visszahelyezni akár a téglára, deszkavégre vagy kis körbe.) Mai, korszerű változatként lehet a több variánst együtt alkalmazni, s külön szerkeszteni olyan deszkát (ábra szerint), ami bárhol alkalmazható. 10. Görcözés, görcö/és, görcsözés. Somogyban ismert, de nem volt olyan népszerű játék, mint a csülközés vagy lefutás méta. Csurgói tanítványaim kedvelt játékai közé tartozott, s különösen a lányok játszották szívesen. Szabadtéri és termi formája egyaránt alkalmas több csapattal való játszásra. A pályaméretekben volt némi eltérés helyenként és nemenkénti játéknál. Általában a 10x5 m-es vagy 6x15 m-es, téglalap alakú pá'yaméret volt a legmegfelelőbb a gyakorlati tapasztalat alapján. A legtöbb változatnál középen meghúzták a felezővonalat is. A négyszög sarkainál egy-egy kislabda számára való lyukat fúrtak, valamint a felező- és oldalvonalak metszéspontjainál is. Régente rongy- vagy szőrlabdával, később teli gumi labdával, majd teniszlabdával is játszották. Kell még a játékosok számára egy-egy lapickafa, ütőfa (kb. 70—80 cm), 6 játékos esetén 4 darab. A többféle görcölő játék közüil a legegyszerűbbet, a hatszemélyes játékot vázoljuk röviden (pályát, felállást lásd az ábrán). A téglalap alakú pálya négy sarkán fúrt lyukban egy-egy ütőjátékos botjának a vége van (a kezdéskor). Az alapvonalakon kívül egy-egy labdát egymásnak adogató áll. Az adogatás, illetve a labda ívben való repülése alatt (a megegyezés szerint) az egyik hosszanti o!dal sarkainál álló ütőpár igyekszik úgy eltalálni a labdát, hogy az minél messzebbre szálljon. Ha ez sikerült, akkor az ütőpárnak a felező középvonalig össze kell futniok, hogy a görcölest két-háromszor elvégezzék (megegyezés szerint). A görcözés azt jelenti, hogy az összefutáskor kétszer vagy háromszor vívásszerűen, gyorsan össze kell koccintaniuk a botjukat, majd utána minél hamarabb visszafoglalni igyekszenek az eredeti saroklyukat. Ezalatt azonban az adogatok egyike fut a labdáért, hogy