Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban

NÉPI SPORTSZERŰ JÁTÉKOK SOMOGYBAN QC a hangsúlyozása. Ezek ellenére mind többen ismerik fel a játékoknak abbéli szerepét, hogy a fentiek féloldására, az emberek egymáshoz közelítésére, a közösségi szellem fokozására alkalmas tényező. Talán még sem olyan kétségbeejtő a helyzet, csak rá kell döbbenteni társadalmunk illetékeseit arra, hogy a játék fölött nem múlt el az idő, az emberiség lélekés érzelemszürkülése még megakadályozható. A technika és civilizáció forradalmi korszakában érdemes azokhoz a tényezőkhöz fordulni, amelyek az ártalmakkal szemben segédkezet nyújthatnak az emberi lélek önmagára találására - és ezek közé tartozik a játék is, amely a legősibb társadalmak (szinkretikus) kultúrájától kezdve a mindenkori struktúrák szerves alkotó eleme volt. Miért ne élnénk éppen ma ennek a teremtő-formáló erőnek hatáslehetőségeivel? A népi játékok mindenki számára valók: legyen az élsportoló, kiránduiló, turista, üdülő stb. Talán felesleges bizonygatnunk a játékok (bárhol is való alkalmazása után) azon hatását, ami az alapvető fizikai képességek és lelki készségek intenzív fejlesztését szolgáilja: általános ügyesség, mozgékonyság, leleményesség, erő, állóképesség, ruganyosság, gyorsaság stb. Elsősorban gondolunk itt a közösségben végzett játékélmény érzelmi, értelmi motivációira is, amelyek feltétlen örömöt, megelégedést, megnyugvást, gyakori sikerélményt stb. nyújtanak, egyszóval hozzájárulhatnak a játékok ahhoz, amit a köznapi életben is igényelnie kell a mindennap emberének (kellemes megelégedettség, harmónia, az egyéniség, jellem sokrétű fejlesztése). A játék ősidőktől fogva jelentős szereppel bírt a közösségi életben - mint már említettük fentebb is -, tehát szocialista társadalmunk összérdekeí is megkívánják, hogy beépítsük újra életünk vérkeringésébe. A játéknak megvan az a behozhatatlan előnye, hogy egyszerre képes alakítani a társadalom egyedeit, s ezen keresztül az egész társadalmi magatartást befolyásolni képes tényező. Vannak olyan játékok, melyekben az egyéni, szubjektív elem dominál ugyan, de ennek az egyént fejlesztő munkának kollektív érvényű és értékű vonatkozásai tagadhatatlanok. Legtöbb játékunk azoban csoport-, csapatjáték, amelyeknél meg éppen lehetetlen a játékszabályok általános, közösségre vonatkozó reguláinak be nem tartása, hiszen a játék fegyelmező, szabálypredesztinálta erejének figyelmen kívül hagyása nemcsak az egyént tenné lehetetlenné, de megbontaná a közös ügy célkitűzéseinek megvalósítását, s ezt pedig sem a gyermeki, sem a felnőtt közösség sosem tűrte el. Amiként beszélni szokás a magyar anyanyelvi, zenei nyelv stb. tudatos ápolásáról, ugyanígy említhetjük ezek mellett a sajátos etnikumjelző „mozgásnyelv" kialakításának, általánossá tételének fontosságát, pedagógiai szerepét mind a szöveges-énekesmondókás-mozgásos játékok esetében, mind pedig a népi sportszerű játékokkal kapcsolatosan. Ezt — természetesen - már a legkisebb korban kell elkezdeni, tudatosan irányítani, s kornak megfelelően „adagolni", így nem lesz idegen a felnövekvő nemzedék számára semmiféle népi játék. Nem volt véletlen, hogy a paraszti életre nevelés már a bölcsőben megkezdődött - játékos formában -, családi keretek között. Ennek a szabályokba nem foglalt, de tudatos célzatosságnak hatása a későbbi felnőtt kor társadalmában, szokásrendjében olyan értékmérő tényezővé vált, ami nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna a népélet teljessége. Erre természetesen a mai családi körülmények alig-alig (vagy csak nagy ritkán) adnak lehetőséget, hiszen a megváltozott gazdasági-társadalmi szituációban a családi nevelés, a régi hagyományrend fölbomlásával, a műveltségelemek szerepe, irányultsága is megváltozott. Ez azonban egyáltalán nem jelent olyan értelmű ellentmondást, hogy a hasznosítható tényezőket - a megfelelő helyen, módon — ne tegyük életünk tartalmává. Amiként a mindenkori társadalmi változások maguk után vonták azoknak mindenfajta felépítményét, úgy ezek a játékok is változáson mentek keresztül korszakonként. Lényegüket, szerepüket, hatásukat azonban sosem vesztették el. Ha figyelemmel kísérjük csupán az említett Göncziféle gyűjtés anyagát, az ő időszakától — e viszonylag rövid idő alatt is —, azt tapasztalhatjuk, hogy egyes játékformáink eltérnek, módosultak már azóta is; némely esetben szimplábbak, mások színesebbek lettek vagy éppen kontaminálódtak. Arra is találtunk gyakori példát, hogy ugyanazt a játékot egyazon helyen másként nevezik, illetve mást értenek alatta, mint régebben. Az alább közölt játékok között többet találtunk, amelyeket a téli falusi estéken — más szórakozás nem lévén - unaloműzésként, szórakozásként mind a kisgyerekek, mind a felnőttek együtt (néha külön is) játszották. A kicsik játékába szívesen kapcsolódtak be az idősebb testvérek, szomszéd gyermekek is. Ezek az egyszerű játékok azért is válhattak népszerűvé, mert előállításukhoz nem kellett különösebb anyag, szerszám stb. Egy bicska, dió, szilva, alma vagy egyéb gyümölcs minden parasztházban, cselédházban akadt. Néhány közülük ma is előforduló szórakozási forma — különösen archaikusabb vagy elhanyagoltabb vidékeken, falvakban —, amit főleg a kicsinyek számára használnak ügyességük, leleményességük, találékonyságuk fejlesztésére, s főleg felvidításukra. Az alábbi típusú játékot (pl. Csökölyben) többnyire a karácsony előtti estéken játszották mogyoróval, dióval, aszalt szilvával. Az időpontnak meg volt a maga alkalmi szerepe, célja. Ugyanis a következő ünnepekhez, jelentősebb névnapokhoz ajándékként szolgáltak a különböző gyümölcsök a köszöntő gyerekek számára. Az egyes, más típusú játékainknál is említhetnénk hasonló aktualitást, másoknál az életben hasznosítható praktikus alkalmazást, ismét másoknál a játékok alkalmával szerzett képességek kiaknázását vagy éppen a szerszámoknak a gyakorlati életben való praktikus felhasználását (pl. pásztorbot felhasználása nyájőrzés közben, a célzókészség hasznossága stb.),