Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Recenzió - Együd Árpád: Bálint S., Karácsony, húsvét, pünkösd. Ortutay Gy.-Kriza I., Magyar népballadák. Scheiber S., Folklór és tárgytörténet I-II.

RECENZIÓ 537 „tudós" pásztorok (az ún. cucormányosok) dolgairól külön könyvet lehetne írni, talán erre is akad még folklorista. A berek környéki falvakban a XIX. század elejétől lényegesen megváltozik az erdőhasználat, s ez azzal a következménnyel jár, hogy a falvak népe kénytelen a Kis-Balaton nyújtotta haszonvételi lehetőségeket intenzívebben kihasználni. A VMI-X. fejezet részletesen tárgyalja az irtás lehetőségeinek alakulását, az erdei haszonvételekben bekövetkezett változást (pl. az abroncsvágás, a hamuzsír-égetés esetében). A folyamat végpontja az erdőelkülönözés és az uradalmi erdők szekciókba osztása. A parasztság fáizása és vesszőszedése az előbbiek következtében már csak a berekben volt lehetséges. Jól kihasználták a Kis-Balaton nád- és sástermését is (XI—XIII. fejezet). A sásszedés módját a szerző több képpel szemlélteti, az eszközök történetét kutatva pedig nagyon figyelemre méltó megállapításra jut: ,,A Kis-Balaton körüli hagyományos vágóeszközök igen régi hagyományt őriztek meg, és sok más dokumentum mellett ezek a hajdani római műveltség továbbélésének bizonyítékait szolgáltatják." (141. oldal.) A berki rétek kihasználásában a természeti adottságoknak megfelelően különbség volt a somogyi és a zalai part között: a somogyi rétek tisztábbak voltak, a zalai oldalon azonban előbb el kellett végezni a rétirtás munkáját. Ezt a folyamatot az olvasó a könyvben részletes leírás és kifejező fotók segítségével kísérheti végig (XIV. fejezet). Több olyan munkaművelettel is megismerkedhetünk, amelyeknek emléke dűlőneveinkben is megrögződött (pl. aszalás, keringetés, kerítés stb.). A rétfoglalás és a rétosztás olvasásakor az a gondolatunk támad, hogy jó lenne a mai helyzetről is tudnunk, vajon ma, a nagyüzemi gazdálkodás viszonyai között hogyan él a környék népe a berek adta lehetőségekkel. Végezetül a könyv világos, közérthető stílusát kell dicsérnünk. Takács Lajos jó példát mutat arra, hogy miként lehet a szakszerűséget és a jó értelemben vett ismeretterjesztő stílust összeegyeztetni, a műből a szakmabeliek és a néprajz iránt érdeklődő olvasók egyaránt hasznos ismereteket meríthetnek. A kötet a Somogyi Almanach című sorozat eddig is méltán kiérdemelt hírnevét tovább fogja öregbíteni. Király Lajos Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd (A nagyünnepek hazán és 'közép-európai hagyomá'nyvi'tógából.) 2. kiadás. Szent István То/шкй, Budapest 1976., 403 I. Az Előszóban, Bevezetésben őszintén intonálja a szerző az év három nagy ünnepkörének — mint főtémának — magyar népi és interetnikus vonatkozásait, amelyekre később ráhangoltan fejti ki mondanivalóját az egyházi év ünnepeihez fűződő liturgikus és paraliturgikus szokás- és hiedelemanyaggal kapcsolatosan. A kötet az alábbi fejezeteket tartalmazza: Advent; A karácsonyi ünnepkör; Karácsony böjtje; Karácsony napja; Karácsony másnapja; Aprószentek; Újév; Vízkereszt; Kánai menyegző; Húshagyó; Nagyböjti időszak; Virágvasárnap; Nagyhét; Nagycsütörtök; Nagypéntek; Nagyszombat; Húsvét; Húsvét másnapja; Fehérvasárnap; Áldozócsütörtök; Váróvasárnap; Pünkösd; Űrnapja. A főszövegek után a Jegyzetek rendkívül bő irodalmi jegyzéke következik. Az év jeles ünnepeinek részletes ismertetése során sok mindenről tájékoztatást kapunk. A széles skálájú ismeretanyag rá tud világítani minden irányú érdeklődésre. Az ünnepkörök, az egyes ünnepek történeti rétegeződésének megvilágítása során reális kapcsolat teremtődik szinte minden tudományággal, ami egy-egy téma részletes kibontásához szükséges. így találkozunk a vallástörténeti, filozófiai, irodalomtörténeti, történelmi, művészettörténeti, néprajzi-folklorisztikai stb. ismereteken alapuló megvilágítással, részletes magyarázatokkal, amely egy sajátos aspektusú ragyogás fényében jelentkezik. A fentiek értelmében ad mindenki számára izgalmas, tanulságos magyarázatot Bálint Sándor az egyes ünnepek pogány—archaikus—keresztény relációira (az összefüggések legtávolabbi mélységét is kutatva), miközben megismertet bennünket az összes fellelt hiedelem- és hagyományanyaggal, liturgikus, paraJliturgikus indíttatású szokásainyagokka'.l. Mindez úgy történik, hogy nem váffik egyoldalú kato^ikum szemléletűvé, hanem helyet kap benne a protestáns szemlélet, valamint a gyakorlatra való utalás egyaránt. A jámbor népélet színes-sokoldalú bemutatása mellett utal a szerző az egyes korokra jellemző irányzatokra, áramlatokra, azok szellemi-művészeti összefüggéseire, s ezek révén juttatja olvasóját számtalan tény ismeretéhez mind ideológiai-szellemtörténeti, mind a társadalmi gyakorlat szempontjából. Nem kerüli el a szerző (igen helyesen) a magyarországi nemzetiségek egy-egy ünnephez kapcsolódó szokásrendjének bemutatását, azok sajátos karakterének ecsetelését sem. Állandó utalásokat találunk interetnikus vonatkozásban is, amelyből megtudjuk, hogy főleg a Habsburg birodalomban végbemenő társadalmi és ideológiai mozgások gyakran azonos reagálást váltanak ki a Monarchia országainak életében, amelyek a népélet szempontjából azonban sajátos színezetet öltenek, s ezért is van az, hogy ugyanaz a jelenség hasonló, de egyes mozzanataiban mégis eltérő jegyeket mutat. Az ezerszínűségnek ezek az árnyalatai teszik a nép életének fárasztó hétköznapjait időnként oldottabbá, felemelővé a lelki életét - művészi-játékos hajlamát kiélve — kiegyensúlyozottá. A fentiek szerint ismertet meg bennünket Bálint Sándor a népek szakrális és hétköznapi életének összefonódásából adódó néprajzi specifikumokkal, az egyes ünnepkörök sajátosságaival, illetve a köréje fonódó részben pogány, részben keresztény eredetű motívumokkal, s a belőlük kifejlődő kultuszokkal. Együd Árpád Ortuíay Gyula-Kriza Ildikó: Magyar népballadák. Budapest, 1976. 764 I. Szépirodaillmi Könyvktodó - Magyar Remekírók sorozata'

bain A Szépirodalmi Könyvkiadónak a Magyar Remekírók sorozatban megjelent kiadványa — a Magyar népballadák legújabb gyűjteményes válogatás az egész magyar nyelvterületről, amelyet Ortutay Gyula szerkesztett és látott el toau'lmáínyszerű bevezetéssel {Utószó) ; a válogatás és a jegyzetek Kriza Ildikó munkáját dicsérik. A világosan rendezett kötet az összes balladatípusokai bemutatja és mind a tudomány, mind a közművelődés számára könnyen áttekinthető, jól felhasználható. A háromszáz szöveget tartalmazó könyv az alábbi beosztásban mutatja értékeit: 1. Régi stílusú népballadák a) Klasszikus népballadák (84) b) Vígballadák, románcok (68) c) Balladás dalok (32) 2. Új stílusú balladák a) Betyárballadák és balladás dalok (49) b) Családi eseményekhez, gyilkosságokhoz, szerencsétlenségekhez fűződő balladák és balladás dalok (67) Az első főcsoportban szereplő balladaanyag több típusban, s ezen belül több példával dicséri a válogatás szakszerűségét, gondosságát. így például A falba épített aszszony balladatípusa (legismertebb nevén a Kőmíves Kelemenné balladája) öt szép példával jelentkezik; A két kápolna-virág típus (Kádár Kata) négy példán, A szívtelen anya (Budai Ilona) három példán mutatja be egy-egy típus klasszikus értékeit; de elénk tárulkozik még a magyar balladakincs gazdagságából Az elcsalt feleség (Molnár Anna, Gyönyörű Bán Kata), A mennybe-vitt leány (Júlia szép