Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Recenzió - Honfi István: Széchenyi I., Napló

532 RECENZIÓ Ferenc. A szerzői kollektíva ezúttal is a magyar történészgárda legismertebb képviselőiből tevődik ki: Diószegi István, Dolmányos István, Erényi Tibor, Galántai József, Katus László, Pölöskei Ferenc, Szabó Miklós, Vörös Antal. A stílusában sokszínű, de szemléletében végig egységes és következetes alkotógárda - a 8. kötethez hasonlóan a korszak sarkalatos kérdéseinek tárgyalására fektette a fő súlyt, de örvendetesen nagy részt kapott a kor művelődéstörténetének bemutatása is „A politikai gondolkodás és kultúra Magyarországon a dualizmus utolsó negyedszázadában" című fejezetben. Hazánk történetének 1890—1918-ig terjedő időszaka, az osztrák—magyar dualizmus utolsó három évtizede is bővelkedik drámai eseményekben. A millennium hazug csillogása, a „boldog békeidők" fénye nem rejtheti el a „bús koldusok" Magyarországának igazi arcát, amely legtöbb lakójának csak kunyhót, oljamécset, túlterhelő munkát, éhséget, rongyot és szégyent juttat. De ez az időszak a kibontakoztatója és megerősítője a munkás- és agrárszocialista mozgalmaknak és a másodiik reformnemzedék tevékenységének is. A kötet minden eddig megjelentnél részletesebben, a legújabb kutatásokra támaszkodva mutatja be „az osztrákmagyar dualista állami és társadalmi rendszer krónikussá váló válságát, amelyet azok a nagy nemzeti és társadalmi erők okoztak, amelyek szabad kifejlődését a rendszer korlátozta, vagy visszafojtotta, s azok a súlyos nemzeti, szociális és politikai problémák, amelyeket 1848 nem oldott meg, 1867 félmegoldásokkal elodázott s a kibontakozó kapitalizmus pedig új konfliktusokkal, új feszültséggócokkal tetézett". (Hanák Péter.) A társadalmi és politikai történet mindkét félkötet nyitó fejezete. Ez lehetőséget nyújt a szerzőknek, hogy a szocialista munkásmozgalom megerősödése mellett a pártharcokat, az egyházpolitikai küzdelmet, a külpolitikai összefüggéseket, a kor jelentős személyiségeit (jobboldali politikusokat is életművük nagyságához mérten) bemutassák, és mindezekhez kapcsolják a tárgyalt korszak gazdasági fejlődését, olyan mai fogalmak múltbeli tartalmát is összefüggéseikben feltárva, mint pl. az infrastruktúra. Az első félkötet az 1905—1906. évi politikai válsággal, a ,,darabont"-kormány reformkísérletének bukásával zárul. Kiemelkedő szerepet szánnak a szerzők a 2. félkötetben a koalíciós kormányzat ténykedéseinek bemutatása mellett a munkásmozgalom és a polgári demokratikus ellenzék kibontakozásának, a már említett politikai gondolkodás és kultúra eredményeinek és az első világháborúnak. Erényi Tibor, egyik legismertebb párttörténészünk részletesen foglalkozik az MSZDP politikai szerepével, a koalíció elleni harcaival, az 1908. szeptember 27-i bécsi birodalmi pártértekezlettel, ahol többször elhangzott, „hogy Magyarország hátramaradottsága végzetes akadályokat gördít Ausztria politikai és társadalmi fejlődése elé . . . Csak a demokratizált Magyarország és a demokratizált Ausztria teremtheti meg a béke alapját, amely mindkét állam önállóságát és szabadságát biztosítja, s egyúttal állandóan megvédelmezi mindkét állam népének nagy és közös érdekeit". Bár az együttes cselekvés nem sok konkrétumot tudott felmutatni, a magyar progresrzió növekvő erejét jól szimbolizálja. Galántai József 1973-ban megjelent Magyarország és az I. világháború című nagy monográfiája az évi könyvkiadásunk jelentős eseménye volt. A szerző most úgy tömörítette anyagát, hogy az olvasmányosság megőrzése mellett semmit sem veszített információértékéből. Közismert, hogy a háború a Monarchia teljes vereségével végződött, s mindez egybefonódott a soknemzetiségű birodalom felbomlásával és a polgári demokratikus forradalom kirobbanásával, amely korszakváltáshoz vezetett. Ha megpróbáljuk magunkat visszaidézni a múltba, a Monarchia vezetőinek szemén keresztül nézve az eseményeket, a sok nemzetiség mindig „átka" volt a Habsburg birodalomnak, de ugyanakkor ütőkártya is, a különböző népek kölcsönös kijátszására. Katus László, a nemzetiségek történetének Kemény G. Gábor és Arafó Endre melletti legnagyobb szaktekintélye foglalkozik részletesen nemcsak Horvátországgal, hanem a Monarchia többi népének történetével is. Saját nemzeti történelmünknek is egyik legnagyobb tragédiája, hogy a „Dunának, Oltnak egy a hangja" nem olvadhatott egységes kórussá, ahogy Károlyi Mihály, a korszak egyik legnagyobb politikusa írta: „Nem lehet addig béke és nyugalom a Duna medencéjében, így Európában sem, amíg egy demokratizált Magyarország nem nyújt testvérkezet a környező népeknek, melyeket geográfiai helyzetük, történelmi múlt, gazdasági munkamegosztás egy bensőséges sorsközösségre utal." Mint minden nagy vállalkozásnál, természetesen akár a В., akár a 7, kötetnél találhatók hiányosságok. Talán a legfeltűnőbb, hogy a szerzői kollektívák egységes törekvése ellenére némely fejezet arányai eltolódtak — de sohasem úgy, hogy ez az érdemi rész hiányát okozta volna. A hatalmas szintézisről maguk a szerkesztők is így nyilatkoztak: „A szerzői kollektíva a munkát mai tudásunk szintjének megfelelő alapnak tekinti, amelyről további kutatások indulhatnak." Feltétlenül szólni kell a kötetek világos, tiszta felépítéséről, az Akadémiai Nyomda kiváló munkájáról, a jól tagolt időrendi áttekintésről, a hatalmas bibliográfiai apparátusról, a gazdag mutatórendszerről, a tájékozódást segítő térképekről, táblázatokról és ábrákról. Végül — de nem utolsó sorban — a kiemelkedően változatos és nagyon jó minőségű képanyagról, amely a köteteket díszíti és számtalan újdonsággal szolgál a Magyarország története képekben ismerői számára is. Ezek a képek szinte önállóan élnek, nem illusztrációi, hanem valóságos tartalmai a szövegnek. Gyilkos karikatúrák, korabeli arcképek, megrázó dokumentumok, híres festmények egyaránt találhatók köztük — a kor életének valamennyi területéről. Jó lenne, ha ez a hatalmas vállalkozás minél előbb tető alá kerülne. Ennek legfőbb biztosítéka, ha az Akadémiai Kiadó legalább évi két kötetet megjelentet. Nemcsak azért, mert közoktatásunk és közművelődésünk szempontjából nélkülözhetetlen. A magyar múlt e szinte kimeríthetetlen tárházának minden könyvszerető ember polcán egyaránt ott kell lennie, akár tanulunk belőle, akár csak ismerkedni szeretnénk vele. Sipos Csaba Széchenyi István: Napló. Gondolai, 1978. 1536 о Idái E vaskos kötet megjelentetésiével nem mindennapi kiadványhoz jutott az olvasóközönség. A kiadó történelmi adósságot lövész

1 tett vele. Mint 'ismeretes, a felszabadulás előtt közzé tett naplórészletek az eredeti idegen nye'iven jelentek meg, így a> szűl.'< körű ikiutaiJógándán s néhány érdeklődő: méme'jül', franciául és amgoiÜul jól tudó nem szaikeimbe^en kívül nem olvashatta ó'iket seniki. Széchenyi 'Naplóját magyar fordításban először kapja kézihez az olvasó. S ez önimaigábcn is bizony-ínja, hogy a magyar nemzeti tudatiban hosszú ó/:izedeken át merev szolborként élő gróf Széchenyi István kióJr-u'Ükozó valiomá sónak iíven menetű iközreboosá'tása nem sJolkványk.'cdváiny. De ennél

1 is fontosalbb, hogy a magyawa á-'JLtstebt válogatós olyan szerkesztésiben, tólailö-sban teszi lehetővé a. nap ló részletek tanulmányozását, amely hozzásegít a teljesebb, az igazabb Széchenyi-kép kialakításához. Aki kézbe veszi ezt a terjedelmes könyvet, szinte rákényszerül, hogy végigfussa (hb toniuilimátnyozására nem is vállalkozik). Előbbire serkenti a Naplót bevezető esszé, amelyben Sőtér István bizonyító erővel foglalja egységbe a nagy reformer tragikus életútját, éppen a Napló segítségével. „Széchenyit napló írásra nermcsa'k az önbírálat és a benső sziambes'ülés vágya (késztette, Ihaineim lénye összefogásámaík, telke és szelleme összpontosítósánaik szándéka iis, ami egyet jelent azzal a megiható vággyal, mely a tűnő időt és ennek dolgait, tárgyait akarná visszatartani. E naplók emiatt váltak önmaga keresésének és néhai önmaga megóalálásánask is eszközévé ... A hitel, a Világ, a Stádium, a Kelet Népe . . . nem pótolhatják a Naplót ... A Nagy Szatíra felségsértő, osztrákéi lenes, Habsburg-gyűlölő indulatainak megállítha-