Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Természettudomány - Keve András: A Balaton déli partjának madárvilága

496 KÉVE ANDRÁS 247. Sordély (Emberiza calandra): HOMONNAY (1940) jól jellemzi, amikor azt írja, hogy az utak menti huzalokon, főleg lucernások és kaszálók közelében látható. GRÖSSLER szerint földeken, réteken, erdős oldalakon és akácosok szélében is megtalálható. BES­SENYEY szerint Enyingnél áttelelt, viszont HERMAN és GAAL érkezési adatait közli: Somogyszentpál, 1890.11. 20.; Balatonlelle, 1896.III.8. A szentgyörgyi öbölben FARKAS és SZIJJ 1949.VI II.27-én 8-10-et számláltak. 1947-73 között 74 esetben találkoztam sordéllyal a következőképpen: III :3 ; IV:27; V:20; Vl:14; VII :7; IX: 1 ; X:1; XII :1 esetben, a következő helyeken: Aliga, Sós-tó, Zamárdi, Szántód, Szárszó, Balatonlelle, Jan­kovich-telep és Fonyódüget közt; Buzsák, Balatonújlak, Balatonmária, Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Battyánpuszta - a fonyódi adatokat a halastavakról írt tanulmányomban mutattam be. Legnépesebb csa­pata 13 madárból állott (Balatonszentgyörgy, rét, 1961. XII.12.). 248. Nádi sármány (Emberiza schoeniclus): A be­gyűjtött példányok különböző alfajokhoz tartoznak: E. s. stresemanni: Rádpuszta, 1938.V.4.; Vl.11 .; 1941 .V. 6.; Balatonmária, 1952.1.25.; E. s. schoeniclus: Rád­puszta, 1937.X.18.; Fonyód, 1908.XII.; 1939.XII.1.; Ba­latonfenyves, 1950.1.20. HERMAN 1890.IV-ban találta meg fészkét a Nagyberekben Drenyavárnál. BESSE­NYEY Enyingről teleléséről szól, GAAL tavaszi érkezé­séről (Balatonlelle, 1896.III.9.). CHERNÉL szerint a boglári berekben 1917. IX.19-én sokat mozgott. 1949-73. között 131 alkalomból láttam nádi sár­mányt: l:2; 111:11; IV:10; V:12; Vl:6; Vll:1; Vlll:9; IX:18; X:27; Xl:29; XII :ó eset. A megfigyelések szá­mának ingadozása, valamint a rendszertani vizsgálat arra mutat, hogy az állomány télire, legalábbis rész­ben, felcserélődik északiakkal. Erre vallanak egyes megfigyelések is, pl. a Nagyberekben 1965. XI.20-án ki­sebb-nagyobb csapatokban vagy egyesével összesen 150—200-ra becsültem a példányok számát, melyek fő­leg a gazosokat keresték fel; Balatonszentgyörgynél kukoricásban, 1966.XI. 15-én 20—25-ös csapat; Janko­vich-telep és Fonyódliget között 1962.111.25-én 15­20-as csapat gazosban stb. Ilyenkor szállónak ki a nádból és bokrokon vagy fákon is mozognak. A Bala­ton-parti nádasokban, a berkekben mindenfelé meg­találjuk, a Sós-tón is találkoztam vele (1963). ÖSSZEFOGLALÁS Balaton-kutatásom során már 1941—42-ben, majd 1946—75 között a somogyi oldalon is sok területet be­jártam, és már több tanulmányom is megjelent ezen vizsgálataim eredményeiről (halastavak, Iszap). Ter­mészetesen ezek és a jelen dolgozat között akadnak átfedések, hiszen egyes esetekben erőszakolt szétvá­lasztásuk, pl. a somogyi földekről a Balatonra szálló ludak nemcsak ezt, de akár a halastavakat, az Iszap, de még a Kis-Balaton légterét is keresztezhetik. Vagy egy másik példát mutat Fonyód, ahol a csatorna egy része ma már a telepen is keresztül folyik, tehát az oxen ón mozgó madarakat mikor számítsuk a halastó, és mikor ennek a tanulmánynak tárgyához, de a ha­lastó másik oldalán fekvő ordacsehi rét madarairól ugyanezt elmondhatjuk stb. Az átfedés lehet időbeni is, hiszen a halastavak 1920 után létesültek, addig helyüket a berkek foglal­ták el. Ezek madarainak ismertetése a jelen és nem a halastavakról szóló tanulmány feladata. Csakhogy a régi adatokról néhányszor nehéz eldönteni, hogy azok a berkekről, vagy már a halastavakról szólnak. A halastavakról írott tanulmányom 181 fajt, a jelen­legi 248 fajt ölel fel. Ezekből az előző munkámban 5 faj van, mely itt nem szerepel, viszont most 65 olyan fajról is beszélek, amelyek a halastavi dolgozatban nem fordultak elő — a kéteseket nem is számítva. A 248 madárfajból 16 faj Balaton-parti fészkelésére lehel; számítani és további 110 fajra, melyek a lakott területen, a parkokban, kertekben, mezőgazdasági te­rületen, az erdőben vagy a berkekben költenek, továb­bi 5 fajt sorolhatnánk még ide, mint a Balaton vidé­kén nem rendszeresen költőt. A jelen tanulmány tárgyát súlypontosan a már be­épített part jól kialakult, fás környezete teszi ki, me­lyek egyes szakaszokon (AIigától Balatonszabadiig vagy Balatonfenyvesen) magas növésű erdei fenyők csoportjából állanak. Mivel a déli part „hátországa" javarészt mezőgazdasági művelésű terület, azért a leg­több, főleg énekes madár ide szorul be. Az igazi er­dők a parttól több km távolságra fekszenek, csak egyes kiugrásaik vagy pl. az önállóan kiemelkedő fo­nyódi bazaltkúp tölgyese éri el a partot, így voltakép­pen egy más tanulmány tárgykörébe tartoznának, mely a somogyi dombvidék erdeit tárgyalná — szem­ben a veszprémi parttal. A somogyi part mentén ma már csak a Balatonbe­rény és Balatonszentgyörgy közti kiterjedt rétség — részben mocsárral - maradt beépítetlen, bár nem érintetlen. Ellenben ugyancsak súlypontos terület volt és lenne a fövenyes part, ami lehetővé tette, hogy belőle fürdő­ző- és üdülőhely váljék. Erre a célra sokkal alkalma­sabb az északi partnál, hiszen legtöbb helyen km-re is begyalogolhatunk a vízbe, anélkül, hogy 1 m-nél magasabb legyen. Ennek az átalakulásáról és annak hatásáról a madárvilágra kell még néhány szót s^óla. nunk. Az 1950-es évek közepe óta az átvonuló parti ma­darak száma minőségileg és mennyiségileg lényege­sen lecsökkent. GAAL (1930) jóslata a „süppedő sír­dombokról" valósággá vált, ugyancsak KOLOSVÁRY (1935) figyelmeztetése is. Ennek a változásnak van anthropogén és „természetes", helyesebben másodla­gosan anthropogén oka. A közvetlen anthropogén ok egyik oldala, hogy a partot kikövezik akár közvetlen annak vonulatán, akár az ismertetett feltöltési mód­szerrel. A kérdés másik oldala az üdülőforgalom és a fürdőzés fellendülése, mely hosszan tartó őszökön so­káig kihúzódhat. A parti fajok túlnyomó részét — kis számban vannak, melyek a parti kövek közt is szívesen

Next

/
Thumbnails
Contents