Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Természettudomány - Keve András: A Balaton déli partjának madárvilága

496 KÉVE ANDRÁS 247. Sordély (Emberiza calandra): HOMONNAY (1940) jól jellemzi, amikor azt írja, hogy az utak menti huzalokon, főleg lucernások és kaszálók közelében látható. GRÖSSLER szerint földeken, réteken, erdős oldalakon és akácosok szélében is megtalálható. BESSENYEY szerint Enyingnél áttelelt, viszont HERMAN és GAAL érkezési adatait közli: Somogyszentpál, 1890.11. 20.; Balatonlelle, 1896.III.8. A szentgyörgyi öbölben FARKAS és SZIJJ 1949.VI

II.27-én 8-10-et számláltak. 1947-73 között 74 esetben találkoztam sordéllyal a következőképpen: III :3 ; IV:27; V:20; Vl:14; VII :7; IX: 1 ; X:1; XII :1 esetben, a következő helyeken: Aliga, Sós-tó, Zamárdi, Szántód, Szárszó, Balatonlelle, Jankovich-telep és Fonyódüget közt; Buzsák, Balatonújlak, Balatonmária, Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Battyánpuszta - a fonyódi adatokat a halastavakról írt tanulmányomban mutattam be. Legnépesebb csapata 13 madárból állott (Balatonszentgyörgy, rét, 1961. XII.12.). 248. Nádi sármány (Emberiza schoeniclus): A begyűjtött példányok különböző alfajokhoz tartoznak: E. s. stresemanni: Rádpuszta, 1938.V.4.; Vl.11

.; 1941 .V. 6.; Balatonmária, 1952.1.25.; E. s. schoeniclus: Rádpuszta, 1937.X.18.; Fonyód, 1908.XII.; 1939.XII.1.; Balatonfenyves, 1950.1.20. HERMAN 1890.IV-ban találta meg fészkét a Nagyberekben Drenyavárnál. BESSENYEY Enyingről teleléséről szól, GAAL tavaszi érkezéséről (Balatonlelle, 1896.III.9.). CHERNÉL szerint a boglári berekben 1917.

IX.19-én sokat mozgott. 1949-73. között 131 alkalomból láttam nádi sármányt: l:2; 111:11; IV:10; V:12; Vl:6; Vll:1; Vlll:9; IX:18; X:27; Xl:29; XII :ó eset. A megfigyelések számának ingadozása, valamint a rendszertani vizsgálat arra mutat, hogy az állomány télire, legalábbis részben, felcserélődik északiakkal. Erre vallanak egyes megfigyelések is, pl. a Nagyberekben 1965.

XI.20-án kisebb-nagyobb csapatokban vagy egyesével összesen 150—200-ra becsültem a példányok számát, melyek főleg a gazosokat keresték fel; Balatonszentgyörgynél kukoricásban, 1966.XI. 15-én 20—25-ös csapat; Jankovich-telep és Fonyódliget között 1962.111.25-én 1520-as csapat gazosban stb. Ilyenkor szállónak ki a nádból és bokrokon vagy fákon is mozognak. A Balaton-parti nádasokban, a berkekben mindenfelé megtaláljuk, a Sós-tón is találkoztam vele (1963). ÖSSZEFOGLALÁS Balaton-kutatásom során már 1941—42-ben, majd 1946—75 között a somogyi oldalon is sok területet bejártam, és már több tanulmányom is megjelent ezen vizsgálataim eredményeiről (halastavak, Iszap). Természetesen ezek és a jelen dolgozat között akadnak átfedések, hiszen egyes esetekben erőszakolt szétválasztásuk, pl. a somogyi földekről a Balatonra szálló ludak nemcsak ezt, de akár a halastavakat, az Iszap, de még a Kis-Balaton légterét is keresztezhetik. Vagy egy másik példát mutat Fonyód, ahol a csatorna egy része ma már a telepen is keresztül folyik, tehát az oxen ón mozgó madarakat mikor számítsuk a halastó, és mikor ennek a tanulmánynak tárgyához, de a halastó másik oldalán fekvő ordacsehi rét madarairól ugyanezt elmondhatjuk stb. Az átfedés lehet időbeni is, hiszen a halastavak 1920 után létesültek, addig helyüket a berkek foglalták el. Ezek madarainak ismertetése a jelen és nem a halastavakról szóló tanulmány feladata. Csakhogy a régi adatokról néhányszor nehéz eldönteni, hogy azok a berkekről, vagy már a halastavakról szólnak. A halastavakról írott tanulmányom 181 fajt, a jelenlegi 248 fajt ölel fel. Ezekből az előző munkámban 5 faj van, mely itt nem szerepel, viszont most 65 olyan fajról is beszélek, amelyek a halastavi dolgozatban nem fordultak elő — a kéteseket nem is számítva. A 248 madárfajból 16 faj Balaton-parti fészkelésére lehel; számítani és további 110 fajra, melyek a lakott területen, a parkokban, kertekben, mezőgazdasági területen, az erdőben vagy a berkekben költenek, további 5 fajt sorolhatnánk még ide, mint a Balaton vidékén nem rendszeresen költőt. A jelen tanulmány tárgyát súlypontosan a már beépített part jól kialakult, fás környezete teszi ki, melyek egyes szakaszokon (AIigától Balatonszabadiig vagy Balatonfenyvesen) magas növésű erdei fenyők csoportjából állanak. Mivel a déli part „hátországa" javarészt mezőgazdasági művelésű terület, azért a legtöbb, főleg énekes madár ide szorul be. Az igazi erdők a parttól több km távolságra fekszenek, csak egyes kiugrásaik vagy pl. az önállóan kiemelkedő fonyódi bazaltkúp tölgyese éri el a partot, így voltaképpen egy más tanulmány tárgykörébe tartoznának, mely a somogyi dombvidék erdeit tárgyalná — szemben a veszprémi parttal. A somogyi part mentén ma már csak a Balatonberény és Balatonszentgyörgy közti kiterjedt rétség — részben mocsárral - maradt beépítetlen, bár nem érintetlen. Ellenben ugyancsak súlypontos terület volt és lenne a fövenyes part, ami lehetővé tette, hogy belőle fürdőző- és üdülőhely váljék. Erre a célra sokkal alkalmasabb az északi partnál, hiszen legtöbb helyen km-re is begyalogolhatunk a vízbe, anélkül, hogy 1 m-nél magasabb legyen. Ennek az átalakulásáról és annak hatásáról a madárvilágra kell még néhány szót s^óla. nunk. Az 1950-es évek közepe óta az átvonuló parti madarak száma minőségileg és mennyiségileg lényegesen lecsökkent. GAAL (1930) jóslata a „süppedő sírdombokról" valósággá vált, ugyancsak KOLOSVÁRY (1935) figyelmeztetése is. Ennek a változásnak van anthropogén és „természetes", helyesebben másodlagosan anthropogén oka. A közvetlen anthropogén ok egyik oldala, hogy a partot kikövezik akár közvetlen annak vonulatán, akár az ismertetett feltöltési módszerrel. A kérdés másik oldala az üdülőforgalom és a fürdőzés fellendülése, mely hosszan tartó őszökön sokáig kihúzódhat. A parti fajok túlnyomó részét — kis számban vannak, melyek a parti kövek közt is szívesen