Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Szíjártó István: Adalékok Sipos Gyula költői pályájának jobb megismeréséhez.

418 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN A beszélgetések, találkozások elgondolkoztatták a pusztai sorsot jól ismerő gimnazistákat. Északi (elsősorban svéd) mintájú szociáldemokráciát képzeltek el. Ehhez társult a skandináv irodalomért rajongó, norvégból fordító irodalomtanár hatása, s a népi írók finnországi élménybeszámolói. Veres Pétert és Sinka Istvánt Sipos Gyula és Horváth Lajos hívták meg 1938-ban Kaposvárra, zsúfolt nézőteret szervezve a városi moziba. „Kik vagytok? Hova tartoztok?" — kérdezte tőlük Veres Péter. Kicsit büszkén, mégis szomorúan válaszolták: ,,Mi nem tartoztunk sehova sem, mi magunk szerveztük a találkozót." A szent istváni államrend, a nemesi nemzet, az úri Magyarország világában romantikus küldetéstudattal, realista programmal jelentkeztek a puszták fiai. Alsóhetényről, Tüskepusztáról, Somogyacsáról — zárt uradalmak még zártabb cselédvilágából - nagyra nyitott szemmel, új horizontokat kereső igénnyel kezdenek kérdezni. Veres Péteréket hívják, Kodálynak írnak levelet, hogy a német ballagási nóták helyett ajánljon magyar népdalokat a gimnazistáknak: elmulasztják a kötelező püspöki kézcsókot. A VIII. osztályban már erős jó, az érettségin jeles átlagú volt Sipos. „Nem szereztem kiemelkedő érdemet semmiféle tudományban, pedig a kapási gimnázium jó útra indított, s talán a talentum sem hiányzott egészen. De az élet próbái nem tudományos munkára, hanem másféle helytállásra kényszerítettek"

22 — írja később szerényen, pedig az iskola büszkesége volt. Erről emlékeznek a régi barátok és az annalesek. Mindenesetre nagy megtiszteltetés volt, hogy önképzőköri elnök lehetett. Fodor András, aki 7 évvel később, 1946/47-ben töltötte be ezt a tisztet, így írt egy versgyűjtemény előszavában: „Ha megkérdeznének, életem eddigi lehetőségei közül mit kívánnék visszakapni, a már próbált vállalkozások jogán mi szeretnék lenni újólag, habozás nélkül döntenék: önképzőköri elnök a kaposvári gimnáziumban."

23 Az 1938/39-es évkönyv szerint Sipos elnöksége alatt az önképzőkörben 1 alakuló, 10 rendes, 1 záróülésén — az ünnepélyek, felolvasóestek, irodalmi viták mellett — az anyagok atomos szerkezete, s a kisebbségi kérdés is előkerültek. Jól sikerült Eötvös Loránd-emlékműsoruk is. Az önképzőkör vezető tanára, Hetyei József dr, az irodalommal legszorgalmasabban foglalkozó diák számára 10 pengős jutalmat tűz ki. Ezt Sipos Gyula nyeri el. A Cukorgyár környékieket — ahogy az egykori Somogyi Újság írta — már kiskorában ámulatba ejtette.

24 „A pécsi utcai iskola 3. osztályába jár egy elég fejlett, szelíd kinézésű, szőke kisfiú, nemrég töltő te be 10. évét. Egyik tanítónőjének, Odor Gyu Iónénak feltűnt, hogy a kisfiú a feladott leckét betéve mondja el, egyetlen szócskát sem hagyva ki. Ekkor kezdett érdeklődnli Siposék körüli. Megtudta, hogy a 22. Sipos Gyula levele a VOLUNTAS szerkesztőihez. Ld. 1. jegyzet. 23. Fodor András bevezetője az „üljük körül az asztalt!" gyermek nemcsak leckekönyveket, hanem szépirodalmi munkákat is olvas, de a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor arról értesült, hogy a tízéves gyermek 2—3-szori olvasás után kívülről már hibátlanul felmondja azt, amit olvasott. Ennek a felfedezésnek hamar híre terjedt. Tanító és tanári körökben is élénken kommentálták különösen azt, hogy a fiatal gyermek versírással is foglalkozik. A verseit eldugta, csak amikor érdeklődtek utána, láttak napvilágot..." A gimnáziumban állandó versmondója az iskolai ünnepségeknek, ő búcsúzik ballagó diáktársai nevében, s koszorúzza meg az intézeti hősök emléktábláját. Emelkedett pátoszú, mégis szelíd meghatottsággal beszél Antoni Dezső tanár temetésén. A törvényről szól, mely egyként köt tudóst és tudatlant, szegényt és gazdagot. Nyugodt, kiegyensúlyozott, céltudatos fiatalember volt. Vívódó, nehezen emésztő, a dolgokat alaposan körbejáró: de régi diáktársai és unokatestvére szerint is sajátos humorú, jó kedélyű. Ez időben tanult meg lovagolni, s mint kiváló hátúszó - Csík Ferenc és Lengyel Árpád szülővárosában — igen eredményesen versenyzett. Középtermetű, emelt fejű, tiszta tekintetű, nyílt fiatal volt. Amikor megjelent valahol — anélkül, hogy igyekezett volna a központba helyezkedni — mindig figyelemmel hallgatták, s belső derűjével tudta felvidítani társait. Ezeket a kamaszkori jellemzőket érvényesnek tekinthetjük a későbbi évekre is. 1939 nemcsak a matúra, az életbelépés éve, hanem az első verseskötet megjelenésének az ideje is. A Somogymegyei Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság (mely néhány évvel korábban Takáts Gyulát indította költői útjára) Hetyey József gondozásában a kaposvári Kultúra Nyomdában jelenteti meg azt a 30 verset tartalmazó, 46 lapos füzetet, mely a „Lámpák a ködben" címet kapta. „Ezergyökerű az én életem / enyém a múlt és enyém a jelen", másutt: ^Most vallok, hozzám a múlt viszszajár / s repes, mint ijedt madár, / Múltkor megszólítottam a holdat / s valahol pogány nótát daloltak. / S ahogy ott álltam a holddal szemben, / Tar Zerénd fia járt estemben. / Egyszer a nagy lámpa előtt vakon / megemeltem mélyen a kalapom / és a forrásnál erdei csendben, / rajongva keresztet vetettem ..." — Első olvasásra is nyilvánvaló az Ady-hatás: „s amit akkor elmulasztottam, / megemeltem a kalapom mélyen, / ott röpül a szánom az éjben" (Krisztus kereszt az erdőn). A pszeudo-szerelmes versek is Ady hatásáról árulkodnak. A példaképtől ekkor még nem tud szabadulni. „Én asszonyom, de jó, hogy messze vagy, / de jól esik, hogy hosszú-hosszú évek / vágytengerét kell áteveznem érted, / ... s van ki csüggedt erőmet növessze" (A messze asszonya). Annál dicséretesebbnek tarthatjuk a környezet érzékenységét, című versgyűjteményhez. A VOLUNTAS melléklete. 1972. február. 24. Andrássy Antal: Egy kaposvári csodafiú. Somogyi Néplap. 1973. II. 21.