Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ËS 1956 KÖZÖTT 391 lósdi fiatalok azt kérték a megyei népművelési osztálytól, hogy a Hejehuja kézfogó-t politikailag alakítsa át számukra. Mezőcsokonyán az Árva Rózsika című darabot adták elő engedély nélkül. A DlSZ-alapszervezetek általában arra hivatkoztak, hogy az ifjúság „nagy energiát fordított a darab betanulására, a kosztümöket is megvették, azok sokba kerültek, s ha nem mutathatják be a színművet, az nagyon letörné őket". A kész tények elé állítás volt a taktikájuk. így került színre Mosdóson a Férjhez megy a bíró lánya, Simonfán pedig a Sárga csikó. Utóbbival kapcsolatban ezt írta a járási DlSZ-titkár: „Javasoljuk, hogy a színdara bkönyvet az előadás után vonják be".

119 A jobboldaliság más formában is jelentkezett. A kultúra demokratizálása címén egyesek teljes autonómiát biztosító egyesületbe kívánták tömöríteni a műkedvelő csoportokat. Voltak, akik mindenhatónak hitték a gomba módra szaporodó gazdaköröket, s velük akarták helyettesíteni a szerintük „megszüntetendő művelődési otthonokat". A gazdakörök teljes függetlenségének követelése részben félreértése volt az önállóságnak, a szabadságnak (amely nem jelenthette: „azt teszek, amit akarok"), részben az állami irányítás gyengítését célozta. Az 1954. december 30-án tartott (80—100 fős) megyei népművelési értekezleten tiszteletdíjas népművelők részéről a következő javaslat is elhangzott: „Nem kell külön politikai témájú előadásokat tartani, hisz minden előadást politizálva kell tolmácsolni: irodalmit, történelmit, egészségügyit egyaránt". A népművelési osztály vezetője vitába szállt e jobboldali nézettel, de a szemlélet más alakot öltve később is fölütötte a fejét. (Kísértetiesen hasonlít ehhez a párt vezető szerepét csorbító nézet a 70-es évek elejéről, mely szerint nem kell erőltetni külön a párt vezető szerepét a kultúra területén, ha érvényesül az általános politikában.) A megyei népfrontbizottság egy általa létrehozott kulturális akcióbizottságot az állami szervek feladatai közé tartozó hatáskörrel kívánta felruházni. Ez különösen veszélyes volt osztályszempontból a kultúra területén, mikor Nagy Imre a népfront kongresszuson azt mondta, hogy 9 millió magyar szíve dobban össze a szocializmus építésében. Somogyban is terjedt az „össznemzeti kultúra" hangoztatása. Ezzel összefüggésben helytélen értelmezés kapott lábra a hagyományok helyéről, szerepéről. Ebbő! adódóan több helyen erősödött a narodnyikizmus, a mel'ldöngető magyarkodás. E nézet képviselői a hagyományoknak az egyetemes szocialista kultúrába való beépítése helyett ezek egyoldalú terjesztését hirdették, tehát a szabadművelődés nacionalista kultúrafélfogását melegítették föl. A munkásfolklór kutatása semmit sem haladt élőre (komoly adósságaink vannak e téren még ma is). A jobboldali nézetek elburjánzása megmutatkozott a Szovjetunió kulturális értékeinek lebecsülésében, mellőzésében is. A könyvkölcsönzésben gyengült a szovjet irodalmi alkotások propagálása, erősen megcsappant a szovjet filmek vetí119. Megyei Pártarchívum. Uo. - Somogyi Néplap, 1955. március 13., május 22. tése. így egyik végletből a másikba csapott át a szovjet kultúra terjesztése, népszerűsítése. Mérséklődött, visszaesett a népi demokratikus országok kultúrájának ismertetése is. Mindezek együttes hatása csökkentette az iskolán kívüli művelődés nevelő erejét, a kibontakozó hazafiságra nevelés szocialista eszmeiségét. A jobboldaliság leküzdésére erélyes intézkedések születtek. A szükséges adminisztratív rendszabályok (a műsoros rendezvények engedélyezésének megszigorítása, fokozottabb ellenőrzése; a művészeti agitáció fokozása; a szocialista tartalmú művek erőteljesebb propagálása stb.) kiszűrték, nem engedték szelesebb körűen kibontakozni a kulturális életben jelentkező jobboldaliságot. Az adminisztratív intézkedéseket azonban nem kísérte megfelelő hatékonyságú ideológiai nevelő munka. így a téves nézeteket, burzsoá eszméket ideológiailag kellőképpen nem leplezték le, legyőzésük tehát nem következett be, azok hol nyíltan, hol lappangva tovább éltek az értelmiség és a kispolgárság soraiban.

120 A fő veszély a jobboldali elhajlás volt, de ez ellen szektás talajról eredményesen harcolni nem lehetett. Az itt-ott megnyilvánuló szektarianizmus bátorítólag hatott a jobboldaliságra, mert a szektásság olaj volt a tűzre. A jobboldaliság, a revizionizmus úgy akarta megoldani a Szovjetunió egyoldalú dicsőítésének, a szovjet kultúra kevésbé értékes alkotásainak kiiktatását, a magyar nemzeti öntudat mellőzésének, esetenkénti megsértésének megszüntetését, hogy „csak magyar nemzeti kultúra kell nekünk". A szektás továbbra is válogatás nélkül követelte a szovjet könyvet, filmet, jóllehet ő maga nem mélyedt el azok tanulmányozásában. Ha valahol a magyar nemzeti hagyományokról szó esett, ott rögtön nacionalizmust gyanított. Szerencsére testületi állásfoglalásban ez a nézet nem kapott helyet. De egyéni megnyilvánulásokban annál többször előfordult. A szektásság a gyakorlatban a kultúra szerepének lebecsülésében, a kulturális szolgáltatás leszűkítésében okozott kárt elsősorban. A kulturális munka „lebecsülése" mindvégig megbélyegző megállapításként szerepelt a megyei testületi vitákon. Persze a „lebecsülés" sokszor meg nem értésből fakadt, mert a községi szervek vezetőinek nagy része még nem kellő mélységben értelmezte a kultúra társadalmi szerepét. így a „lebecsülés" helyett sok esetben inkább a „megbecsülés" hiánya, csak a látványosság pártolása jellemezte a községi tanácsi irányítást. A szűklátókörűség odavezetett, hogy sokan csak a „művészeti agitációban" látták a kulturális munka szerepét. Ez még a megyei tanács vb-ülésén is előfordult. (1954 nyarán például a népművelési munka nem agitációs részét tárgyaló ülésen csak azt kérdezték a vb-tagok: „Hány rigmusbrigád működik, hány köszöntés volt, és ennek hatására mennyi kenyérgabonát adtak be a gazdák?".) Nemegyszer gunyoros, fitymáló megjegyzésekkel illették a népi táncosoportokat, népi együtteseket, mondván: „Mit akarnak ezek a narod120. Megyei Pártarchívum. Uo. — Kécirat (a szerző tulajdonában).