Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ÉS 1956 KÖZÖTT 381 Többnyire az egyéni és csoportdicsérő szövegeket fogadták a legszívesebben, egyre többen akadtak azonban, akik ezt is elhárították (mert gazdatársaik körében ezzel nem váltak népszerűvé). A bíráló rigmusok nemegyszer tényleg megtették hatásukat, a ,,szégyenkező" gazda gyorsan teljesítette beadási kötelezettségét, nehogy még egyszer „kiénekeljék". De nem egy községi tanácsvezető szükségtelennek tartotta a „köszöntő brigádok" működtetését, mondván: „a begyűjtést törvény írja elő". Az itt közölt utolsó rigmus a „somogyi virtus" serkentését célozta, de a „Baranyának lóg az orra" zárósor nem éppen szocialista jellegű befejezést takar. így az eszköz, a verseny maga válik céllá. Vagy a vándorzászló elnyerése volt a cél? A szöveg ugyanis nem utal rá, hogy a versenynek nincs vesztese, mert a cél az emberek életének megjavítása mindkét megyében. Egyébként 1953-ban már szinte teljes egészében a „kulturagitációs" szemlélet uralta a műkedvelő művészeti munkát. A faliújságok, kiállítások szemléltető agitációs, mozgósító szerepe általánossá vált, az egyre szaporodó hangos bemondók kifejezetten agitációs feladatkört láttak el, az ún. „hangosautók" is ezt a célt szolgálták. A „kulturagitációs" brigádok mindenütt feltűntek: művelődési otthonokban, gyűléseken, a mezőn, a cséplőgépnél, a begyűjtőhelyen, a paraszti portákon. A tudósítások szerint egy-egy brigád heti szereplése meghaladta a tizet is. De sohasem volt elég. Az újság még azt is felrótta, hogy művészeti munkával miért nem leplezik le „az üzemekben megbúvó jobboldali szociáldemokratákat". Kevésbé hihető, hogy aratáskor a mezőn az aratók munka közben együtt énekelték a hangszóróban közvetített dalokat, mert „így dalolva könnyebben megy a munka". A leghasznosabb agitációs forma az esti ingyenes filmvetítés volt (ilyen repertoárral: Talpalatnyi fö!d; Felszabadult föld; Boldog nyár; Megújhodott föld; Gyarmat a föld alatt; Donyeci bányászok).

100 A közvetlen hatásra törekvés, a számszerűség, a mennyiség túlzásba vitelét, a kulturális szolgáltatás elnagyolását, a minőség romlását idézte elő. A gyors eredményvárás ugyanis azt követelte, hogy az élet minden területén állandóan legyen jelen a kulturális szolgáltatás. Ez erőn felüli szereplési dömpinget kényszerített a műkedvelő csoportokra, amelynek következtében a fölkészülésre alig jutott idő. Emiatt a fontos mondanivaló is sokszor alacsony művészi színvonalon került megfogalmazásra. Tetézte e gondot a műsoranyagok sematikussága. A közvetlen eredményvárás megfertőzte az olvasómozgalmat és a filmek vitáját is. A Kis Katalin házassága című filmet (amelyet Révai József az MDP II. kongresszusán és más beszédeiben a jó alkotások közé sorolt) a kaposvári Textilipari Vállalat dolgozói értekezleten vitatták meg. „Én is a makrancos Kis Katalinhoz hasomlítottam, nem akar100. Somogyi Néplap, 1951. július 10. - 1952. július 29., augusztus 5. — 1953. február 1., augusztus 6. tam tanulni - mondta az egyik munkásnő. - Dolgozó társaim felvilágosítottak, pártunk segített, emberré lettem." „Boldog vagyok, hogy férjem akaratom ellenére is tovább tanult. A durcás, férje törekvéseit lebecsülő Kis Katalinban magamra ismertem" - hangzott egy másik felszólalás. Bár ilyen egyszerű lett volna! Szinte groteszknek hat a mai olvasó számára az 1953 márciusában, a törvénysértések idején írott cikk (egy vállalati dolgozó tollából): a Széttört bilincsek című szovjet „filmből még inkább megtanultuk szeretni és megbecsülni a szabadságot, amely minden nemzetnek éltető ereje, és amely nélkül sivár, reménytelen sors vár egy népre". A termelés és a kultúra közötti közvetlen kapcsolat föltételezésének egyik legkirívóbb gyakorlati példája, hogy a hivatásos népművelőket gyakran operatív begyűjtési munkára rendelték ki, a művelődési otthonok egy részét rendszeresen terményraktárként „hasznosították". Komoly problémát jelentett az otthonossá tétel, mert nem jutott elegendő pénz megfelelő bútorok beszerzésére. Mégis nemegyszer előfordult, hogy a különböző berendezési tárgyak más szervekhez vándoroltak.

101 1951 és 1953 között mérséklődött az irodalmi tevékenység. A megyei irodalmi munkaközösség már említett irodalmi pályázatával úgyszólván lezárult ez a kezdeményezés. A megyei lapban teljesen visszaesett az irodalmi értékű prózai írások közlése, semmit sem javult a versek szerepeltetési aránya, színvonala. A Somogyi Néplap 1953. augusztus 20-i számából, egy népi költő verseiből, ízelítőül lássunk egy versszakot: Itt van az alkotmány ünnepe, Népi kormányunk viszi azt sikerre. A magyar nép dolgozott serényen, Borunk, búzánk, kenyerünk van bőven. A lap így méltatta: „Mondanivalójának általános érvénye és formai szépsége a megszokott rigmusok fölé emeli. Ez is, többi verse is népdal, a sokat hiányolt, új tartalmú népdalok példái". A Szépirodalmi Könyvkiadó 1953-ban jelentette meg Somogyi Pál: Nagy iskola című regényét. A lap ismertetője szerint: „A regény felépítése arányos. Látszik, hogy megírását komoly felkészülés és tervszerűség előzte meg. Nyelvezete tökéletes. Az író helyesen alkalmazta a népi kifejezéseket... Emeli a regény értékét az is, hogy mind a cselekmény, mind a megválasztott tárgy helyesen támogatja a mondanivalót".

103 A falucentrikusság továbbra is szembetűnő (a zene kivételével). Kaposváron 1952 után visszaesett az iskolán kívüli zenei élet, a zenészek iránti bizalmatlanság miatt megszűnt a szimfonikus zenekar (egy „zenekedvelő" ezt a lapban szóvá is tette, már mint a megszűnést). A zeneiskola hangversenyeinek a száma 101. Megyei Pártarchívum. 33. fond, I. 21. őe. 1953. - Somogyi Napló, 1951. január 9. - Somogyi Néplap, 1953. március 4. 102. Somogyi Néplap, 1953. augusztus 20., szeptember 5.