Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Lóczy István: A Kapos folyó völgyének rövid tájtörténeti áttekintése és a táj körülhatárolásának problémái.

A KAPOS FOLYÓ VÖLGYÉNEK RÖVID TÁJTöRTÉNETi ÁTTEKINTÉSE ÉS A TÁJ KÖRÜLHATÁROLÁSÁNAK PROBLÉMÁI A tájértékelés és tájkutatás nem tekint régi múltra vissza, s így a Kapós folyó völgyének értékelése és tájkutatása sem. E táj értékelésére vonatkozó régebbi adatok, szakmai leírások inkább egy-egy tájmeghatározó tényező kiemelését tartották szükségesnek. A szabályozás előtti Kapós völgy szerteágazó vizei, nagy kiterjedésű mocsarai, a körülötte kialakult hatalmas kiterjedésű erdőségek védelmet biztosítottak a Kapós völgyében települt embereknek. Ezért a völgy régi idők óta lakott terület. Megélhetést biztosított az itt élő lakosságnak: a halászat, a vadászat, a szedegetés, a gyűjtögetés, a nádazás, a faizás, az állattenyésztés, a földművelés. Korábban még a hajózás céljait is szolgálhatta a Kapós folyó. A mellette épült malmok a folyó futását lassították ugyan, de emellett mikro környezeteikben állattenyésztési és élelmezési célokat is szolgáltak a szemestakarmány, illetőleg a búza és rozs őrlésével. A Kapós szabályozása előtt 18 000 kat h. volt hasznavehetetlen mocsaras, lápos terület a Kapós völgyében. A lakosság száma 1720-ban 4500 fő körül lehetett. A középkor folyamán sűrűn követték egymást a települések. A török hódítások előtt száznál is több lehetett a falvak, majorok, tanyák és a mezővárosok száma. A török hódítások után, a nagyarányú pusztítás következtében, már csak 35 falusias települést találunk itt. A szabályozást követő idők lényeges változásokat hoztak a Kapós völgy termesztési, gazdasági és társadalmi viszonyaiba. A XIX. században készült tájleírásokból sokat még nem tudunk meg, de annyi bizonyos, hogy az állattenyésztés és a földművelés jelentős fejlődésnek indult. Fényes Elek így ír a Kapós folyó völgyéről: ,,A Kapós Puszta-Korpád körül számtalan forrásokból, melyek közt végső forrása Gigénél van, származván, Tolnába megy által, s ott Simontornya mellett a Sárvízzel és Sióval egyesül."

1 A Kapós szabályozása ellenére egy érdekes jelenségre figyelhetünk föl, amelyet mind Fényes Elek 1847ben, mind Kogoutowitz Károly 1930-ban leír. Fényes Elek a Kapós szabályozását követő időkben készített leírása értelmében: „Végre különös e megyében, hogy itt alig van határ, mellyben kisebb vagy nagyobb posványság ne volna, itt bereknek hívják; továbbá a források a völgyben egymást érik, a hegyi patakok számosak, de kavicsot egyiknek ágyazatában sem szemlélhetni." ,,A jobbágyhelységek közt leginkább kitüntet tik magukat e tekintetben Attala, Pulya, Aszaló, Magyaregres, Gölle, Kánya; úgy, hogy a magyar gazdasági egyesületnél júniusi vásárkor a parasztcsikók jutalmazására évenként kitűzetni szokott jutalmakat még eddig többnyire ezen helységek lakosai nyerték el. Ezenkívül a lótenyésztés előmozdítására szolgál a Hetesen évenkint tartani szokott lóverseny."

2 A Kapós vízgyűjtő területe 5214 km

2

, a patakokra, mellékfolyókra 632,1 km

2 (12 vízfolyás) jut. Ebből következik, hogy a Kapós mentén sűrű a vízhálózat, amely elsősorban a morfológiai viszonyoknak köszönhető. A Kapós folyó Ny—K-i irányú szakaszára É-D, illetőleg D—É-i irányú mellékvölgyek torkollanak, s mindegyikben kisebb-nagyobb vízfolyás található. A mellékfolyók, patakok vízgyűjtő területe általában kicsi, vízhozamuk nem számottevő. A völgyek kialakulásában a törés, a szél és elsősorban a víz (erózió, talajerózió, areális erózió, suvadás, pszeudokarsztosodás) játszotta a legfontosabb szerepet. A bemélyítés és a törmelék elszállítása a jelenlegi szintig tartott, mivel ebben a mélységben érte el a felszíni mélyítés a vízzáró réteget (szürke és vörös pannon agyag). A szerkezeti vonalak mellett kisebb süllyedésekre is sor került. Az aszimmetrikus völgyek magyarázatát is a törések adják meg. Mivel a völgyekben levő vízzáró rétegek közel vannak a felszínhez, ezért a völgyek annak ellenére vizenyősek, tőzegláposak, süppedősek, hogy a Kapós és a mellékfolyók (vízfolyások) szabályozására a legfelső vízzáró réteg átvágásával került sor. A vízzáró rétegek dőlése nem jelentős, ezért a talajvíz folyása lassú, a völgyek talpai vizenyősek, süppedősek még a szárazabb időszakban is. Ezeken a területéken rétgazdálkodás folytatható. Csak a huzamosabb ideig tartó, kiadós esőzések után emelkedik meg a talajvíz szintje, s mivel több csapadék, talajvíz kerül a patakokba, a gyors felszíni lefolyással együtt megduzzadva nagy területeket is elönthetnek. A viszonylag kevés vízmennyiség következtében az öntözést sem lehet megoldani kisebb-nagyobb víztárolók nélkül (pl. töröcskei víztároló). A lassú és általában elég magas talajvíz biztosítja a halgazdálkodás feltételeit. Míg a Kapós és mellékvizeinek a szabályo1. FÉNYES E.: Magyarország leírása. Pest, 1847. 62. I. 2. FÉNYES E.: I. m. 62-64. I.