Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Király István: A Kapos völgye somogyi részének történeti-gazdasági elhatárolása és tipizálása 1848 és 1944 között.

344 KIRÁLY ISTVÁN üzemi viszonyait is jelentették. Ami a parasztság osztályhovatartozás szerinti földtulajdonát illeti, annak egyik legszembeszökőbb jelensége a közép parasztság nagyobb súlya és vagyona. Ä korabeli paraszti tejtermelés, a középpáraszti birtok és üzemi viszonyok kitűnően kiegészítették egymást. A család munkaereje, a földművelés technikai színvonala, a települések és a falvak határainak kölcsönös viszonyai, az istállózó állattartás, a parasztgazdaság bevételeinek és kiadásainak alakulása kitűnő összhangot teremtett a középparaszti gazdaságokban és azokban a gazdagparaszti gazdaságokban, ahol az idegen munkaerő alkalmazása csak csekély volt. Míg általában a középparaszti gazdaság a parasztság pusztuló típusa, ezen a területen — a speciális üzemi és birtokviszonyok következtében — ez a kategória szilárdan áll a lábán, sőt a mérsékelt bővített újratermelés a jellemző a gazdálkodására. A birtokelaprózódásnak egy érdekes gátját lehet szemlélni ezen a területen. Ha két fiú vagy leánytestvér volt a házban, akkor azok nem nősültek ki vagy költöztek el férjhezmenés után, hanem egy nagy családban maradtad, és a birtokot közösen művelték. Ez a családi birtoklás sokban rokonítható a völgységi német telepesek sajátos öröklési rendjéhez, ahol a legidősebb fiú örökösödése mellett az ifjabbak addig a nagy családban dolgoztak mint bedolgozók, míg — elsősorban az állattenyésztés révén — megteremtették a saját, önálló családi életük létfeltételéit. A szomszédos területek hatása persze nemcsak ebben mutatható ki, hanem abban is, hogy a területen nagy jelentőségűvé váló tarica szarvasmarha, az 1880as évektől kezdve bonyhádi tájfajta, a völgységi járásokból vándorolt át az országos vásárok útján a somogyi-tolnai és baranyai Kapós völgyébe. A felélénkült kereskedelem és hírnév — az első időkben szinte kizárólag tejtermelő — Bonyhádot és vidékét a századforduló után valóságos tenyésztő területté alakította át. A tejtermelés már ebben az időszakban áthelyeződött a Kapós völgyébe. Budapestnek tejjel történő ellátása az első világháború előtt nagyrészt erről a területről történt. A völgységi járás — mint a bonyhádi manha eredeti tenyészkörzete — és a Kapós völgye között sok hasonlóság fedezhető fel. (gy többek között a paraszti és földesúri földbirtok közötti arányok még kedvezőbbek a Völgységben, mint a Kapós völgyében. Míg a Kapós völgyében a parasztság 51,17%-ot birtokolt, a Völgységben közel 75%-ot. Ugyanakkor egész Somogy megyében a parasztság a földnek csak 41,38%ával rendelkezett. Ezek után már csak az a kérdéses, hogy Tolna megye és Baranya megye Kapós völgyi részében milyen arányú a parasztság földbirtoklása. Ha a vizsgálat után éppen egy átmeneti helyzetet foglalna el, akkor az állattenyésztés — különösen pedig a szarvasmarha-tenyésztés — szemszögéből, mivelhogy területileg érintkeznek is, ezt a vidéket egy összefüggő területnek kell tekinteni. És ebben az esetben már nem a területi érintkezés teszi ezt a vidéket együvé tartozóvá, hanem a termőföldek területének művelési áganként! és birtoklási módja szerinti, a magyarországi általánostól, de a dunántúlitól is elütő rendje. Ez teszi ezt a területet sajátos mikrorégióvá. A Kapós völgye mikroregionális viszonyainak fejlődésére hatottak mindazok az előzmények, amelyek az agrártermelésben a szarvasmarha-tenyésztést megelőzően adottak voltak. Ezek közül talán a legjelentősebb, hogy a vidéknek a lótenyésztése jeles volt, és akkor fedezték fel azt a földbirtokosok, mint jeles paraszti tenyészetet, mikor a XIX. századi reformpolitika során Széchenyi különösképpen ráterelte erre az állattenyésztési ágazatra a figyelmet. Az akkori lótartás az úgynevezett meleg vérű, gyors mozgású fajták tartására rendezkedett be, és elsősorban fuvarozási és katonai igényeket elégített ki. Kialakulásának folyamata még kutatás tárgya. Valószínű, hogy az 1848 előtt már meglevő kisebb nagybirtok-hányad a vidéken kedvezően hatott ebben az irányban. Ugyanis a paraszti lótartás egyik nagy féke 1848 előtt az volt, hogy az igás robotot rendszerint ökrökkel teljesítették; ökör- és lótartást egyszerre nem bírt el a jobbágygazdaság. Tény az, hogy a XIX. század közepén egyértelműen nyilatkoznak a szép aszalói, pulai, nagyberki, attali és göllei lovakról. Ennek utolsó fellobbanását jelzi a milleneumi kiállítás, ahol a Kapós völgyi parasztok díjakat nyertek. Ahogy azonban tért hódított a szarvasmarha-tenyésztés — és ez a 80-as évektől számítható —, a vidék állattenyésztésében úgy szorult második helyre a lótartás. A lótartás jelentősége röviden abban foglalható össze, hogy a nagy lábas jószágok tartásában, takarmányozásában, gondozásában már elegendő tapasztalat halmozódott fel. Ennek is, tulajdonítható, hogy röpke két évtized alatt a szarvasmarha lett a favorizált állat a Kapós völgyében. Nem szabad azonban azt sem figyelmen 'kívül hagyni, hogy a szarvasmarha-tenyésztéssel egyidőben megindult a lóállomány fajtaátalakulása is. Ahogy a tejtermelés nőtt és a szürke magyar marhát kiszorította a tarka állomány, úgy csökkent az ökörtartás lehetősége. Ez természetesen visszahatott a mezőgazdaság állati vonóerejére is; a gyors mozgású, meleg vérű lovak már nem voltak olyan kelendők, mint korábban, mert a föld megművelése egyre nagyobb igényeket támasztott, ez pedig a nagy testű, hideg vérű lovak beáramlását idézte elő. A századforduló idején már észlelhető a folyamat. A muraközi és belga ménektől származó tiszta vérű vagy keresztezett egyedek kezdik elfoglalni a meleg vérű lovak helyét. E helyen újólag rá kell mutatni, hogy az egymással érintkező vidékek között hogyan vándorolták a nagyobb igényeket kielégítő új állatfajták. A tarka marhák kétségtelenül Tolna megyéből jutottak a somogyi Kapós völgybe, viszont a hideg vérű lovak a somogyi Kapós völgyéből jutottak át a szomszédos Tolna és Baranya megyékbe. Arról nem is szólok, hogy mikor a nagy kereslet következtében a bonyhádi tájfajtát a kivásárlás veszélye fenyegette, akkor a kupeckedő paraszttenyésztők a korábban átvándorolt bonyhádiakat viszszavásárolták és adták el mint völgységi marhát. így aztán elmondható, hogy az egész Kapós völgyének állattenyésztésében nemcsak a termelési körülmények,