Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Néprajz - Együd Árpád: Adatok a láncversek számszimbolikájához

284 EGYÜD ÁRPÁD akartuk néznyi . . . Osztán mikor édesapám kérdezte, akkor aztán tuttuk-montuk. Ö monta úgy is, hogy öszszekeverte, monta eggyet, monta négyet, hatot; nem mindig sorba kérdezte. Annyira tuttuk-fujtuk! Od vód a család, négyen vótunk testvérek, kettő lány, két fiú volt. Ök is tudták, édesanyám is tudta; apám kérdezte, állva is, űt is . . . Egymás hátán I estük, hogy édesapám szájábu mi gyün ki" - hangzik az adaközlő nyilatkozata. A fentiek igen sokatmondóak a magyar (somogyi) hagyomány szempontjából. Ez az adat arra az archaikus szokásra utal, amiről egykori írások is szólnak, s mi is érintettük más népekkel kapcsolatban. Az éneknek ilyen funkciója sehol sem volt tapasztalható eddig, de úgy vélem, országosan is ritkaságszámba menő jelenség, hogy a Katekizmusi ének a ,.felmondás" szerepében funkcionáljon. Énekünk másban is eltér mind a somogyi, mind más táj szövegeitől, nevezetesen a strófák struktúrájára gondolunk. Nem találjuk itt a folyton bővülő teljes visszaszámláló sorokat ismételve, csupán a refrénszerű visszatérés az (amivel egyébként az ének kezdődött). Abban is eltérés mutatkozik még a somogyi változatokétól is, hogy itt az 5. felelet-szöveg az ,,öt érzékenységről" szól. Feltétlen említést érdemel Vikár László szíves, baráti közlése, miszerint 1955-ben a karádi Simon Jánosné (70 é.) ezeket mondotta: „Édesapámtól tanultam. Ha voltak tizenketten, akik kimentek a pincébe, ott elmondták a 12 apostolt, de visszafelé. Egy kérdezett mindig mástól. Közben egyet-egyet ittak". (Szövegét és dallamát lásd a kottamellékleteknél!) íme, ismét egy, az eddigiektől eltérő adat az előadás jellegéről, az ének különös funkciójáról. Mint ebből is látjuk, a népélet legkülönbözőbb fázisaiban megtalálhatjuk. Osztopánban Perák Jánosné (1908) még a 20-as években gyermekjátékként használta leánypajtásaival együtt ezeket a szövegeket. Az adatközlő határozottan azt állította, hogy sosem énekelték kérdés-felelet formában és a felnőttektől sem hallotta (pedig társulati tag és búcsújáró is volt). így mondta el emlékeit: ,,Gyerek korunkban szoktuk mondanyi egymás között; iskoláskorban, de nem az iskolában hallottuk, se a felnőttektől, csak egymástol. Nem kérdeztük mi, csak úgy játékbu montuk közössen, játék közben. Leütünk körbe, osztán úgy montuk. Nem kérdezett minket senki. Én is a többi gyerektü tanutam, meg azok is egymástu tanuták". A közismert szöveget 1— 5-ig hibátlanul tudta, de a 6. kérdésre (a hat kővödör-témára) egyáltalán nem emlékezett, és azt állította, hogy ez soha nem szerepelt a szövegben, hanem valami mást mondtak helyébe, de arra már nem emlékszik. Ugyancsak elhagyta a 1 — 12. pontokat is. A 7—8—9. pont szövegeit hibátlanul elmondta (természetesen a szokásos visszafelé történő számlálással). Az énekszerkezetre jellemző egy, kettő, három stb. feltett kérdéseket sem szokták mondani játék közben, amit én ugyan mindig feltettem neki a szövegmondás között, hogy jobban emlékeztessem őt a strófaszerkezetre, de a hat-nál mindig elakadt, illetőleg néha mondotta (bizonyára az én kedvemért; feltett kérdéseim is bizonyára zavarták őt). ,,Egy az igaz hit, egy az Úristen, ki mennyben lakozik. Mózes két táblája, egy az igaz hit, egy az Úristen, ki mennyben . . . stb. Három pátriárka, két Mózes táblája, egy az . . . stb. Négy evangélista, három pátriárka . . . stb. öt az anyaszentegyház parancsa, négy evangélista... stb. Hét a hét-szentség (hat kővödör), öt az anyaszentegyház .. . stb. Nyolc boldogság, amire az Úr tanított bennünket, ill. tanítványokat. Kilenc angyali kar, nyolc boldogság . . . stb. Tízparancsa, kilenc angyali kar..." stb. — visszaszámlálva az Egy-ig. A Somogyi népköltészet-ben

39 közölt 10 strófás Katekizmusi éneket a buzsáki Tölgyesné a Kánai menyegzővel egyidőben mondotta magnóba. A felvételt nemrégiben megismételtem, amikor már mind a 12 szakaszt tudta. A régi és az új felvétel szövegei közt csupán néhány szóeltérés van. Azóta már több énekestől is sikerült felvenni az éneket, legutóbb Várdai Jánosnétól (1929), aki pontosan úgy tudta, mint Tölgyesné, ami természetes is, mivel barátnék voltak, s gyermekkorukban együtt hallgatták az öregeket: „Húshagyókor a rózsafüzérek bálján szokták énekelni. Tizenkét parancs volt tán a neve, vagy nem? Én kislán voltam, Tölgyesné barátnéja, és a mamájához szoktunk oda járni ojan kislánok . . . Nem hallottam, hogy templomba énekelték volna". (Csak a somogyi szóhasználat kedvéért jegyezzük meg, hogy környékünkön a „mamám" fogalom gyakran azonos a nagymamámmal.) Várdai né szövegében egyetlen eltérés fedezhető föl, ő a 11 apostol helyett „tizenegy szűzeket" említett. Tölgyesné teljes énekváltozatának szövege: , „Mégis arra kérlek édes jó barátom, Mondd meg te azt nékem, hogy mi az egy? Egy az igaz hit, egy az Úristen, Ki uralkodik a magas mennyekben. Mégis arra kérlek . . . stb. Mondd meg te azt nékem, hogy mi a kettő? Mózes kőtáblája, egy az igaz hit, egy az Úristen . . . stb. Mégis . . . stb. Mondd meg te azt nékem, hogy mi a három? Három pátriárka, Mózes kőtáblája . . . stb. Mégis . . . stb. Mondd meg te azt nékem, hogy mi a négy? Négy evangélista, három pátriárka . . . stb. Édes . . . stb. 39. EGYÜD: I. m. 393. sz. (268-269. old.)