Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Néprajz - Knézy Judit: XVIII-XIX. századi viseletadatok Somogyból

258 KNÉZY alakulhattak ki, bár kising az elnevezése Drávagárdonyban a bőujjú felsőing alá felvett szűk, rövid alsóingnek is. A XIX. századi darabok dereka rövidebb volt, mint a XX. század elejieké. Tárgyi emlékeink erre leginkább Belső-Somogyból (Lábod, Görgeteg, Nagykorpád) és Nagyberékből vannak. Pl. a Néprajzi Múzeum 83.963. sz. görgetegi női ingének 40 cm az eleje hossza, a 93932. sz. lábodi lenvászon ingnek 34 cm. Kes,keny kézelőjükön levő egyszerű mértanias, ún. „parasztöltés" (átcsavart tűzőöltés) is mutatja e darabok régiségét. A Buzsák környéki horvát eredetű falvak többnyire lenvászonból való XIX. század végi női ingei ugyancsak ilyen rövidek.

70 A Lakácsa környéki horvátoké már 15—20 cm-esre rövidült le. Az előbb említett vidékeken a rövidebb és elöl végig hasítékolt női ingekre a felső szoknya nem pontosan a derékon, hanem egy tenyérnyivel feljebb került. A házi vászonból készült felsőszoknyák (biklák) övpántja ennek megfelelően szélesebb is volt, mint az alsószoknyáké. A belső-somogyi, zselici és Kapós menti és nagybereki községek félingje, bokrosingje, kisingje — a recens adatok alapján — felső ing volt, alatta szűk ujjú, bevarrott, kevésbé díszes alsóinget hordtak. Mezőn, aratásban viszont a felső bodros ujjú inget vették le, és a sima szűk ujjúban dolgoztak. A leggyakrabban a kézelőt hímezték, fehér lapos- és „lukhímzéssel". Fiatalok esetén piros vagy piros-kék keresztszemes is előfordult e bőven ráncolt ujjú ingeken, vagy piros laposhímzés, ünnepi és hosszabb ujjú ingek karján hosszában futó mértanias mintakincsű varrások is voltak díszes összeöltésekkel (Belső-Somogyban van erre elsősorban adat) (Vl/I. tábla). A már idézett buzsáki és környéki dolgoztunkban leírtuk, hogy itt színes szőttesbetét is volt az ujj hosszában, s mellette színes hímzés. Magyaroknál igen ritkán tettek szőttesdíszt ruhafélére, de van rá példa női ing kézelőjén. Általános volt a megyében, hogy az ing ujja, különösen az ünnepi daraboké, finomabb anyagból készült (pl. sifon, moll, „vapér" vagy finomabb lenvászon), mint a dereka. Lenvászon ing esetén a derék sötétebb színű volt, mint az ujja. c) Alsóing — „szűkimeg" Erre az ingtípusra a XVIII—XIX. századi forrásokból nem tudunk következtetni. Viszont későbbi analógiák azt mutatják, hogy a bő, mellévarrott ujjú ing alatt az alsó ing szerepét töltötte be. A XX. század elején egész vidékek felsőingként viselték nyáron díszesebb változatait, így Külső-Somogyban és az ún. Vízmentén, azaz a Kapós mente Ny-i részén. Ezek az ingek szűk, 70. KERÉKGYÁRTÓ-KNÉZY 1975. 121-123. 71. Pl. a Rippl-Rónai Múzeum 67.6.6. Itsz. somogyszobi női ingje. 72. Törökkoppány környékén píros lapos- és lukhímzéses női szűkingek is gyakoriak voltak lányok és fiatalaszszonyok ruhatárában az 1900-as évek elején. A Kapós mentén a piros mellett ritkábban kék-piros keresztszemes hímzés díszítette a női ingeket. JUDIT ritkábban bő, ráncolt, bevarrott ujjúak, elöl végig gombolások, nyakukon felálló nyakszegésük van, díszesebb darabjaik sifonból készültek. Ritkábban előfordult felső ingként való használata Belső-Somogyban is,

71 van néhány díszesebb darab is e vidéken. (Lásd a Vl/ll. t. ujjvégrészletét!) Ezzel szemben a XX. században gyűjtött Kapós menti és külső-somogyj női ingek között sokkal kevesebb a bő mellévarrott ujjú ing, és sokkal több a felsőingként használt díszes „szűkimeg". Ezeknek a szűk ingeknek a díszítése mindkét vidéken (Külső-Somogy, Kapós mente)

72 mind fehér hímzéssel, majd piros keresztszemes hímzéssel ((Vl/ll

I. tábla) történt a nyakán, ujja széién és a mellén. A Törökkoppány környékiek viszont sokkal díszesebbek, rangosabbak mind a fehér hímzések, mind a keresztszemesek tekintetében, mint pl. a Gölle, Attala környékiek. A piros lapos-, „lukhímzéseket" (VI/IV. tábla), keresztszemes darabokat általában fiatalok készítették. Inventáriumokban a „kising" jelölés szűk alsóinget is jelenthetett. 3. SZOKNYAFÉLÉK Bikla, péntöl A házi vászonból való szoknyaféléknek kétféle elnevezése ismert a múlt századi iratokban és az emlékezésanyagban is: bikla és péntő vagy péntel. A XVIII. századi nemesi inventáriumok csak szoknyáról beszélnek, a XIX. századi paraszti iratokban péntel, péntöl is szerepel.

73 Jankó János feltevése, hogy a felsőszoknyaként használt vászonszoknya neve volt a bikla, s az alsószoknyáé a péntöl. De lehetett eltérés a névhasználatban. Vitaii a Sió mellett „ráncos pentelt" említ, viszont a Rinya és Dráva mentén gazdagon ráncolt biklát

74 A bikla felsőszoknyaként való elnevezését Belső-Somogyban igazolták gyűjtéseink, s az ormánsági, Dráva menti párhuzamok (pl. a lakácsai és környéki horvátoknál is bikla a felsőszoknya). Lábodon arra a kérdésre, hogy mi a különbség a pendely és bikla között, a következő választ kaptuk: a bikla hosszabb volt, mint a péntöl és feljebb rögzítették meg a deréknál a mell alatt, mint a péntölt, de nem annyira fent, mint a Lakácsa környéki horvátoknál. Más községekben arra is emlékeznek, hogy a felső vászonszoknya a bikla.

75 így a szennaiak és környékiek is használták a bikla szót. Nyiri Antal alsószoknya értelemben írta fel. Gönyey Sándor ezt írta: „A nők régebben csak két »biklá«-ban jártak, amit magukszőtte kendervászonból ké73. Szentgáloskéren „pendel". Lásd 67. jegyzet. 74. Vitali 1828. 83. Jankó 1902. 429. 75. Saját gy. Adatközlők: 1968-ból: Kiss Istvánná 72 éves réf., volt szegényparaszt; özv. Zsobrák György né 76 éves réf., szegényparaszt.