Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Néprajz - Knézy Judit: XVIII-XIX. századi viseletadatok Somogyból

XVIII—XIX. SZÁZADI VISELETADATOK SOMOGYBÓL 245 ból is látszik, hogy itt a főre- és férevető szavak mellett ismerték még a 30-as években is a rövidebbre sikerültdarabokra a „kisruha", a hosszabbakra a „hoszszúruha" szavakat is. A fiatalasszonyok kisruhája pamutvászonból készült, a végein színes (piros-kék) szőttesdíszítéssel, azsúrozással, „siprikolással", fehér horgolt vagy gyári csipkével. Az idősebb asszonyok gyász férevetőjén sötétkék, vagy sárga vagy fehér szőttescsík díszlett, volt díszítetlen is. Anyaga sok községben lenvászon.

14 Tudomásunk szerint egyedül a csökölyiek helyezték a fejrevetőt egészen a homlok fölé (l/l. tábla), más községek asszonyai inkább a konty szarvára, illetve a fodros-csipkés fejkötőnek a fejbúbra eső, ún. káplijára tűzték a közepét, és előre a vállukra terítették a végeit. Csak ünnepen, templomba vették fel, az asszonyok fejének fedettségét jelezte, mert a kontynak önmagában nincs ilyen jelentése. A XX. század elejétől fiatal asszonyok esetében már általánosabb volt a csipkéből való sálformájú, ún. ,,takaréttó", anyaga szerint „tilángM". Vidékenként másmás kontyra-, illetve vállrahelyezési módjai ismeretesek. Rövidebb formája, a „kisruha" terjedt el Csurgónagymartonban, Csurgón, Alsókon, Somogyudvarhelyen, de ez is téglalap alakú, mint vászon elődje. A Zselicben és Belső-Somogy más részein olyan hosszú változatai voltak, hogy az övnél is lejjebb ért a két végük. (I/III. tábla, l'V/'ll. t.) Fekecs István nagykorpádi református lelkész ezt írta használatáról: „Egész a világháború (az első) kitöréséig »takaréttó« nélkül elmenni a templomba nemcsak illetlenség, hanem egyenesen szemérmetlenség számba ment a fiatalasszony részéről a nép szemében. Viszont mulatságban, lakodalomban vagy éppen kocsmában megjelenni benne vétek és bűn volt. Tehát az ünnepélyesség és a tisztesség kifejezése volt. . ." (Nagykorpád 1935)

15 Néhány községben csak az vette fel, akinek még nem volt gyermeke, azaz az újasszonyok (Csurgónagymarton), másutt minden fiatalasszony viselte. Szegényebbek mollból, sifonból, gézszerű anyagból is varrták. Volt, ahol az idős asszonyok és gyászolók félrevetője vászon volt még a XX. század elején is (l/l. tábla) (Csököly, Somogyszob), a fiatalasszonyoké csipke vagy sifon. Iparosok asszonyai fekete csipke sálszerű fejfedőt hordtak a századfordulón, de ez az úri viseletből származott.

16 A „takarittó" és „férevető" kifejezés Baranyában is ismert éppúgy, mint a vele kapcsolatos kendőféle is.

17 A vászon „férevetők", kisruhák szélén levő díszítés is mutatja reprezentatív jellegüket. A két keskenyebbik végén levő szőttesdísz a törülközőkére emlékeztet, bár az ünnepi törülközőkön szélesebb színes csík is előfordult. Az ünnepi jelleget hangsúlyozta a kézi horgolás vagy gyári csipke a végéken. A szőtt csíkok ún. „főszödéses" technikával készültek. Ritkább, ha kézi varrással utánoznak szőttes mintát.

18 Kizárólag templomban viselték ünnepen. Egyik fő alkalom reformátusoknál a nagypénteki istentisztelet volt. Csökölyben nagypéntek délután templomi alkalmon kívül sáfránynyal sárgított, esetleg sárga díszű „férevetőt" vettek fel. A fehér vászon kendőfélék viselete legtovább — mint a többi vászon felsőruha darabé is — a fehér gyászban, illetve az ún. nagypénteki gyónó ruházatban maradt fenn. Volt, ahol a kontyra csak fejrevető jött (Somogyszob, Csurgó), másutt fejkendő is, melyet az áll alatt kötöttek meg (Csököly, Szenna, Szilvásszentmárton). A sálformájú vászonkedőkkel kapcsolatos megkötési mód volt télen a belső-somogyi asszonyoknál a betekerőzés. A nagybajomi nők pl. a kendő szárait alul az áll alatt keresztbe vetve, a végeit a fejbúbon kötötték meg. c) Kisebb-nagyobb méretű „fejkeszkenők" A nem vászonból való színes és fehér fejrevaló kendők XIX. századi használatára bőségesen vannak adatok. Egy 1809-es összeírásban, Mikii Bözsi ládájában talált rablott holmik között a következőket találták: „fekete selyem keszkenyőt, kék és vörös szélűt, nagy török keszkenőt, nagy virágokkal, pamuk szita hímű keszkenőt, fehér új marotin keszkenőt, két új ... és két avét patyolat fejrevalót. . ."

19 Joggal tehető fel, hogy a fent jelzett rablott ruhafélék között nemcsak paraszti használatú darabok is szerepelhettek. A már idézett szentgáloskéri módos Pozsár József-féle hagyatékban 1851-ben szintén előfordulnak nem vászon alapanyagú fejkendők.

20 „A viselt fekete keszkenyő, olajszín keszkenyő kisebb és na14. A férevetőkre vonatkozó adatok nagyobbrészt saját gyűjtésűek. Adatközlők: Zóka Peti Lidia volt szegényparaszt (sz. 1900) ref. Szenna; Illés Mihály volt kisparaszt (sz. 1922) ref. Csököly; özv. Kiss Lajosné Nagy Vajda Katalin volt középparaszt (sz. I905) ref. Csököly, özv. Cserti Jánosné Kis Katalin volt középparaszt (sz. 1901) ev. és Kovács Andrásné Tóth Ilona volt nagygazda (sz. 1895) ref. Csurgónagymarton; Mitnyek Mihályné volt szegényparaszt (sz. 1907) ev. Pogányszentpéter; Kálmán Mártonné volt nagygazda (sz. 1906) ref. Somogyudvarhely; Horváth Józsefné Kis Gyura Erzsébet volt szegényparaszt (sz. 1893) ref. Somogyszob. 15. Gönczi Ferencnek írt levél részlete 1935. Egy mollból levő csiurgónagymartoni „kisruha" (RRM 75.27.1.) mérete 127x60 cm; egy somogyudvarhelyi „kisruha", illetve „takarittó" mérete 151x89 cm, anyaga gyári csipke (RRM 74.18.8.) 16. Farkas Imréné Patkó Ida (sz. 1919) kaposvári lakos közlése. A szóbanforgó darab mérete 37x125 cm. (RRM 77.31.3.) 17. ZENTAI J., JPM 1969-70. 241-3. 18. Szőttesminták hímzéssel, színes fonállal történő utánzására, illetve szőttesdíszek kézi varrással történő kiegészítésére a Buzsák és környéki horvát eredetű lakosság ünnepi női ingein, párnavégein és gyermekágyas lepedőin vannak példák. (KERÉKGYÁRTÓ A,KNÉZY J., SMK 2. 1975. Kaposvár, 117-135.) 19. GÖNCZI F., Eth. 53/1942/234. 20. SML Igali es. kir. járás iratai 1852. Szentgáloskér.