Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Tanulmányok - Együd Árpád: Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga (adatok a somogyi regöléshez)

74 EGYÜD ÁRPÁD szó a termésvarázslásról, továbbá az összeregölésről. E jellemzők még a legkopottabb formákból sem hiányoznak, sőt gyakran csak ezt tartalmazzák. A fentieket összegezve, azt tapasztaljuk, hogy a szarvas-éneik — román, szláv-bolgár megfelelői mellett — sóik párhuzam tanúskodik orról, hogy finnugor rokonainknál is meg volt ez a téma. Már Regu'ly Antal is talált több hasonló szöveget, valamint Munkácsy Bernát, Szomja s-S с h i f f e r t György, К a n n i s t о A r t u r i munkássága is errő'l tanúskodik. Az összevetéseik után bátran mondhatjuk, hogy regösénekeink legrégibb szöveg- és zenemotívumai finnugor örökségként éltek tovább regeseink gyakorlatában és emlékezetében. E tekintetben tehát nem szláv, román, vagy imás átvételről van szó esetünkben, hiszen vogul és más rokon népek sámánénekei között, így a lapp juoigos-énekek, a finn siratok iközött több dallam- és szövegfrázis került elő. Az alkalom, időpont kérdéseinek tárgyalása után említést teszünk a regösök létszáimáról, hangszereiről, eszközeiről és viseletükről, Századunkban a soimogyi regösök létszáma 2—7 között változott általában, bár ez a szóim néha lehetett több is és kevesebb is, olyannyira, hogy a legutóbbi időben már csak egyedül jár néhány cigány ikäszöntenli-regölni Marcali és Ba bocsa környékén. Azonban arra is volt példa a századelőn, hogy nagy létszámú legénycsapat járta a falvakat, illetve a lá'nyosházakat. Ez különösen ott fordult elő, ahol imég az összeregölést komolyabban vették akkoriban, is a szokás élő erejének még koimolyabbb hangsúlya volt. A kisebb falvakban a 'legények tizenöten, húszan is összeverbúváilódtak, pl. Bizén, Szén tón, Hosszúvízen. Egyes helyeken (Szentán, Hosszúvízen, Kelevízen) a regölést megelőzött bizonyos szervezkedés, aimi abból állt, hogy a regölést megelőző napokba'n — helyenként a regös-vezér, bandavezér irányításával — 'megbeszélést tartottak, hogy 'melyik házhoz, főleg lányosházhoz, mennek köszönteni, továbbá ki milyen eszközt hoz magává! (duda, bot) stb. A ímegbeszélés tárgyát képezte, hogy ki honnan szerez hangszert, vagy a lövéshez szükséges pisztolyt. Emnek néha olyan nagy jelentőséget is tulajdonítottak, hogy pl. a hoszszúvízi Se

noĥa István, mint kiszolgált katona, volt a „felelőse" a pisztoly beszerzésének és kezelésének. Egyébként ritka eset, hogy a katonaviselt legények részt vettek a regösök munkájában, ezt is csak addig tették, míg meg nem nősültek. A reg ölésnek, imint élő szokásnak ilyen jellegű és tartalmú komolysága a harmincas évek után már nem tapasztalható. Előtte még volt társadalmi hatóereje, 'mondhatjuk, rangja, s a vele szembeni elvárásnak eleget is tudott tenni (az adott körülményeknek megfelelő szinten). Ettől az időtől kezdve mindinkább csökkent e szokás jelentősége, s lekopott róka mindaz, ami még valamelyest eiml ékeztetett a régi hagyomány értékeire, a szövegek értelmezésére, s egyáltalán a funkció jelentőségére és tartalmára. Ez a hagyomány-szegényedés természetesen általános jelenségnek mondható, amelynek csak egyik oka a gazdasági élet változása. Ez mintha mégsem okozott volna olyan botrányos jelenségeket, mint am ilyen rő'l Pomogyi József értesített (ti. a nagy- és kisgeresdi regöléssel kapcsolatban), hogy a regeseknek alig jutott egy lyukas tejesköcsög, és gyakran rossz, eldobott vasfazékból kellett a szötyköt megcsinálniuk. Ugyancsak ő értesít arról is, hogy a geresdi legények a karácsony esti regöléshez 7—12 létszámban gyülekeztek. A somogyi regöseszközök közül a regösbot több helyen alkalmazásban volt a II. világháborúig, míg a köcsögduda a imái napig funkcionál, bár csak az említett farsangi regölésnél, úttörő csoportok szerepléseinél, s a tájunkon népszerű citerazenekaroknál. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az egykori dobra emlékeztető duda a régi instrumentumok közül a legtipikusabb ritmus hon g szer. Ennek a reg ölésben betöltött szerepét, idejét még nem vizsgálta kellő alapossággal a zenefolklór, pedig megérné mind népzenei, mind hitvilági szempontból. Somogyud varhelyen és Berzencén a dudát ima is „regőnek", vagy „regölőnek" mondják az öregek, imint ahogyan azt eleiktől 'is hallották. Ennek értelmezése során érdemes idézni Kii s s Géza és S á г о s i В á I i n t tanulmányait,

13 aboil a „regő" vagy „regi" magát a regöst is jelenti. Mint iirrár említettük, a regölés kéregető jellege mindinkább előtérbe került, ami 'már igen régen megkezdődött, s századunk folyamán csak fokozódott. Nem csoda, ha a ma élő regöseink nem sokat tudnak a dob, a fazék, szita szerepérő

1

!, az alakoskodókról és azok öltözékéről. Szerencsénkre azonban, népünk hagyományőrző rétege, egy-egy jó előadó megőrzött néhány értékes momentumot számunkra. Ide sorolhatjuk többek között a szenyérieket, akik nemcsak táncaikkal, dalaikkal, balladáikkal, játékaikkal tették magukat híressé, de a lakodalmak máig használt híres eszközével, a „kuszorivai" is. A csörgősbot-sámánbot kérdéséhez csatlakozva teszek említést erről a tárgyról, illetve elnevezésről, amelyekre magam is csak a közelmúltban figyeltem föl. Különös, hogy a kuszori magát a lófejes tárgyat Is jelenti, de azt a lakodalmat megelőző vendéghívó személyt is, aki a tárgyat a vállán hordja hívogatása alatt. A kuszorit ezen a tájon „pozovicsnak" „pozsovicsnak" is nevezik, amit a környék horvát lakosaitól vettek át (mindkét szó pontosan fedi a 'hívogató, vendéghívó tartalmát). Legjellemzőbb nevei azonban a tárgy-kuszorinak a „vinnyancs" és a „lófej", mindkettő igen aktuális és célszerű elnevezés. A kuszori elég nagy terjedelmű a vállonhordás biztonsága miatt, amely a fejtől erősen 13. KISS G., Ormánság. Bp. 1937, 187. - SÁROSI В., Magyar népi hangszerek. Ének-zene szakköri füzetek. Bp. é.n. 27. — SÁROSI В., Népi hangszereink, Néptáncpedagógusok kiskönyvtára Bp. é.n. 35-37.