Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Tanulmányok - Együd Árpád: Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga (adatok a somogyi regöléshez)
76 EGYÜD ÁRPÁD végző lkuszoriit követnek, hírnöknek mondjuk. Ebben a pillanatban imár nemcsak a lakodatom vendéghívó követére kell gondolnunk, hanem a népvándorlás népeinek, s főleg honfoglalóink lovas hírnökeire és előkelőink követküldéseire. A követek, a hírvivők jelentős tényezői voltak eleink előkelődnek udvartartásának. Kézenfekvőnek látszó magyarázatunk nem mond ellent előbbi fejtegetésünknek, abol a tárgykuszori-vinnyancs rítusbéli jelentőségét hangsúlyoztuk és a sáimán-dob-ló-regösbot relációkról elimélkedtünk. Akár ezen mód, akár szófejtő magyarázatunk során vizsgáltuk is a kuszorit, mindenképen egy ősi emlék fennmarad ásóiról beszélhetünk. A regöseszközök közül a feltételezett dobot és az azt helyettesítő szitát nem találtuk meg mai regöseink emlékei között ellenben megleltük más funkcióban, illetve imás szokásokban. Szitát használnak mindenütt a kotyolásnál, ahol is a báz asszonya abból önti a kukoricát: „Hijjad anyjuk, hijjad, hijjad" szavak kíséretében a kotyoló gyerekek elé, vagy fejükre. Ugyancsak nélkülözhetetlen eszköze a szita a „föcstej-ivásnak" is, ahol a néhánynapos borjas-tehén tejét kanalazó gyerekekre a háziaszszony szfitán át locsolja a vizet váratlanul, majd a gyerekek fölugorva a kaput, kerítést rázzák és az ajtót rugdossák, hogy „ijen szilaj csikója bikája legyen a ház urának" ! E cselekvésnél is egy termelékenység-varázslással állunk szemben {természetesen más szerepben, mint a regös rítus-szövegeknél). A két téma lényegében mégis összetartozik. A lakodalmi és téli szokások érintése után visszatérünk a -régalés zajtkeltő eszközeihez, illetve a puskalövéshez, amiroi több énekesünk is megemlékezett. Nem tudjuk pontosan ennek a jelenségnek a regöléshez való csatlakozását, de bizonyos, hogy több száz éve használatos más szokások alkalmával (ünnepélyek, lakodalom stb.). Feltehető, hogy a lövésnek eredetileg az utcai vonulás alkalmával volt nagyobb jelentősége, amikor a regesek nagy dirrel-durral vonultak végig az utcákon, jelezvén — főleg a lányosházak száimára — jelentős érkezésüket. Az udvaron történő, regöléshez később társulhatott a lövöldözés (amikor az összeregölésről szólít a szöveg). A már említett heged űkíséret is későbbi társulás lehet, ami az utca] vonulásnál és az udvaron történő reg ölésnél volt divat Somogyban. Hasonló a helyzet a marcali járásban divatos fésű-imuzsikával Is. A továbbiakban a regösök titokzatosságát (ördöngösségét!) biztosító öltözetről ejtünk néhány szót. A szegerdői Nógrádi Anna (1898) és a szőesénypusztai Gécsegné (1918) még látta a regesek papírálarcát, kucsmás-bundás, szalagos viseletét, amelyekről még több adatközlői vélemény is bőven szól. Ezek szinte pontosan egyeznek a Sebestyén-féle leírásokkal, továbbá azzal is, amiről ádándi gyűjtésünk szövege is szók „Csiszegünk-icsoszogunk, Cserfakéreg bocskorunk, Zabnadrág a zöltönyünk". A hasonlóság kedvéért említem meg egyéb folklorisztikai kutatásiunk idevágó emlékeit: „Ez az én kedvesem, Ez az én édesem, Kinek bocskorából Kilóg a kapcája, Retek a bocskora, Répahéjj a szijja, Bürök a szakálla, Pebrezsejem, bajca" - mondotta a buzsáki Horváth Ferencné csúfolójában. E népdal sorai (majdnem szószerint egyeznek a répcevidéki regösének záró-strófájának soraival, 13 és több Sebestyén Gyula által is közölt regösének szövegrészeivel. íme, néhány adat a sok közül, a regösök titokzatosságát, ördöngösségét bizonyítandó. Ez az „ördög" teljes pompájában jelenik meg a somogyi húshagyó keddi maszkázásokban. A polányi származású, de Bizén Mkó Károly Józsefné (1925) így emlékszik vissza : ,,Azok fekete harisnyát húztak a fejükre, Ojan nagy piros szarvat, rongyot kitömtek, vagy kukoricacsutkát. Meg nagy piros ruhábu nyelvet csináltak . . ." Hasonló leírást ad Laskai Miklós a nemesvidi csonka csütörtöki ördögözésrői, ami abból állt, hogy: „Fölöltözött 7 gye-ëk ördögnek: fekete nadrág, testhez álló kabát, fekete sm : cisapka, elől két piros szarvval, egy vasvilla, egy hitvány kaszia a kézben. Én szoktam lenni a vezérördög. Köztünk vót a halál, lepedő volt rajta, kezében egy kasza. Bementünk, Na, megetted-ë a zsirossát?. .. Nem tartjuk véletlennek, hogy Nemesviden — ahol jó regölőket találtunk és anonnan Gönczi Ferenc is közli a miénkkel szinte azonos szövegét 10 — a negyvenes évekig fennmaradt ez és más egyéb szokás is. A fenti hasonlatok kereséséért szintén nem kell messzire menni. A berzencei medvejárásról és alakoskodókról Horváth György (1906) a következőket mondotta : „Húshagyó kedden fölöltöztünk maszkába és a medvejárást csinyátuk. Mire az utca közepére értünk, negyvenketten jöttünk össze. Aztán pediglen a pörsönyözés ment, a medve részére kértek pénzt. Aztán adták a fánkot, a rétest, több élelem gyűlt össze, meg a bor. Ami pénz adtak, megittuk. A medve körűi volt tökervei zsupszalmával, a kezei, az összes teste egészen nyakig. Lánccal vezettek. Akik vezettek, azakíná vót két tepszi, bellü tették a /kabátjuk alá, és azon dobótok a medvének. A medve meg táncát amerre mentek, az utcai sarokná is ment a medvetánc. Trombitává, dobba mentek és danótak. Kovács Vince trombitát, 'meg dobót, aki kisbíró vót. A kecskés, akinek szarva volt, az volt Grabalics Mihály, nem is kecske volt, hanem kos. Mikor má vége lëtt a körmenetnek, ennek a mókának, akkor kihirdették, hogy ki lesz herévé a medvének a töke, - ezt a kisbíró dobóta ki. Miilen lesz ez? És ténieg, a kapuba, mikor hazaérkeztem, akkor az ëggyik bairáto<m megfogta az izét — mer a harisnyába vót két ellakrumpli — ami itt lógott a lábam között, és a tömeg meg oszt utánnam. Mikor osztón kétfelé vágta a harisnyámban, akkor a tömeg közé dobta, és akkora sikonyálás volt a tömegben. Az esküvőmön se vótak amyian, mint mikor engem herétek. Ez volt 1936-ban". 15. KOVÁCS S„ Etn 3 (1892) 75-76. 16. GÖNCZI F„ Somogyi gyermek. Csurgó 1937, 288.
