Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)
Tanulmányok - Együd Árpád: Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga (adatok a somogyi regöléshez)
CSODATÉVŐ SZARVASNAK EZER ÁGA-BOGA 73 knechte regösénekbe kerülésének kérdése természetesen még nem lehet lezárt több adat hiányában, de már az is sokat mondó, amit legújabban talált Szén drei Janka a közeli Burgenlandban a Szent István szolgáival kapcsolatban. Ezekből az adatokból orra lehet következtetni, hogy a Szent István kultuszból kinövő énelkfonma a magyar kereszténység korai szakaszában már jól isimert volt. Az István protoimártír-kérdéssel kapcsolatban felvetődő ló, illetve lovonjáráshoz — nem kis meglepetésünkre - Szenté n előkerült adat újabb bizonyítékot jelent. A Takács-féle felvétel tanúsága szerint a Szent István (István-napi) köszöntését lovonjárással végezték a rég iek : „Emlékszek. Láttam is, apáim csinyáta, még kisgyerek vótam. Osztán jártaik így Istvánt köszönteni, osztón lóháton mentek be . . . má embörök vótak . . . Máté bácsi volt — Beleginek hittak így mellék nevén — osztán azokhol szoktak legtöbbet émönnyi . . . Betakarták a lovat fejér lepedővel. Ketten vezették, egy meg fölüt a ló hátán. Igy köszöntötték az listvánt: ,,Jó rëggêt agyaniisten ! Ejöttümk mi jó rëggêt, jó rëggët István köszöntésére, István légy egészségbe, Tartson meg az Úristen. Hogy megérted napodat. Számos veréb számodra. Csutora bor ablakba, Igyunk ëggyet belőle, Vájjék egészségünkre. Ezeknek Szent István örülhetsz, Szamunkból könnyeket törülhetsz, Minthogy neved friss napjára, Régen kivont órájára jutottál. Hogyha pedig éltödet, Isten kéri lelkedet, Vigyenek az egekbe. A szentek seregébe, Hol az Urat láthassuk, Szent, szent, hogy azt mondhassuk, Eljöttünk mi jó rëggêt, jó rëggët István köszöntésére, István légy egészségbe, Tartson meg az Úristen, Számos veréb számodra, Csutora bor ablakba, Igyunk ëggyet belőle. Vájjék egészségünkre. Dicsértessék a Jézus Krisztus". — Ezt a lómi mondta, meg a másik kettő is . . . Röggé köszöntöttek. A regölést itt nem mondták, mert azt karácsony előtt mO'ndtá'k. A ló fejébe a kantárba téve valami cicomázvai, vagy rrvuskátíi-féle ... A regöfés meg a hajnali órákba történt még sötétbe, Hajnalodik már a nap, Kéjének fël az urak, Dicsérjük Istvánt, Igy köszöntsük őt Szent István nevében, s akkor keztük a regölést, hogy Nem vagyunk mi rablók, Szent István küldötte ... Régi szokás vót lóháton Istvánt köszöntenyi; azt nem tudom, hogy máshol volt-ë szokásba? Még gyerek vátaim, kisgyerök, emlékszek 910— 11-ben még volt ez a szokás, még apám is fiatalember volt. . . Aki fond vót a lóháton, annak vót valami a fejébe, i 1 len oifraféle sisakot csinyátak bele; már minthogy István, úgy mentek be . . . Már főnyőttek is csinyátáik, 28—30 évesek ... Az udvarra minden esetben bementek, ha lehet a gangra, a szobába is. Nem haragudtak érte. A köszöntőt éneke'lve mondták". Ez a magában álló ritka adat bizonyoson középkori hagyományokat őriz, amikor a Szent István szolgái lovon jártak (tudvalevő, hogy a mártír szent a lovak, ill. lovasok patrónusa volt). A Takács-féle szöveg nagy része István-napi köszöntő ugyan, de ha gondosan figyeljük a sorokat és főleg összevetjük a szentai (és más) regösénekek Szent István-énekével, bizonyossá válik mindaz, amit fejtegettünk a regösének-szentistvánénekkel kapcsolatban. A fenti gondolatokhoz önként kapcsolódik az ugyancsak Somogyban is előkerült Szent Gergely-köszöntő, miszerint — hasonlatosan a Szent István szolgáihoz — Szent Gergely vi'tézei is lovon jártak, és ha nem is gyertyára, de maguk és mesterük számára gyűjtöttek ajándékokat. Igaz, ez utóbbi szokás a későbbi századok folyamán vált általános hagyománnyá, de két lényeges vonást, azonos tartalmú mozzanatot mindkettő tartalmaz: a lovonjárást és a nemes célra való kéregetést. A legrégibb, de az újabb köszöntők is, arról tanúskodnak, hogy azok vei ©járója volt mindenütt a keresztényi szándékbó'1 eredő gyűjtés, ajándékozás akár templomi, akár iskolai, vagy más nemes célra. Mindezek mellett felvetődik a különböző va'llási társullatok, céhek — szinte (kötelező — vallásos tevékenysége. Az idézhető konkrét adatok közül megemlítjük a Magyar Népzene Tára II. szövegét: 12 ,,A Szent Gergely lovagjai vagyunk ...", továbbá : „Szent Gergely vitézzé. Ezt ollyan vitézekrül mondgyák, kik erőtlenek. Szent Gergely napján régente a' kisdedek katonásdit játszottak és a' várost körül járták vagy lovon, vagy némelyk gyalog. Villogtatták kordgyakat, de senkit nem vágtak..." Ahogy Szent István szolgái kegytárgyi gyertyát vagy arravalót gyűjtöttek, a GergelyMvitézék papírt, vagy arra valót szedtek egyéb ajándékok ím el lett. A rokonság feltűnő, bár egyelőre nincs több adatunk a somogyi Gergely-köszöntő mellékelt szövegét illetően, de ez is egyik legrégibb ilyen tartalmú szöveg (1620 körül), amely a csurgói gimn. régi könyvtárának porosodó lapjai közű 1 ! k©rüHt elő (egyik graduálé lapja között találtuk). Sajnos, a szokásra utaló egyéb adatra egyelőre nem leltem rá. Több adatközlőnk 'szerint, István-napkor kezdődtek a nagy köszöntő-sorozatok, és legtöbb regösdalunk is Szent István-énekkel kezdődik (Szenta, Tapsony, Nemesvid, Berzence stb.) A marcali (sármelléki) szöveg pedig egyenesen Krisztus követeiről beszél: ,,Nem vagyunk mi rablók, Krisztus Urunk küldött Minket erre földre". E bonyolult kérdés történeti rétegeződést érintő problémájával — megfelelő anyag hiányában — nem áll módunkban tovább foglalkozni. Az azonban már az eddigiekből is megállapítható, hogy a regösének ősi rétege keveredett a keresztény énektípussal. A legrégibb elemek közé tartozik a к oil indákkal rokon szarvas-ének motívuma, 12 '' 13 a termékenység- és bőségvarázslás, a párosítás, stb. Gyűjtésünkben is több olyan változat szerepel, amely a szarvas-énekkel kezdődik (Bize, Hosszúvíz, Tapsony stb.). Tájunkon az alábbi két főtípus vált honossá: a Szent István-énekkel kezdődő és a szarvas-énekkel kezdődő forma. Mindkettőnek közös tulajdonsága, hogy bőséggel esik 12. MNT II. Bp. 1953, 137-139. 12/b. Дчнеков, II., Еьлгарски фолюгор. София 1972, 294-306. — Живков Т., ИЕтнИМ 15 (1974) 55-85. — Стоинь В., Народни песни. София 1928, 1-160. — Стоинь В., Народни песни оть срьдна Северна Еьлгария. София 1931, 155-163.
