Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Recenzió - Együd Árpád: Martin Gy., A Magyar nép táncai, 1974 - Együd Árpád: Dömötör T., Magyar népszokások, 1972 - Együd Árpád: Dömötör T., A népszokások költészete, 1974

290 RECENZIÓ Neamtu írása a balázsfalvi román nemzeti gyűlés program -dokumentumairol. A tanulmánykötetben két szerző foglalkozott Gábor Áronnal. Imre h István, Gábor Áron útban a forradalom felé és Bözödi György Gábor Áron 1848—49-ben című tanulmányai. Bözödi másik írásában Petőfi egy napjával - 1849. március 15-én —, foglalkozik. A tanulmánykötetben Károlyi Dénes Gál Sándor (1817-1866) tábornokról írt kitűnő, új adatokat felhasználó és a korábbi tévedéseiket helyreigazító tanulmány. Számunkra a forradalmi erdélyi hadseregben betöltötte jelentős parancsnoki szerepén túl, az emigrációban viselt tisztessége érdekes. Gál 1851 nyarán Londonból, a Makk-féle vonali pedig a Havasalföldről kezdte meg az erdélyi illegális szervezkedést. Az év végén Kossuth már kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg parancsnokainak. Hamarosan török földről, majd Belgrádiból irányította az erdélyi szervezkedést. A magyarországi szabadságharcosokkal is kapcsolatba kerülnek az erdélyiek. így 1851-ben, de főleg a következő évben a Makk—Gál-féle szervezkedéssel került kapcsolatba megyénk szülötte, Noszlopy Gáspár is. 1852 végén a mozgalomba ibeépített árulók segítségével, mint korábban a székelyt, úgy a központi, pest-budai szervezkedést is felgöngyölítettek. Gál életútja azután a török, majd az itáliai felszabadító hadseregbe vezetett. A későbbi, 1860-as evőkben expedíciós imagyar légiót szervezett saját kezdeményezésére. Ezért szembe került az emigrációval, magával Kossuth Lajossal is. 1866. június 17-én halt meg és Nocera de Pag an i bon temették el. Az 1848-O'S forradalom és szabadságharc ötnegyedszázados évfordulóján megjelent tanulmánykötet a romániai történészek értékes hozzájárulása 1848-49 problematikájához. Andrássy Antal Martin György, A magyar nép táncai 1974. Budapest, Corvináik. 74 old. 38 fekete-fehér, 16 színes fénykép. A Magyar Népművészet sorozat 7. szaunaként megjelenő summázó mű teljes képet ad a imagyar nép tánckultúrájának történeti stílusrétegeiről, a klasszikus veretű formáktól az újabb képződ menyekig. A bevezetőnek mondható fejezetben írja a szerző, hogy mi a tárnokul tatás célja, érintve a történeti rétegeket, a hagyomány és tudomány viszonyát, a zene és történelmi hatások kapcsolatát a folklór megvilágításában. Idézi a felvilágosodás, nemzeti ébredés költőinek a magyar tánccal kapcsolatos értékelő sorait, majd megállapítja, hogy a kisebb kezdeményezések után csak a XX. század hozhatta meg a magyar tánckutatás tudományos vizsgálatát: Bartók В é\ a, Kodály Zoltán, Gö n у e у Sándor, Molnár István munkássága által. Említést tesz a harmincas évek Gyöngyösbokréta-imozgalmáról, majd megállapítja, hogy a magyar tánckutatás teljes inteziitással a felszabadulás után kezdődhetett meg valójában. Nagyot lendített a tudományos kutatásban a Lábán—Kn üst-féle kinetográfiai rendszer és a mozgó film felhasználása. Megtudjuk e könyvből azt is, hogy közel 100 000 méter filmfelvétel mintegy 10 000 táncváltozatot őriz, de a gyűjtés korántsem fejeződött még be. Hangsúlyozza a szerző, hogy a magyar táncismeretben még tovább 'kell lépni, hiszen majdnem teljesen feltáratlanok azok a külföldi, főleg keleti kapcsolatok, amelyeknek Ismeretében valóban helyére lehetne tenmi a magyar tánckultúrát az európai népek kultúrájában. Ez utóbbi gondolat folytatásaként foglalkozik a szerző Néptáncaink és az európai népek tánckultúrája с fejezetében az európai táncdialektusokkal, a műfaji és történeti rétegezadés problémáival. Részletesebben elemzi a régi táncfajtáikat, a leánykörtáncot, a pásztortáncokat és a véle kapcsolatos fegyvertáncokat, eszköztáncakat, az ugrás és legényes táncokat, s a régi páros táncokat. E réteg Ismertetése során Idézi a középkori és a későbbi századok tánccal kapcsolatos adatait, leírásokat, képzőművészeti ábrázolásokat stb. A táncismertetés során kitér a szerző a táncoktól elválaszthatatlan zenei kíséretre és instrumentumokra is. A könyv másik nagy fejezete az új táncstílussal foglalkozva tárgyalja a katona-toborzókat, a verbunkos táncokat és a legtöbbek által ismert csárdást. A könyv 3. fejezete a három nagy táncdialektusról szól: a Duna-vidék, a Tisza-vidék, Erdély táncfajtáiról. E nagyobb táncdialektikai egységeken belül elhelyezkedő kisebb dialektusok, tájegységek táncféleségeit Is bemutatja, valamint kitér azok rétegeződési viszonyaira is. Hasznos észrevételeket olvashatunk a tánczene, táncdalok és hangszerek viszonyáról, továbbá az egyes táncalkalmakról és a táncokkal kapcsolatos szokásokról. Az igen értékes tudományos-népszerűsítő 'könyv nemcsak a szakemberek körében váltott ki elismerést, de érdeklődésre tarthat számot szélesebb körben is. A könyv esztétikai értékét emeli a 38 fekete-fehér és a 16 színes képillussztráció. Együd Árpád Dömötör Tekla, Magyar népszokások 1972. Budapest, Corvina k. 72 oldal. 28 rajz, 35 fekete-fehér, 16 színes kép. A szerzőnek a Magyar Népművészet sorozat 6. köteteként megjelent munkája a néprajztudomány népszerűsítő kiadványainak egyik jeles példánya. Az év különböző szakaszaihoz és jeles ünnepeihez kapcsolódó szertartások, szokások, s az emberi sorsfordulókhoz fűződő alkalmak mind-mind tükrözik a sajátosan alkotó magyarság lelki gazdagságát, színes képzelőerejét. A könyv bevezető szakasza foglalkozik az első magyar szokásgyűjtemény körülményeivel, a népszokások # történeti problémáival. A mű könnyen áttekinthető struktúrájának jól elhatárolt szakaszaiban megtalálja az olvasó az egyes ünnepekhez fűződő szokásanyagok jellemzőit: a téli népszokásokat, tavaszi, nyári, őszi szokásaink 'lényeges momentumainak tárgyalását, s a szokásalkalmak történelmi távlatú gyökereinek ismertetését. így esik szó a karácsonyi játékokról, névnapi köszöntőről, a regölésről, oprószemteki korbacsolásról, vízkereszt és farsangi ünnepekről, balázs- és gergelyjárás szokásairól, húsvéti szentgyörgynapi, májusi, pünkösdi királyválasztásról, szentiváni tűzugrásról stb. Az őszi népszokásokról írt fejezete arról szól, hogy e szokások legtöbbje a gazdasági élet egyes fázisaihoz, alkalmaihoz igazodik: betakarítás, gazdasági szerződések, elszámolások, szüreti mulatság stb. Külön emlékezik meg a szerző ennek az időszaknak az asszonyokkal kapcsolatos ünnepeiről, a fonók szerepéről, a munkát tiltó ünnepekről, továbbá a disznóölés szokásairól és a Miklós-napi szokásokról. Az emberi élet sorsfordulóihoz kapcsolódó szokások című fejezetében vázolja a szerző azt a máshol is említett megállapításának lényegét, mely szerint e „népszokások előre kialakított szerepeiket bocsátanak a közösség rendelkezésére". Itt találunk utalásokat a születés, keresztelő szokásaira, a lakodalmakra, a temetésre vonatkozóan. Ennek kapcsán figyelemre méltó megjegyzéseket tesz a szerző a régészet eredményeivel kapcsolatban, majd a siratok vonatkozásában is. A könyv záró fejezete a társadalmi jogszokásokról szól, ahol kitér a szerző a család- és társadalomjogi formáik közösségi erejére. A kötetet 28 rajz, 35 fekete-fehér és 16 színes fénykép teszi még értékesebbé; különösen Korniss Péter fotóinak létekábrázolásra való törekvése ragadja meg az olvasót. Együd Árpád Dömötör Tekia, A népszokások költészete 1974. Budapest, Akadémiai k. 260 oldal, 16 fénykép. A könyv egyik legnagyobb érdeme, hogy a sokféle bel- és külföldi próbálkozások után egységes szempont alapján