Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Szemle - Rosner Gyula: Megjegyzések a dél-dunántúl avarkorának kutatási kérdéseihez

MEGJEGYZÉSEK DÉL-DUNÁNTÚL AVARKORÁNAK KUTATÁSI KÉRDÉSÉHEZ 281 A germánok által (használt ikufcrcsok mindkét oldalukon kidomborodnak és a nyak felszerelése az edény középtengelyére esük. Az Aral-tó mellékéről ismert kulacsok minden esetben féloldalasaik. Csak az előlap domborodik (ki erősen, smíg a hátlap 'minden esetben lapos és a nyak szinte egy vonaliban van a hátlappal, s kissé bátra Is hajlik. Ha az avar anyagban előforduló kulacsokat vizsgáljuk, kitűnik, hogy az esetek ma g y óbbik százalékában e féloldalas kulacsaik körébe kapcsolhatók.

21 Valóban az Aral-tó menti daraboik zöime nem rendelkezik fülékkel, bár ez sem törvényszerű, de a fülök felszerelése -a 'kulacsaikra erősen másodlagos probléma és nem meghatározó jellegű. A másik szembe tűnő típus a kiöntőcsöves edény. Az avar sírokból előkerült darabok legfontosabb formai eleme, hogy a kiöntőcsöveik a vállból Indulnak ki és mivel az edényeiknek szinte nincs is nyakuk, csupán a perem alatt szűkítik kissé be, így a kiöntőosövelk tölcséres szájúikkal szépen hozzásimulnak a peremekhez. A germán edények kiöntőcsövei kivétel nél'kül hengeres alakúak és a 'megnyújtott nyakból indulnak ki, soha nem simulnak a pereimhez, hanem elállnak az edénytől. Az Aral-tó menti kerámiáiban pontos párhuzamai találhatók az általunk avar kerámiának tartott anyagiban.

22 A formai különbségek szembetűnése mellett talán a 'legfontosabb az, 'hogy az edények alapanyagában és égetési technológiájában van a valóságos különbség. A germán edények alapanyaga lényegesen sóvá nyitottabb, szemcsésebben Iszapolt, színűik sötétszürke és ez imind az alapanyag elkészítésének (menetében, mind az égetési technikáiban komoly 'mesterségbeli elkülönülés rő'l vall. Egyetlen területen találkozunk olyan díszítési technikával, melynek feloldása csak a helyi elemek továbbélésével adható ímeg. A bepecsétel essél díszített edények esetében a magunk részéről hajlunk arra a megállapításra, hogy a romanizációs fazekasság tudása épült be az újonan érkezett nép fazekasságának tudásálba.

23 Ezt a ímeg állapítást erősíteni látszik, hogy ilyen jellegű kerámia kivétel nélkül a Dunántúlon, tehát a volt Pannónia területén került eddig elő. A VII. sz. végén, s a VIII. sz. elején ismét egy teljesen új típusú kerámia jelent ímeg a Kárpát-medencében. Sárgára, vagy vörösre égetett, finoman iszapolt, korongolt, kis kerek fülű bögrék, kiöntőcsöves edények, palackok. Eredeztetésével kapcsolatban az európai kutatás egybehangzóan a „7 folyam" vidékére, vagyis Közép-Ázsiába határozza meg gyökereit.

24 Ezek az edények teljesen új formákkal jelentkeznek annak ellenére, hogy a palaokok és a fületlen szilkék nagyon hasonlítanak a korai formákra. Nagyon fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy az edények alapanyagukban, vagyis annak előkészítési folyamata bon egyáltalán nem térnek el a korai szürke edények alapanyagától. Az égetési technológia imár 'megváltozott. Míg a szürke színt a kiégetés közben lefojtott égetés adta, s ha a tüzet közben fojtják le, vagyis nem járja át az edényeket a füst, akkor sárga, vagy vöröses színt kap az edény. Ügy véljük, ezt a tudást csak akkor ismerhették meg a mesterek, amikor már képesek voltak folyamatosan biztosítani a megfelelő 'mennyiségű hőt a kiégetéshez. Amíg a hő (megtartása miatt az edényégető boksákat le (kellett sározniok, s csak a kihűlés után bontották fel, nem (is lelhetett más erediménye e folyamatnak. Amikor a hő fokozásának technológiáját meg ismerték, akkor találtak rá a sárga színű kerámia előállításának módjára. Ezt a megállapítást látszik igazolni, hogy az ide sorolható anyagibon több olyan példányt is találhatunk, melynek színe inkább a szürke edények színéhez áll közelebb, valamint az a tény, hogy a „7 fogyom" vidékén kialakult kerámia-központok, műhelyek termékeivel azonos formakincset alkalmazó Volga vidéki mesterek, nem ismervén az új égetési technológiát, edényeiket továbbra is szürkére égették.

25 A késői avar kerámia meg jelenése természetesen nem jelentette a korai fazekas-központok megszűnését. Inkább azt véljük, hogy az újabb, keletről hozott mesterségbeli tudás beépült a már itt alkotó fazekasok munkájába. A termelés megnövekedett, igény is jelentkezett, s ez az életmód erős megváltozását is jelentheti. Bár a már tárgyalt két keráimia típusról kimondhatjuk, hogy egyik sem ,,díszkerámia", hanem mindegyik célszerűen alkalmazott, minden nap használatba vett, funkcionáló kerámia.

26 Egy dologra azonban használhatatlan volt, tűzön főzni nem lehetett benne, folyadékot csak forró kő bedobásával lehetett forralni. Már eddig is többször 'hangsúlyoztuk, hogy az avar társadalom már a korai fázisban sem volt egységes, de a Kárpát-medencében ez a társadalmi berendezkedés rohamosan átalakult. Nagymértékben tértek át a letelepedett, földművelő életmód folytatására, s ez természetesen a táplálkozás strukturális változását is magával hozta. Az avar uralom második periódusában egy újabb használati kerámia is megjelent. Durvábban iszapolt, homokkal soványított, szemcsés alapanyagú fazekak, melyeknek égetési hőfoka meghaladta mindkét korábban tárgyalt kerámiánál használt hőfokot. Ez a fazéktípus imár alkalmas volt a tűzön való forralásra, tehát a főzésre.

27 Ennek a típusnak gyökereit szükségtelen lenne azokon a területeken keresnünk, mely az avarok перепек kialakulásában szerepet játszott. Valójában a Kárpát-imedienoében és közvetlen környékén élő népek hagyatékában véljük megtalálni. Úgy tűnik, hogy ennek a típusnak közép-európai jellege vitathatatlan. 21. ROSNER GY„ MAI 2 (1972) 45-50. 22. BONA I., FAH 3 (1973) 23. ROSNER GY., MAI 2 (1972) 45-50. 24. GARAM É., AÉ 96 (1969) 207-241. 25. PLETNEVA SZ. A., MIA 75 (1959) 236. 26. ROSNER GY., A kora-avar szürke „díszkerámia", (kézirat). 27. E kerámiának kiégetése 8—900 °C hőmérsékletet igényelt.