Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Szemle - Kovács Tibor: A dél-dunántúli bronzkor kutatásának újabb eredményei és feladatai

266 KOVÁCS TIBOR legismertebb, de feltétlen legkarakterisztikusabb emlékéket ránkhagyó népéneik — mészbetétes edények népe — települési formájáról, életmódjáról, temetkezési szokásáról az utóbbi két évtizedben 'kialakult kép (megbízható alapot jelent a további kutatáshoz.

34 Nyugvópontra jutni nem akaró vita csak a szábanforgó nép eredetkérdése körül alakult ki.

35 Figyelmet érdemlő tény, hogy Bandi Gábor és Torma István a kutatás szómára fontos topográfiai megfigyeléseket tett közzé,

36 és a mészbetétes edények népe hamvasztásos rítusú sírjainak antropológiai vizsgálata egy nálunk még ritkán alkalmazott módszer, folytatásra váró kiinduláspontjának tekinthető.

37 Annak ellenére, hogy Bandi Gábor megállapításai ill. hipotézisei még más oldalról is bizonyításra szorulnak, a paleodemog rafiával bővített történeti rekonstrukció első jelentősebb kísérleteit a dunántúli branzkorkutatás jövőbe mutató eredményeként könyvelhetjük él.

38 A magyarországi, s ezen belül a dunántúli középső bronzkor (időrendi vázának tisztázásához az új alapot Mozsolics Amália 1957-ben, ill. Вола Isván 1958-ban miegjelent tanulmánya jelentette.

39 Egyrészt azért, mert hitelt érdemlően meghatározták a mészbetétes edények 'népe által elrejtett észak- és dél-dunántúli kincseket és azok földbekerülésének idejét. Másrészt azért, ímert Bóna Istán kísérelte meg először egy nép bronziparának sokoldalú körülhatárolását, utalva az önálló ,.törzsi fém'művesség" felismerésének fontosságára. Végül meg kell említenünk, hogy a két utóbb idézett tanulmány egybehangzó megállapításai, de még inkább egymásnak ellentmondó eredményei, irányították a hazai és a nemzetközi kutatás figyelmét az ún. koszideri típusú branzkincsek jelentőségére. Ezzel imlntegy exponálták a középső és késő bronzkorunk váltását előidéző történeti esemény hiteles rekonstrukciójának alapvető fontosságát. Nem its eredménytelenül, hiszen az azóta eltelt alig két évtized alatt tanulmányok tucatjai foglalkoztak az említett eseménysorral.

40 Az éles polemizálást, az útkeresés tévedéseit és a mellékvágányokat nem nélkülöző idevonakozó kutatás pozitívumai közül itt hármat szeretnénk kiemelni: 34. BÓNA I., AUSB 3 (1961) 17-18 - BANDI G„ DDolg. 4. Pécs 1967 - Uő., JPMÉ 1967, 25-33. - Uő., JPMÉ 1968, 63-73 - Uő., VMMK 11 (1972) 41-48. Az értékelő tanulmányokat fontos forrásközlő munkák egyészítik ki, többek között: UZSOKI A., AGy 5 (1963) 5-89 - BANDI G.-ZORFMAN IS., JPMÉ 1966, 43-56 - DUSBK M., ASC 4 (1969). 35. Vö.: BANDI G., JPMÉ 1965, 61-74 - Uő., DDolg 4 (1967) 26-31 - TORMA I., VMMK 11 (1972) 24-30. 36. BANDI G., VMMK 11 (1972) 41-58. - TORMA I., VMMK 8 (1969) 79. 37. BÁNÓI G.-NBMESKÉRI J„ AIR 11 (1971) 7-34 - K. ZOFFMANN ZS.. JPMÉ 16 (1971) 43-58. 38. BANDI G., JPMÉ (1971) 59-67. 39. MOZSOLICS A., AAH 8 (1957) 119-156 - BÓNA I., AAH 9 (1958) 211-243. 40. E helyen csak a Dunántúllal konkréten foglalkozó ta— az idézett tanulmányok, monográfiák révén bontakozott ki Magyarországon a késő bronzkor kutatása; — a felgyorsult forrásközlés, az egymást váltó cikkek sora optimális kontroli-lehetőséget teremtett; — talán ennek is köszönnető az a szemléletváltozás, aimelynek eredményeként a kutatók többsége emlékcsoportok és kincslelethorizontok körvonalazása és keltezése helyett a történelmi események mozgatórugóinak felderítését tekinti elsőrendű fontosságúnak.

41 Mindezek dél-dunántúli vetülete a következő. — A szeremlei kultúra feldolgozása révén helyére került az a láncszem, amely a mészbetétes edények népe önálló életének megszűnése és a halomsíros kultúra letelepedése közötti időből (koszideri időszak) hiányzott. Bizonyíthatóvá vált, hogy ekkor a Dél-Dunántúl keleti fele a szeremlei kultúra törzsterületéhez tartozott.

42 A késő bronzkor első századaiban a Kárpát-vidéki halomsíros kultúra Dunántúlon élt törzseiről még ma is keveset tudunk. Más tájegységekhez viszonyítva, rendkívül kevés az újonnan feltárt forrásanyag.

43 A Dunántúl déli részén nagyobb lélegzetű ásatás csak a Siklós-Téglagyár nevű lelőhelyen folyt,

44 amelyhez csupán néhány, a halomsíros kultúra telepén pl. Nagymányok, ill. temetőjében (pl. Kéthely—Téglagyár) végzett leletmentés kapcsolódott.

45 Bár a rendelkezésre álló forrásanyag mennyisége korántsem kielégítő, mégis reális lehetőséget teremt ahhoz, hogy a dunántúli halomsíros kultúra korai és késői szakaszának emlékeit — legalább vázlatszerűen - körülhatároljuk.

46 Erre márcsak azért is szükség van, mert későbronzkorunk egyik jelentős eseményének — az urnasíros kultúra kialakulásának, ill. vándorlásának - vitatot pontjait is részben feloldhatja. Az alapkérdés leegyszerűsítve az, hogy vajon a Dunántúlon — hasonlóan Közép-Európa más vidékeihez — a halomsíros kultúra átalakulása vezetett az urnamezős kultúra létrejöttéhez, vagy ez, résziben, ill. teljesen, migrációk eredménye volt területünkön. Tudnunk kell ehhez, hogy a halomsíros kultúra Kárpát-medencei hódítását követően a Dunántúl területe egy, Középnulmányok közül idézünk: KŐSZEGI F., AÉ 91 (1964) 3-15 - SCMREIiBER R-, AÉ 94 (1967) 48-51. - BANDI G„ JPMÉ 1967. 25-33 - KEMeNCZEI T., AÉ 95 (1968) 159-187 - KOVÁCS T., AÉ 96 (1969) 161-169 - TROGMAYER O., Actes du VII

e Congres International des Sciences Préhistoriques et Proto-historiques. Praha 1970, 631-635. 41. összefoglalóan: KOVÁCS T., AAH 27 (1975) 297-317 42. BANDI G.-KOVÁCS T., AAH 22 (1970) 25-39 - Uő., JPMÉ 1969-70. 97-111. 43. Jelentősebb feltárások csak az Alföldön (Tápé, Tiszafüred, Rákóczifalva) és Észak-Magyarországon (Mezőcsát, Maklás, Letkés) folytak. 44. Vö.: BANDI G.-KOVÁCS T„ JPMÉ 1969-70. 106-107. 45. Vö.: 20 és 23 j. 46. A magyarországi halomsíros kultúra emlékeit értékelő monográfiánkban teszünk erre kísérletet.