Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)
Tanulmányok - Együd Árpád: Külső-Somogy népballadái
184 EGYÜD ÁRPÁD Józsefné véleménye is az ördöggel kapcsolatban (L-4), ő azonban más indokokat is említ és hozzáteszi, hogy ez „Nem vót a nótában" (értsd alatta a strófákat, szövegeket, minthogy a dallamot „árijának" nevezi Máténé.) Ebbéli felfogásuk és a mechanikusan elmondott begyakorolt versmondásuk között némi zavarosság van. Az általuk ismert szövegekben az ördög téma nem mindig logikus alkalmazású. Ennek az az oka, hogy hagyományt őrző elődöktől külön^ hallgatták az archaikus hidelem-anyagot és külöhi tanulták meg a ballada sorait, de nem is mindig ugyanazoktól a személyektől. Somogy azon terüljek közé tartozik, ahol a hiedelem sokáig élt és több helyen még ma is tartja magát. Ebben a légkörben egyáltalán nem szokatlan az ördög téma továbbélése. Ez a mesei, hiedelemtörténeti anyag az, amelyből A halálra táncoltatott leány balladájának lényeiges motívumai táplálkoztak, majd a kor igényéhez igazodva újra megjelentek. A motívum-kiváltást, csatlakozást és transzformációt számos más esetben is tapasztalhatjuk a folklorisztikában. Az ördög szerepeltetésének többféle magyarázatával találkoztunk területünkön. Máténé így indokolja gondolatait: ,,Kevé vót a Mariska .. . és az ördög megkercsete", ,,Ez egy ördöngös ember vót", ezek a szavak nem azonos értelműek: először ördögről, majd ördöngös emberről beszél. Somogy babonás történeteiben gyakran esik szó olyan élő személyről, aki emberfeletti tulajdonságokkal rendelkezik, s gyakran meg is nevezik őket. Külön kategóriát képeznek azok a hiedelem-csoportok, mesék, ahol az ördög konkrét, önálló hatalommal bíró, de nem ördöngös emberi lény. Máténé esetében mindkettő szerepeltetése lehetséges, de inkább arra következtethetünk egyéb ismert hiedelem anyagából, hogy az ördöngös ember fogalmát értelmezi inkább, akit képesnek tart arra, hogy bárki alakját felvegye rontás vagy éppen a halálra táncoltatás céljából. Akár az ördög, akár az ördöngös ember táncoltatta halálra a lányt, ennek különböző okai lehetnek. Először is a lány valóban kevély, gazdag voltából származó lenézés, amiért bűnhődnie kell a társadalmi törvények szerint. Másodszor a büszke anya eltiltó intézkedése váltja ki a fiú gyűlöletét. A rinyakovácsi Jancsó Györgyné szövegéből kitűnik, hogy a hetvenkedő lányt kijelentései miatt táncoltatják halálra. A lányt szereti kedvese, aki képes még a börtönbüntetést is magára vállalni a vádakkal szemben. Ebből a magyarázatból világos, hogy az ördög táncoltatta halálra a vőlegénye képében a kérkedő leányt. Ebben a változatban nincs szó osztályhátterű konfliktusról. Gelencsér Sándor közlése néhol mesterkéltnek, néhol primitívnek hat, de sorai között értékes motívum húzódik me ; ĝ : „Roskad a Mariska, El is van fáradva, Az a bolond babája, Halálra táncoltatta", Meghalt a Mariska, Nem él már szegényke, Sági bíró lányának ördög volt a kedvese". Ez az ördögszerep már előbb felsejlik a harmadik strófában: „Mondja, hogy keljen fel, Menjen el a bálba, A legszebb ruhájába". Mintha valaki kintről szólítaná fel, hogy menjen táncolni. Feltűnő, hogy nem a szerető hívja a leányt. Ez valójában az őt váró ördög lehet a vőlegénye képében. Ezt a motívumot nem részletezzük tovább, mivel egyedi előfordulásról van szó. Helytálló Kriza Ildikónak az alábbi megállapítása : 29 „ . . .ugyanis A halálra táncoltatott leány ballada után a Halott szerető meséjét mondta el, mert erről a balladáról az asszociálódott a tudatában". Ennek teljesen azonos megfelelőjével találkoztam az igali Vajdáné meséje során (L—5.), aki nem hisz az ördögben. Ezt az ördögmesét akkor asszociálta, amikor ez együttlevők erről a témáról beszélgettek. Ennek a meseformának archaikus jellegét nemcsak a lólábú ördög alakja mutatja, de az olyan fordulatok is, mint a ,,Nem jó órában mondtam én asztat" kifejezés is, ami a sejtelmes rémítő éjjel egyéb mesés fordulataként is szerepel. Ezzel kapcsolatban gondolhatunk az ártó hatalmak, rossz szellemek halált hozó erejére, összevetve ezt a gondolatfeltevésemet népi imagyűjtéseim számtalan példájával, olyan témarokonság érintéséig is elmehetünk, hogy a magyar középkori bajt hozó rossz szellemek és ártó hatalmak elleni imaváltozatokat is felidézhetjük. Feltevésemet mesénknek az a jelenete is alátámasztja, hogy a leány és anyja a paphoz fordultak az ördögi erővel szemben, ami természetesen nem használt. Itt persze Különbséget kell tenni az imákba vetett hit és a mesebeli pap misemondásának ereje között; hiszen az imáktól elvárták a kérelem teljesítésének eredményét, ám meséinkben a papnak és misemondásnak semmi foganatja nincs az ördög hatalmával szemben. Imáink sok motívumának pogány kori eredetű, de megkeresztényesített változata arra mutat, hogy a pogány praktikák elleni küzdelem még papi segédlettel sem volt kiírtható a magyarság tudatából; sőt: máig is együttélnek a pogánykeresztény hitmorzsák. A mi mesénk őse is tehát a magyar középkor szülötte lehet sok ima- és balladatestvérével együtt. Azt persze nem állíthatjuk, hogy A halálra táncoltatott leány balladája ennek az ördög-mesének egyenes leszármazottá, de a kapcsolat kimutatható közöttük. Ebben a változatban figyelemre méltó az olyan motívum, mint pl. a küszöb kiásása és a tetem alatta való átvitele stb. Ezekhez olyan hiedelemképzet kapcsolódik, hogy a ház szellemének segítségével félre lehet vezetni az ördögi hatalmat, rossz szellemet. Ennek kapcsán ne a „lares, pénates" házi istenség megőrző ereje jusson eszünkbe, hanem a magyar néphit ereje és népi imáink koegzisztenciális viszonya. Változatunk elődjének tarthatjuk Arany László 29. KRIZA I,, A halálra táncoltatott leány. Budapest 1967, 108.
