Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - Együd Árpád: Külső-Somogy népballadái

KÜLSÖ-SOMOGY NÉPBALLADÁI AnYiht az a statisztikai kimutatásból is kitűnik, a külső-somogyi területhez tartozó 51 helységből 25 községben történt gyűjtés. Nem mindenhol egyforma intenzitású volt a kutatás. Alaposabbnak mondható Kisbárapáti, Karád, Nagyberény, Szántódsomos, Törökkoppány, Igal, Szöllősgyörök és főleg Torvaj felkutatása (az utóbbi községből egy monografikus anyagmennyiség gyűlt össze). Ezen a területen érdemes tovább folytatni a munkálatokat nemcsak a még meg nem látogatott falvakban, de azokban is, ahol felületesebb volt a gyűjtés. A kutatás során elsősorban a régebbi anyag gyűjtése volt a fő szempont. Ezért is van az, hogy az újabbkori epikus anyag és a ,,Farkas Ju/csa"-félékből a kimutatásban szerepeltetett adatoknál sokkal több van még közszájon, de gyűjtésük inkább esetlegesebb volt. Igyekeztünk nyomára bukkanni a más tájról idekerült daloknak, amelyeket felvettünk anyagaink közé, mint az itt talált hagyományőrzők ma is élő hagyatékát. Ez az anyag is (közel kettőezer társával) a Megyei Magnótár szalagjain található, melyek közül háromszáznak a dallama már lejegyzést nyert. Az anyagbemutatás és -tárgyalás során mellőztük a Tolna megyei tájközeli anyagunk bemutatását (Iregszemcse, Értény stb.) A községenkénti szám szerinti megoszlás és térképmutató. (46. kép) alapján könnyen leolvasható vizsgált területünk részletes és összegezett anyaga. Pl. „A hqlálraítélt húga": To3 azt jelenti, hogy Torvajon három ,,Fehér Lászlót'' találtam ez ideig. A statisztikai kimutatást és a térképet együtt érdemes használni: így a területi-földrajzi lokalitás is azonnal szembetűnő lesz. Ezek felhasználása tájékoztatást ad mind a tudományos munkához, mind az alapgyűjtést illetően. Az egyes balladák után szereplő adatközlők nevénél néhol zárójelben is olvasható falunév, ami azt jelenti, hogy az elsőben gyűjtöttem a balladát, ahol az adatközlő ma is él, míg a zárójeles községből származik az énekes, ahol a balladát tanulta. A .Juhász legényt" és az „Endre bárót" a kimutatásban együtt vettük fel. A „Betyár balladák és történetek" csoportjába a .Juhász András"-féléket, a betyár delok epikus elemeket tartalmazó szövegeit és e témával kapcsolatos „igaz történeteket" vettük fel. A „gyilkosság történetek és helyi események" csoportjába soroltuk a ,,Pápainé" fajtákat stb. Elfogadható töredéknek, ill. változatnak azokat vettük fel, amelyeknek legalább egy-két strófáját teljes dallammal el tudták énekelni adatközlőink. A somogyi népköltés intenzívebb feltárása nagynevű tudósunknak, a hetesi születésű Vi kár Bélának a nevéhez fűződik, aki a múlt század vége felé és a századforduló utáni évtizedekben terjesztette ki gyűjtőtevékenységét Somogy egész területére. A szellemi néprajz terén jobbára maga végezte ezt a széles körű munkát, de több irányú elfoglaltsága következtében nem jutott el minden helyre s így kénytelen volt kiépíteni egy olyan gyűjtő hálózatot, mely részben meggyorsította a gyűjtést, részben — mint ma mondanánk - egy társadalmi bázisú honismereti tevékenység csíráját kezdte érlelni. Ennek a munkának megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Előnye volt, hogy viszonylag sok és hamar egybegyűlt anyagot lehetett a nemzeti kultúra és a közművelődés részévé tenni. Hátránya volt viszont a már elődeinél is tapasztalható népköltési hamisítások lehetősége, az anyag pontatlan lejegyzése. Ezeket Vi kár Béla maga is észrevette és igyekezett kijavítani. A közismert vikári precizitás, valamint korának folklorisztikai, tudományos tapasztalatai sem voltak elegendők'ahhoz, hogy a nép szellemi hagyatékának minden részletét, műfaji sajátosságát egyforma alapossággal fogja át. Érthető tehát, hogy Somogy teljes folklórja nem bontakozhatott ki. A mai utódnak részben könnyebb, részben nehezebb helyzete van. Könnyebb, mert a helybenélés alaposabb kutatást, elmélyültebb táj- és emberismeretet nyújt. Rosszabb helyzetben van a mai kutató abban a tekintetben, hogy a népi emlékezés egyre halványul: mindig kevesebb azoknak a száma, akik a legértékesebb hagyománynak a hordozói. Ma már a jobb emlékező tehetséggel bírók sem rendelkeznek olyan archaikus anyaggal, nyelvi—hangtani, stilisztikai szépségekkel, mint Vikár Béla korában. Ezek ellenére meg kell jegyeznem, hogy nem mindenben olyan kétségbeejtő a helyzet, mint gyakran gondoljuk. Hála a somogyi emberek hagyományőrzésének, némely ballada típusnál jóval többre akadtam, mint azt Vikár Béla és más későbbi kutatók vélték. A címből is kitűnik, hogy ebben a dolgozatban Külső-Somogy eddig eléggé elhanyagolt területének epikumairól lesz szó, különös tekintettel a siófoki nagyjárásra (a volt tabi járást is hozzászámítva). (46. kép)