Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - V. Rózsai Ágnes: A Magyar Nemzeti Hadsereg megszervezése a kaposvári katonai körletben 1919-1921.

158 RÓZSAI ÁGNES első szakasza, két évvel korábban a román és szerb megszállás miatt csak a siófoki, szombathelyi és kaposvári körletparancsnokság működött, addig egy évvel később - a románok kivonulása után - megalakult a budapesti I. körletparancsnokság, a siófoki II. körletparancsnokság Székesfehérvárra költözött, a szombathelyi III. és a kaposvári IV. katonai körletparancsnokság megmaradt állomáshelyén, és kiépült a szegedi V., a debreceni VI., és a miskolci VII. körletparancsnokság. Ez a szervezeti forma nagyjából megegyezett azzal, amely a Monarcia idején Magyarországon fennállott. Az új határok között folytatott szervezést ezúttal nem a hagyományhoz való ragaszkodás indokolja, hanem a hatékonyabb katonai közigazgatás megszervezése. A régi hadtestek és honvéd kerületek helyébe előbb kerületi parancsnokságok kerültek, majd 1923. augusztus elsején az antant követelésére ezeket mint közigazgatási hatóságokat meg kellett szűntetni, a terület katonai igazgatását a vegyesdandár-parancsság látta el. A vegyesdandárok kiépítése 1921 őszétől vált folyamatossá. Miután a békeszerződés korlátozta a felhasználható fegyvernemeket (tilalom alá esett a gépfegyver, nehézüteg, hadihajózás, hadirepülőgép stb.") a vegyesdandárok szervezetébe a következők tartoztak: két gyalogezred, egy kerékpáros zászlóalj, egy huszárszázad, egy tüzérosztály, egy híradó század, egy vonat és autóosztag.

78 A vegyesdandárok kiépítésétől a kisebb hadsereg jobb hatásfokú kihasználását várták. 1929-re az ország területén hét vegyesdandár épült ki: Budapest, Győr, Szombathely, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc székhelyekkel. A fentemlített szervezési beosztáshoz nem ragaszkodtak mereven, sőt söbb esetben — kezdetben rejtve, majd 1927-től a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság távozásával egyre nyíltabban - a trianoni korlátokat is áthágták. A legsúlyosabb problémát a létszám jelentette. Kezdetben a nehézség ott jelentkezett, hogy a trianoni békeszerződés megkötésének időszakában az engedélyezett létszámnak a többszöröse állt fegyverben. Ezeket a belügyminisztérium kötelékébe tartozó fegyveres alakulatok (csendőrség, rendőrség, az újonnan felállított vámőrség és a folyamőrség) létszámába rejtették. Később a problémát a gazdasági nehézségek jelentették, s emiatt sokszor még az engedélyezett létszámot sem tudták tartani. A hadsereg szervezeti hiányosságai, a felszerelés elavultsága, korszerűtlensége, számszerűleg is csekély mivolta is komoly gondot okozott a felső katonai vezetésnek. Igaz ugyan, hogy bizonyos fegyvernemek felállítása tilos volt a békeszerződés értelmében, de még ezeknek a rejtett módon való kiépítése is nehézségekbe ütközött az anyagi eszközök elégte77. 1921: XXXIII. t. с V. rész. 104., 115., 118. t. с Magyar Törvények Tára. len mivolta miatt. (Pl. a katonai légierő megszervezése a polgári légiforgalom keretein belül.) 1929-re a konszolidálódó ellenforradalmi rendszer a kezdeti szervezeti—műszaki hiányokat (itt nem a felszerelés minőségéről van szó), részben megszüntette: bevezette a sorozást kényszertoborzás néven; a vegyesdandárokhoz pedig a következő alakulatok tartoztak: két gyalogezred, egy huszárezred, egy gyalogos és egy lovas tüzérosztály, egy híradós század, egy utász zászlóalj, egy páncéljármű oszlop, egy kerékpáros zászlóalj, (egy kivétellel mind a hét a budapesti 1. vegyesdandárhoz tartozott), egy lovas csendőr alosztály és a kisegítő (élelmezés, egészségügy stb.) alakulatok. A hadsereg hadianyag-igényét a fokozatosan kiépülő magyar hadiipar és a főként Olaszországból származó import-hadianyag volt hivatva kielégíteni. Sem az egyik, sem a másik forrás nem volt alkalmas azonban arra, hogy valóban korszerű fegyverrel ellássa a hadsereget. Olaszország inkább a saját hadseregénél fel nem használható hadianyagot szállított, a harmincas évek közepén már 13 magyar hadianyag-gyár közül pedig egy sem volt berendezkedve pl. katonai repülőgépek, modern légifegyverek, páncélozott járművek stb. gyártására. Ha a költségvetés vagy a létszám-felszerelés számadatait nézzük, kétségtelen, hogy a harmincas évek végére Magyarországon jelentős katonai erő alakult ki. Ennek ellenére, minőségileg a magyar hadsereg annyira gyenge volt, hogy támadó háborúra (ne feledjük: a Horthy-rendszer alapideológiája a revizionizmus, az irredentizmus, végső célja pedig NagyMagyarország visszaállítása) még a felső katonai vezetés sem gondolhatott mindaddig, amíg egy jóval korszerűbb, ütőképesebb hadsereg a hátát nem biztosította. (Ezért bukott meg minden, az Olaszországgal szövetségben szőtt, kisantant elleni támadás.) Az ellenforradalmi hadsereg elmaradottságának példája a kerékpáros zászlóalj megszervezése, amely a harmincas évek haditechnikájában anakronizmus volt. Az elmaradottság oka elsősorban az anyagi lehetőségek hiánya volt, de károsan hatott a tiszti-altiszti kar és a legénység között jelentkező áthághatatlan szakadék, amely elével destruálóan hatott a legénységre. (Ehhez hozzájárult valamelyest az ipari vidékeken a munkásmozgalom hatása is.) A harmincas évek végén a vezérkar a hadsereg korszerűtlenségén átszervezéssel (hadtestparancsnokságok felállítása) és az anyagi lehetőségek bővítésével kívánt segíteni (győri program), ennek azonban - s ez a II. világháborúban látszott meg igazán - nem volt sok eredménye. Az 1921-1939. közötti szervezési-fejlesztési tervek Kaposvárt a következőképpen érintették: 1929-ben a magyar hadsereg szervezeti felépítését kimutató táblázat a 4. gyalogparancsnokságot, 78. CSIMA J., HK 18 (1971).