Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Évi jelentés - KNÉZY JUDIT: Összefoglaló a tárgyi néprajzi gyűjtésről 1972-ből

ÉVI JELENTÉS 1972-73. 387 ásásakor — a törmelékben — XVI—XVII. századi cseréptö­redékek: zöldmázas tál, csempe, mázatlan, sárga, barna edénydarabok, vöröses bögre alakú kályhaszemek, illető­leg három faragott, gótikus kő nagyméretű darabjai ke­rültek elő. 23, Z a m á r d i (Siófoki járás) Az ún. Réti-földi dűlőben levő homokkitermelő helyén Az 1972. évi tárgygyűjtési tervben három kiemelt téma szerepelt: a gyermekélet, mezőgazdasági eszközök és bú­torok gyűjtése, valamint felderítése. Az eredeti elképzelést részben módosította az a munkatervi változás, hogy az új marcali állandó néprajzi kiállítás utólagos munkatervbe­vétele a szőlészeti és szövés-fonás tárgykörének kiegészí­tését tette szükségessé. Az év folyamán több gyűjteményegyüttes is került a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának tulajdonába: így a zamárdi iskolagyűjtemény 1 a Rippl-Rónai Múzeum­ba, a somogyszentpáli 2 és a marcali 3 iskolagyűjtemény, Bi­zéről Radies Márta gimnáziumi tanuló kis tárgyegyüttese a Marcali Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumba/ 1 A mezőgazdasági eszközök gyűjtésében néhány tárgy beszerzése után a szőlészeti témától eltekintve, megállás­ra késztetett az a tény, hogy q júliusban behozott zamárdi tárgyegyüttesben ez a témakör volt szinte a legjobban képviselve: a jegyszék szerint földművelési tárgy 98, állat­tartás 16, méhészet 7, vadászat 8, nádaratás 11, halászat 18 körüli tárggyal. Ez a Zamárdi és környéki anyag külön feldolgozást érdemelne, Saját gyűjtésünkből említésre méltó Szennáról egy „rögtörő henger", amelyet parasztember faragott, és gyűjteményünkben eddig nem képviselt tár­gyak, mint a somogyaszalói „cukorrépa böködő", Horvát­kútról fából való szőlődaráló, és Somogyszentpálról egy nagyméretű szőlőkereplő. Bonnyáról egy 1818-as évszámmal ellátott, gótbetűs feliratú, faragással és barna festéssel díszített egyorsós kisméretű prést vettünk meg. A gyermekélet, gyermekviselet, gyermekjáték stb. gyűj­temény 30 tárggyal gyarapodott. A nagyobb hangsúlyt az együttesben a leggyengébben képviselt — és ma szinte a legnehezebben fellelhető — gyermekviselet vásárlására he­lyeztük. Említésre méltó egy Törökkoppányról való fehér hímzésű lányka szükimeg Együd Árpád gyűjtéséből, So­mogyaszalóról 12—13 éves lány rékli és szoknya együtte­se, Somogyudvarhelyről 3-4 éves kislány egyberuhája, Csurgónagymartonból teljes bölcsőfelszerelés. A gyer­mekéletre vonatkozó egyéb tárgyok közül egy kék festésű, 1830-as évszámú bonnyai német bölcső, Kazsokból az 1900-as évekből gazdag parasztcsalád leánykájának fo­nott oldalú, fakerekű mélykocsija, Gölléből kislányka fa­ragott díszű mosólapickája a legszebb darabok. 1. Piller Dezső tanár és növendékei több mint egy évtizedes mun­kájának eredményeként régészeti, helytörténeti és mitnegy 560 néprajzi tárgyból álló anyag gyűlt össze, amelyet dr. Bakay Kornél igazgató szállíttatott be a Rippl-Rónai Múzeumba. 2. Kovacsevics Márk és felesége irányításával és részben saját gyűj­tésével került be az anyag (szobaberendezés, textil- és kerámia­anyag főként.) 3. Lady János Gimnázium tanulói gyűjtötték Gaál József tanár ve­avar temető leletmentő ásatását végezte Bakay Kornél, (vö. SMK 1 (1973) 5-20.) Piller Dezső nyugdíjas tanár Zamárdi mintegy 79 kü­lönböző lelőhelyéről származó - őskortól a későközépkorig terjedő korszakokhoz sorolható - többszáz begyűjtött ré­gészeti anyagát adta át a múzeumnak. Magyar Kálmán A szövés-fonás köréből Kazsok, Kálmáncsa, Somogyvár és Bonnya községekben gyűjtöttünk összesen 55 tárgyi gyarapodással. Bonnyán a takácsmesterség eszközeit, a i mósiik három községből paraszti szövés tárgyait vásároltuk meg: Kálmáncsáról egyetlen szövőasszony 7 munkáját, Somogyvárról 5 egy buzsáki származású asszonytól három nemzedék 20 db szőttesét gombolyítóval, rokkával, szövő­i székkel együtt. Kazsokból ajándékképpen gombolyítót, ken­: derkévét, tilolt kendert, tiprott fejkendert, gyaratott és fé­sületlen szála, illetve szöszkendert kaptunk a kiállításra. Kőkútról egy XIX. század közepéről való halottas lepedőt ; szereztünk be, amelynek hímzett részét gyolcsos tóttól vásá­' rolta egy somogyi asszony. Ilyen lepedő általános volt a , Dél-Dunántúlon a jelzett időszakban a helyi takácsszőtte hímes halotti lepedők mellett, de eddig múzeumunkban I csak hímzett darabok kerültek be, egész lepedő nem. ! A szövés-fonás eszközei szép számmal vannak képvi­selve a zamárdi anyagban is: 34 darabbal. t A bútor és népi világításgyűjtemény összesen 28 da­i rabbal bővült, ebből csak 13 a bútorféle. Ebből az I anyagból kiemelendő egy Kazsokról származó komáromi láda, mely faragott és kék-fehér festésű, Belegből paraszt­ember faragta egyszerű puhafa asztal, az asztalosmun­kák mintájára, Kazsokról esztergályozott gyerekszék és két i igen régi típusú bádogmécses. [ Több helyen derítettünk még fel megvásárolandó bú­I torokat (Csurgónagymarton: teljes szobaberendezés, Bize: két asztal, Szenna és Csököly: szemeskályha), de idő hiá­nyában ezek behozatalára már nem került sor. Í Mind a saját gyűjtésünkből, mind a zamárdi együttes i révén, szép számmal gyarapodott a kerámia (17, illetve 68 db) és a népi táplálkozási anyag (40 db, illetve 98), r Ezek fellelése a legkönnyebb, hisz a textíliák mellett fő­képp cserepeket és táplálkozási tárgyakat hoznak be megvételre, illetve jelentenek be. , A viseleti anyagnál arra törekedtünk, hogy kiegészítsük a gyermekviseleti anyag mellett az előző években beke­, rült viseletegyütteseket, így a csurgónagymartonit és so­i mogyaszalóit. A felnőtt viseleti darabok közül két pár régi fekete női cipő említésre méltó - egy magasszárú és egy félcipő Somogyaszalóból. Mivel egy-két pár cipője volt csak falun mind a szegényebbnek, mind a módosab­zetésével és közreműködésével. 4. A szentpáli, bizei és marcali anyagot a marcali kiállítás rende­zésének ideje alatt szállítottuk a Marcali Helytörténeti és Mun­kásmozgalmi Múzeumba. Az anyag továbbiakban az új múzeum tulajdonát képezi néhány olyan szőlészeti és más tárggyal együtt, amelyeket a kiállításrendezés során gyűjtöttek munkatársaink. 5. Az anyag felderítése a somogyvári ásatási munkák alatt dr. Bakay Kornél érdeme. ÖSSZEFOGLALÓ A TÁRGYI NÉPRAJZI GYŰJTÉSEKRŐL 1972-BÓL

Next

/
Thumbnails
Contents