Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Közlemények - B.Perjés Judit Restaurátori feladatok a régészeti feltárásokon

RESTAURÁTORI FELADATOK A RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOKON Az utóbbi másfél évtizedben végzett régészeti ásatásokról kiadott közleményeket vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a feltárásokon csak igen ritkán és eléggé esetlegesen vettek részt restaurátorok, évente átlagosan 3 esetben 1 — 1 fő. Csak az utolsó öt esztendőben emelkedett ez a szám évente átlagosan 7—8 esetben 1-2 főre.

1 Miért szükséges a restaurátor közvetlen részvétele az ásatásokon

2

? A régészeti leletek konzerválásának célja és feladata: a leletek megőrzése, amely mindenekelőtt attói függ, hogyan emelik ki a földből, s közvetlen utána milyen hatás éri és miképpen kezelik. Az ásatásról bekerült leletek legtöbb esetben hónapok múltával, de előfordul sajnos még napjainkban is, hogy évekkel a feltárás után kerülnek a restaurátor kezébe. A talajból való előkerülés és a restaurálás között eltelt idő alatt, ha a tárgy kellő kezelésben nem részesül, sok esetben teljesen megsemmisül, vagy erősen rongálódik, illetve feldolgozhatatlannó válhat.

3 Ypey Japp a következőket írja: „Az 1951-es ásatásom leleteiből számos tárgy, amely most néhány év múltán részleteiben kárt szenvedett, ma sokkal jobb állapotban lehetne, ha a konzerválás közvetlenül az ásatásnál megtörténhetett volna. Ahol az ásatási jegyzőkönyv szerint egy kés hüvelyének vagy nyelének kellett lennie, most csak alaktalan por volt található. Az ásatási leletek szakszerű megőrzése csak úgy volna lehetséges, ha a tárgyakat egy külön e célra berendezett laboratóriumban, közvetlenül az ásatás után lehetne kezelésbe venni." Véleménye szerint ,,a restaurátor műhely minden munkatársát el kellene látni ásatási tapasztalatokkal, amiképpen az ásatónak is rendelkeznie kellene a konzerválás legszükségesebb tapasztalataival és az elsősegély-nyújtás alapfogalmaival. Mert az ásatás és a műhelyek sikerei tetemesen fokozhatok, ha kettejük között erős kapcsolat és szoros kontaktus áll fenn és nem aggályos elkülönülés, amint ezt a legtöbb esetben még ma is tapasztaljuk."

4 Régészeti feltárásaink technikai felszereltsége anyagi tényezőktől és az ásatást vezető régész igényességétől is függ. Nem elegendő, hogy elvileg tisztában legyünk a tennivalókkal. A Régészeti Kézikönyv „Felszerelés a helyszíni konzerváláshoz" című fejezetében

3 azt ajánlja, h^gy a régész számára állítson össze a restaurátor egy ún. mentőládát, megfelelő használati utasítással. Mai szakmai igényünket ez már nem elégítheti ki. Pedig örülnénk, ha legalább az előbb említett „mentőláda" megvalósulna minden ásatás kezdetén. Bár ez a megoldás igen sok veszélyt is rejt magában. A nem megfelelő módon alkalmazott előkezeléssel többet árthatunk a leletnek, mintha kezelés nélkül emelnénk ki a földből. Tehát ezt a munkát, de főleg a konzerválási tapasztalatot használati utasítással pótolni nem lehet. Előkezelésen értjük az ásatáson végzett konzerválási folyamatokat, vagy egyéb, erősítő átitatásokat és az anyag megfelelő csomagolási módjait. Ezeket az előkezelési munkálatokat kell az ásatáson elvégeznie a restaurátornak. Az előkezelés egyben elősegíti és megbízhatóvá teszi a restaurátor múzeumi belső munkáját, hiszen ismeri már a leletek előkerülési körülményeit, állapotát, rendeltetését stb. A konzerváló munka teljes ciklusa úgyis csak a jpriúzeum restaurátor részlegében végezhető el. к Ma még sajnos nem tudják megoldani, hogy minden ásatáson részt vegyen restaurátor, de a több évig folyó temető-, telep- és várásatásoknál ezt elengedhetetlennek tartjuk. E feladatok elvégzéséhez ásatási laboratóriumot szükséges felállítani. AZ ÁSATÁSI LABORATÓRIUM FELADATA 1. A szériában kezelt (kerámia és állatcsont) leletek tisztítása, illetve mosása, szárítása, válogatása, ragasztása és csomagolása. 2. A rossz megtartású tárgyak földből való kiemelése és előkészítése a szállításra. 3. Szerves eredetű tárgyak kezelése. 4. Az összes lelet pontos regisztrálása (lásd később) és végül az anyag csomagolása a szállításhoz. 5. A feltárt, de a terepen maradó leletek konzerválása (vakolat maradványok, padló töredékek stb.) A laboratóriumnak külön helyiség szükséges. Itt lehet egyben az ásatás idejére a raktározást is megol1. RF 10 (1960) - 24 (1972). 2. Régészeti Kézikönyv. I. Gyakorlati régészet. Budapest 1954, 261. (Továbbiakban: Rkkönyv.) 3. SCHLÄGER K.-NÉ., Müt 1 (1970) 113. 4. YPEY J., Präp 10 (1964) 39-47. 5. Rkkönyv. 289.