Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - L. Imre Mária: Adatok Szenna népi építkezéséhez

ADATOK SZENNA NÉPI ÉPÍTKEZÉSÉHEZ 237 Zsuppfedés készítése:

11 A tetőfedés anyaga rozsszalma. Háromféle módon kötötték, attól függően, hogy a tető mely részére kerül. Ezek a következők voltak: kancazsupp, bakzsupp és szegélyzsupp. A kancazsuppot úgy kötötték, hogy két csomó rozsszalmát keresztbe tettek egymáson és szalmából font kötéllel a fejénél rögzítették, majd a két csomót egymáson megcsavarták. Vágott végével lefelé kötik az eresznél a legalsó léchez külön szalmakötéllel, melyet a kancazsupp kötésén is átfűznek. A bakzsuppot hasonlóan készítik, csak a vágott vége felé kötik össze. Fejével lefelé helyezve fektetik az első sort a kancazsuppra, a többi sort pedig egymásra. A léchez úgy erősítik, hogy az összekötött csomóból kihajtott néhány szalmaszálat összesodorták és a léc alatt visszahajtva a bakzsupp kötése alá húzták. (LX. t. VI.) A tetőidom élét kancazsuppal zárják le. Szegélyzsupp készítésénél két nagyobb csomó rozsszalmát kötöttek össze külön szalmakötéllel, vágott végével a földhöz ütögették, kiegyengették, majd tőkén fejszével levágták a végét. A szegélyzsuppot a tetőgerinc szegesére használták úgy, hogy vágott végével felfelé, a kötés alatti részt kettéválasztották, megtörték és a tető csúcsára terítették. Ilyenkor azt szokták mondani — ,,úgy terítették a ház csúcsóra a zsuppot, mint a parasztasszony maga körül a péntölét". Az első szegélyzsuppot a tetőszerkezetre erősített karóra húzták, majd három helyen megkötötték. Ezért hívták nagy kancának, mások szerint szajhának. A második szegélyzsuppot külön kötéllel kötötték az elsőhöz. A harmadikat a másodikból kétéldalt kivett és megcsavart kötéllel erősítették a másodikhoz és így tovább. Ezután a szegélyzsuppokat úgy biztosították szél ellen, hogy ujjnyi vastagságú szegővesszőket szúrtak a fedésbe, majd a gerinccel párhuzamosan meghajlították, s a másik végét is beleszúrták. A HÁZ BERENDEZÉSE Adatközlőm tanúsága szerint Szennában a szoba elnevezése a ház egészére vonatkozott. A lakóépület szóba helysége a funkció változatlanul hagyásával megőrizte elnevezését. Berendezésének hagyományaihoz évtizedeken át ragaszkodtak. Még a II. világháborút megelőző időszakban is érvényben volt a nagyjából azonos bútorelhelyezési mód. Zóka Peti Lidi 72 éves asszony, adatközlőim legérdekesebb egyénisége így emlékezett fiatalkori éveiről, otthonáról. Szobájuk két ablakával utcára néző helység volt, harmadik ablaka a pitar felé nyílott az udvarra. A kisméretű szimpla ablakokat kékfestő karton függöny takarta. Csupán annyi bútort tettek a szobába, amennyi a mindennapi élethez tartozott. A bejárat mellett az utcai és udvari ablak közé sarokra állítottak két evőpadot. Háttámláján hasonló volt a faragott díszítés, mint a házak oromfalán. Szív, tulipán, virág- és madármotívum tette széppé ezt az ülőalkalmatosságot. Az evőpad közrefogta a fiókos asztalt. A két ágy a fal mellé volt állítva lábtól, vagy a kályha két oldalán külön. Régen himös terítő borította, ma már kékfestő vászon fedi. Az ágyhoz támqsztva egy-két egyes szék állt. A ruhaneműt festett ládában szökrényben tárolták. E bútordarab utóda a kászli és a sublautos láda, mely fiókos ajtós, illetve tetején nyíló három fiókos ruhatartó készség volt. A falon függött a tálas, rajta régi dísztányérok, korsó, pohár alatta függesztve himös törölközőkendő, melyet nem használtak. Hátul az ajtó mellett állott a ruhafogas. A mestergerendára fából készült kanáltartót erősítettek. A két utcai ablak közötti falra került a tükör. Ha halottat ravataloztak fel, ezt letakarták külön erre a célra szőtt tükörtakaróval. Gyász idején nem illett a tükörbe nézni. Két ablak között állt régen a szövőszék. (Már a század első évtizedeiben eltünedeznek!) Padlásra került a rokka is. Ha kisgyerek volt a háznál, á//óícát vagy állószéket használtak. Ez egy 65—70 cm hosszú, 40—45 cm széles alacsony négylábú szék volt középen kifúrva. A gyerek 9 hónapos korától ebben próbált állni. Minden szennai szobában ott állt a szömös kálha.

n A kályha vállán állt az üvegpipics, mely tökmagolajjal égő, kis kanóccal, igen gyér fényt adott. Szennában még három szömös kálhát találtunk. Egyik legjellemzőbb még ma is használatban levő példányát az Árpád u. 38. sz. házban leltük fel. A szobában álló tüzelőberendezést a főzőkonyhából fűtötték, a falon áttört nyíláson keresztül. Agyagból rakott négyzetes alapra építették, többnyire barna, vagy zöld mázas égetett agyag kályhaszemekből. A két alsó sort négyzet, a felette levőket pedig körkeresztmetszetűre készítették. A két részt kiugró párkányszerű csempetagozat sor választotta el egymástól. Néhol a legfelső sort koronaszerű díszítést, pártázat zárta le. Adatközlőm emlékezett a falubeli ácsokra: Zóka Pozda József és Vince Jóska, akik nemcsak a házépítésnél végeztek ácsmunkát, jó asztalosok voltak, bútorokot, cifra padokat is készítettek. Ha valaki férjhez ment, ezeknél az asztalosoknál rendelte meg a stafirungot. Régen egy házban 2 család élt együtt: a nagyszülők, szülők és a gyerek (ritkábban kettő, esetleg három, mert Szenna az egykéző községekhez tartozott). Zóka Peti Lidi nagyapja és nagyanyja, fiuk és 11. U.ott. 12. EBNER S., NÉ 23 (1931) 98.