H. Bognár Zsuzsa: „Kaposvár Anno…” (Somogyi Múzeum 20., 1993)
roknál még jól látható az ismeretlen halott tisztelete. A sírgödör ásásakor kidobott csontváz csontjait összegyűjtik, s az újonnan eltemetett halott lábánál vagy fejénél helyezik egycsomóban. A későbbiekben már kevésbé törődnek a megbolygatott csontjaival, nem fordítanak nagy gondot a visszatemetésükre - nagyon sok a sírokban a „szórvány" csont. A XV-XVI. században, mikor a temető zsúfoltságig telt sírokkal, ún. osszáriumot azaz csontházat építenek, hogy a kiürített sírok csontjait abba gyűjtsék össze. Tehát még mindig törődnek a névtelen sírok halottaival. A temető eredeti „lélekszáma" kérdésénél elsősorban két tényezőt kell számításba vennünk, a gépmunka pusztításán kívül azokat a rombolásokat, melyeket a késői temetkezések okoztak, vagyis, hogy a legkorábbi sírok a későbbi temetkezések folyamán teljesen megsemmisültek. A legnagyobb a zsúfoltság a templom közvetlen környezetében. Altalános a sírok átvágása, sok a bolygatott csontváz. A mellékletek alapján megállapítható, hogy a temető „benépesülése,, Ny-ról indulva K-i irányban folytatódott. A temető egyrétegű részén a sírok kivétel nélkül koporsó nélküliek, s a sírgödör pedig lekerekített sarkú téglalap alakú metszetként jelentkezik. A halottakat hanyatt fektették a test mellett nyújtott karokkal. A XI. századi síroknál sosem találkozunk a karok keresztény rítus szerinti összekulcsolasaval. A mellékleteket ezekben a korai — XI—XII. századi — sírokban „S" végű hajkarikák, pasztagyöngyök, bronz lunula Szt. István, Endre, Géza, Kálmán pénzei alkotják. A temető szélén gyakoriak a későbbi beásások, szemétgödrök, gabonatárolóvermek, gyakran átvágva a XI—XII. századi sírokat. A temetőszélen temetőárok, épített fal vagy kerítés nem volt megfigyelhető, esetleg arra gondolhatunk, hogy élősövény övezte a templomkertet. A korai temetkezések közé tartoztak az ún. „mumiaalakú" sírgödrök. A sárga agyagban jól kirajzolódott a szokatlan formájú sírfolt, egy mumia-szerű beásás nyoma. A sírgödör alig 2-3 cm-rel szélesebb a csontváznál. Követi a fej formáját, nyaknál összeszűkül, majd vállnál ismét kiszélesedik. A láb felé fokozatosan elkeskenyedő, legömbölyített formában végződik. A karok könyökben enyhén behajlítva, kezek a medencében. Ezekből a sírokból XI—XII. századi „S" végű hajkarikák kerültek elő a mellékletként. A későbbiekben (XIII—XIV. század) gyakoribbá vált, majd a XV-XVI I. században általánossá lett a koporsó használata. A koporsók általában deszkalapokból összeácsolt ládák. A korai, koporsó nélküli temetkezés másik, általános formája a temető egyrétegű részén figyelhető meg - a már említett legömbölyített, ill. kerekített sarkú, téglalap alakú sírgödrök. A halottat általában a test mellett szorosan nyújtott karokkal temették el. A temető egyetlen egy fatörzsből vájt koporsóban fekvő halottja a 101. sz. sír — a váz arccal D-re nézett. Előfordulnak téglasíros temetkezések is. A 264. sz. sírt (fiatal lány) élére állított téglák keretezték. 18
