H. Bognár Zsuzsa: „Kaposvár Anno…” (Somogyi Múzeum 20., 1993)

Középkori templomkörüli temetőink alapvetően más jellegűek, mint az előző korokból feltártak. A korábbiak szerkezetileg egyöntetűek abból a szempontból, hogy egyrétegű temetkezésekből állnak, egymásra temetkezés csak ritkán fordul elő. Ennek a formai és strukturális különbségnek az okait a temetkező nép élet- és településmódjában — s ideológiai okokban kell keresni. A korábbi temetők a településen kívül estek, térben tehát a szükségnek megfelelően bővíthetők, tágíthatok voltak — s nem voltak törvényerejű korlátozások. A temetők — s általában a halottal való bánásmód — egy-egy társadalom gondolkodása és életmódja nagyon jellemzők, mintegy ideológiai tükrök. A honfoglaló magyarok számára a halál nem jelentette az élet lezáró aktusát. Küszöb volt csak, melyen túl a földi élet folytatása következett. Erről való elképzelésüket tükrözik a sírok a halott mellé tett tárgyak, fegyverek, a mindennapi használati eszközök. Az eltemetettet ellátták az útra — étellel, itallal, s mindazzal, amire szüksége lehet a halál utáni létben. A keresztény ideológia tanítása szerint a halállal a tisztátalan test megsemmisül, s csak a lélek jut tovább. Ez magyarázza, hogy a középkori sírok mellékletben hirtelen elszegényednek. I-. István, I. László és Kálmán törvényei jelzik, hogyan formálódott át a pogány magyarság. Törvény kötelezi a falvakat templomépítésre, s a falu népét, hogy vasárnap mindenki templomba menjen, kivételt csak a „tűzőrzők" jelenthetnek. A törvény azt is kimondja, hogy a halottat a templom mellé kell temetni. A templom és a körülötte lévő temető szerves egységet alkot. A templom körüli temetkezőhely egy lezárt, árokkal, kerítéssel határolt terület, ahol a kerítésnek is megvolt a maga külön jelentése. Az egyházi törvények értelmében ugyanis a latrokat, tolvajokat, megkereszteletleneket, kiközösítettéket nem temethették a cinterembe, csak az árkon túlra. A templom helyét a püspök szentelte meg, azáltal maga a temető is megszentelt hely lett. S mivel a templom Isten háza, a falu népe igyekezett halottait Istenhez minél közelebb eltemetni, a templom közvetlen közelébe. Temetkezési szokások Az elmondottak kitűnően tükröződnek az általunk feltárt temetőrészben. A szükség következtében, mivel térben nem terjeszkedhettek, a falu népe kénytelen volt a temető bizonyos részeit újrahasználni, azaz rátemetkezni a régi sírokra. Emiatt olyan nagy zsúfoltság keletkezett, hogy a temető a feltárás során egy hatalmas „tömegsír" látszatát kelti. A rátemetkezésekkel, sírátvágásokkal sok korai sírt meg is semmisítenek. Az általunk feltárt temetőre is jellemző a templom körüli temetők zsúfoltsága, a sírok egymásra rétegződése. Az egymásra temetkezés következtében a sírgödör ásásakor megsértik, átvágják a sírokat. Érdemes összehasonlítani, hogy a különböző időszakokban hogyan bánnak az ilymódon megsértett anonym-halott csontjaival. A XI—XII. századi sí17