Somogyi Múzeum 19., 1992

Takács Éva: A történeti muzeológia és a történeti kutatás nézőpontjai

TAKÁCS ÉVA A TÖRTÉNETI MUZEOLÓGIA ÉS A TÖRTÉNETI KUTATÁS NÉZŐPONTJAI A kérdés felvetése kapcsán rögtön szembetűnik az a hatalmas időbeni távolság, amely a két tudomány - a történettudomány és a muzeológia tudománya - keletkezése, művelése között létezik. Hiszen a történettudomány már több ezer éves eredményekkel is büszkélkedhet, míg például a történeti muzeológia tudománya csupán pár évtizedes múltra tekinthet vissza. S bár magam teljes meggyőződéssel nevezem szakmánkat tudománynak, mégis szükségét érzem annak, hogy néhány szóval a hallgatóságot is meggyőzzem a szóhasználat helyességéről. A történeti muzeológia napjainkra már jól megalapozott elmélettel, kidolgozott módszertannal és szabályok szerint működik. Glatz Ferenc több évtizedes fáradthatatlan irányításával egyetemen oktatott diszciplína s komoly szaktekintéllyel rendelkező történészek is egyre gyakrabban fordulnak történelmünk múzeumokban őrzött tárgyi emlékeihez, mint primer forrásokhoz a témájuk kutatása során. A történeti muzeológia nehéz, ellentmondásos helyzetben van napjainkban - mind világviszonylatban, mind pedig hazánkban. Ennek több oka is felismerhető, melyeknek némelyikét maga a szakma okozta önmagának azáltal, hogy voltak történelmi pillanatok - s ilyen volt nálunk az elmúlt 40 év is amikor nem volt megfelelő ereje ahhoz, hogy autonóm tudományként, a kor külső hatásaitól függetlenebbül működjön. így adódhatott, hogy például illusztrációként használhatták egy bizonyos politikai-ideológiai elképzelés hátteréül, vagy egyszerűen díszletül szolgált egyes történelmi személyiségek, események - többnyire évfordulós - bemutatásához. Nem igazán segítette lényegének kibontakozását a történettudomány fejlődésének elmúlt időszaka sem, amikoris - különösen a 60-as évektől - felerősödött a nagy, szintézisre törekvő, a társadalom egészének sorsát formáló politikai-gazdasági erővonalakat felrajzoló történetírás. A mindennapok apró részletei mellékesekké váltak, nem a hétköznapok milyensége-minősége, az egyén által megélt élet, s főleg nem az egyén állt az érdeklődés középpontjában. A nyugodt polgári fejlődés időszakára oly jellemző aprólékos feltáró munka, a részletekre is gondot fordító kutatások hiánya megkérdőjelezte a minden napiságot tükröző, köznapi tárgyakra figyelő történeti muzeológiai munkát is: az ilyen irányú gyűjteményfejlesztést, a mindennapi tevékenység minőségének történelemformáló erejét bemutatni tudó kiállítások szükségességét. Még a gyűjtemények összetételének alakulásában is előfordulhattak kisebb-nagyobb torzulások (pl. túlsúlyba kerülhetett a munkásmozgalom), de véleményem szerint ennél súlyosabb következményeket vont maga után, hogy a nagyközönség és a szakmai közönség is csaknem kivétel nélkül ideológiai indíttatású kiállításokon láthatta a történeti 54