Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

a verseket; ha nem szavakban, hanem szellemben akar hű lenni a költőhöz, »berzsenyis« képeket, egyenrangú látomásokat kell teremtenie. Martyn Ferenc töretlen utat választott, amikor a magyar és a világirodalom néhány klasszikusának végigrajzolása után érdeklődése Berzsenyi felé fordult. Az olvasmányai és irodalmi emlékei mellé kísérőrajzokat készítő Martyn sosem a hagyományos értelemben vett illusztrátora a témának. A Berzsenyi-rajzok is önálló lapok, meditációs értékűek, nem pedig szavakkal körülírható témák megörökítése, »lerajzolása«. Korábbi illusztrációitól, a Cervantes-, a Mallarmé-, a Joyce-kísérőrajzoktól talán csak abban térnek el e rajzok, hogy nem annyira a költeményekhez, inkább a költő életéhez, nem annyira a műhöz, inkább az alkotó egyéniségéhez tapadnak. iMartyn Berzsenyi költészetéhez a költő lelkén és sorsán keresztül közeledik. E lapok a szemlélőt előbb a költő ismeretéhez vezetik el, s a néző ezen keresztül kerül Berzsenyi lírájának a közelébe. Ahogy a költő alkímiájában a táj színei és formái szavakká, nyelvi anyaggá alakultak, úgy változtak a szavak és a költő életének, mozzanatai sebezhetetlen vonallá és képpé a festő tolla alatt. A képi transzfigurációnak, átalakulásnak ez a folyamata semmivel sem kisebb »csoda«, mint az a másik: az íróé. Martyn sikerének titkát az azonosulás képességén, a nagyfokú grafikai tudáson túl az alkat és szemlélet rokonságában sejthetjük. Van valami lelki kapcsolat, azonosság a festő és tárgya között. Berzsenyi ízlése tükröződik a rajzokban, s ezért válhatnak hű Martyn-rajzokká a lapok. Milyennek látja a festő Berzsenyit? Milyen kép bontakozik ki a sűrű tollvonások és lavírozott foltok nyomán a szemlélőben a költőről? Amikor a pesti látogatás alkalmával a költő barátai a találkozás örömére verseket olvasnak föl egymásnak, Berzsenyi az érzést, a »szív magas repületét«, a poétái tüzet és a poétái vért kéri számon a hallott költeményeken. Martyn sem tudja hideg szemmel nézni alakját. Finoman archaizáló rajzokat, érzelmekben gazdag lapokat készít, anélkül, hogy romantikusak, túlfűtöttek lennének. A biedermeier emlékkönyvek meghitt rajzaira emlékeztető megoldástól sem riad vissza. A papíron körben virágkoszorú fut, belül a költő vagy a festő kezevonásával írt vers van elhelyezve, máskor a szirmok női arcot fognak körül. Megkap az ötlet bájos kedvessége, az érzelemgazdag előadás, ugyanakkor érezzük, hogy a grafikai megoldás összetéveszthetetlenül mai, csak korszerű vonalvezetéssel építkező művész munkája lehet. 50