Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

xőiség hatja át. Természetesen ez az említett művek eltérő műfaji jellegéből is következik, de éppen Mallarímé költeményeinek »megrajzolásakor« Martyn Ferencnél többről és másról is szó van, mint puszta illusztrációs műfaj-váltásról. Martyn tudatosan nevezi illusztrációs munkáit kísérőrajzoknak, s ha valahol, itt a legtöbb joggal. Már az is figyelmeztet valamire bennünket, hogy a rajzok pusztán a kötés-technika figyelembevételével, a legkönnyebben elhelyezhető módon (két ív között, ill. az ívek hajlásában) következnek egymás után, az olvasót-nézőt semmi sem inti (még a képek hátlapjára írható verscím vagy sor-idézet sem), hogy egyegy rajz melyik költeménnyel tart szorosabb rokonságot. A versek szerzőjéről el kell annyit mondani, hogy a francia szimbolista költészet egyik legnagyobb és legbonyolultabb egyénisége. Jean-Paul Sartre szavaival: »Ö a mi legnagyobb költőnk. Szenvedélyes, megszállott. .. Elutasította korát, de megtartotta, mint valamilyen átmenetet, alagutat. . . Nála az egyéni titokzatosság csak a polgári ostobaság visszautasítása volt. ..« — Művészete a magyar költészet szimbolista hagyományainál sokkal elvontabb, áttételesebb, befeléforduló. Fő vonása — sokszor ismételték már -— a zeneiség, valaanint а szavak és a képek többértelműsége. Martyn lapjai valóban kísérőrajzok: a versek hangulatával, atmoszférájával rokonságot tartók. Amorf formákból, az álomlátás képeiből s egy-egy felismerhető tárgyból épülnek a Mallarmé verseit kísérő szürrealisztikus rajzok. Az egyes lapok sokkal inkább Mallarmé költészetének egészére, mint egyes versekre jellemzők. (Ezt emeli ki néhány közös motívum — váza, madár, hangszer — ismétlődése a lapokon.) Martyn nem lerajzolja, lemásolja azt, amit a versek fogalmi-nyelvi eszközökkel elmondanak (ez Mallarmé esetében teljességgel lehetetlen is lenne), hanem megjeleníti, »megvilágítja«, újjászüli a költemények világát. Ezek a rajzok egy másik, autonóm művészet eszközeivel ablakot nyitanak Mallarmé költészetére, segítenek a költő megközelítésében. Érthetőbbé teszik ezt a sajátos költői látást, ugyanakkor kiegészítik, valami újat, eredetit és önállót is hozzáadnak a festőművész egyéniségéből, képi látásmódjából: egy másik művészet élményét nyújtják. Ebben a kötetben így egyszerre kapjuk Mallarmé sajátos költészetét és ennek a költészetnek festői-vizuális tükröződését Martyn Ferenc ceruzája és ecsetje nyomán. A rajzok mégsem esetlegesek, véletlenszerűek, hanem - világosan felismerhető kapcsolatuk van a költeményekkel. A legbeszédesebb annak a rajznak az utalása, amelyen felirat hirdeti a »vonatkozó« vers címét: Toast funèbre. De ugyancsak könnyen megtaláljuk az Egy faun délutánja képi megfelelőjét. A sorrendben az utol4')