Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

Pécs, Kaposvár, a Balaton és a főváros szűk négyszögében telnek napjai. De képei az európai művészet hegyi levegőjét árasztják. Martyn Ferenc egyik írásában ezt adta tanácsul egy fiatal festőnek: »A jó mű lassan, szakadatlan küzdelemben, kitartással késiül; művek összeségéhez meg akaraton túl sok idő kell.« Elmondhatjuk, hogy ez az idő az ő művészetének értékeit is szolgálja: érleli és igazolja. A MEGVILÁGÍTÁS MŰVÉSZETE A festő lelket önt az alakba; a költő alakot ad az érzésnek vagy gondolatnak. (Chamfort) Az illusztráció latin eredetű szó és a szótár szerint «-világosabbá tétel«-t jelent. A művészeti lexikon valamivel bővebben írja körül: »»Kéziratos vagy nyomtatott könyvekben a szöveget szemléltető, díszítő képek vagy rajzok gyűjtőneve.« Az illusztráció tehát két művészet, az irodalom és a képzőművészet találkozásából születik. Aki a művészetek önállóságát félti, aki minden művészet autonóm jogát védi, bizonyára gyanús szemmel néz erre a találkozásra. Mindegyik művészetnek — úgymond — megvan a maga kifejezési formája. Az irodalom anyaga a szó, a nyelv; a festészeté a kép, a vonal. Minden művészet tökéletes alkotásokat hoz létre a maga eszközeivel. Teljesen fölöleges bármiféle együttműködés. Az irodalom nem kívánja a képi tolmácsolást. A festéiszet nincs rászorulva, hogy egy másik művészetből merítsen ihletet. Az önmagában zárt és tökéletes imű nem tűr kiegészítést. Az értékes alkotások »»lefordíthatatlanok« egy másik művészet nyelvére. A képet nem lehet megzenésíteni, a zenét nem lehet lefesteni. A jó vers nem tűri, hogy lerajzolják, a kép nem tűri, hogy színeit rimbeszedjék. Amelyik alkotás kiegészítésre szorul vagy egyáltalán elbírja a pótlást, illetve az átköltést, gyengeségét árulja el. Aki a merev szabályok, a rideg elméleti törvények felől közelít a művészethez, talán így ítéli meg az illusztrációt, a szó és a vonal művészetének »»törvénytelen házasságát.« Ha azonban a mű17