László Gyula: Medgyessy Ferenc grafikái (Somogyi Múzeum 15., 1969)

gával ragadott, mennél vehemesebben, annál inkább. Egész az extázisig. Mert a rajzok csak jelzések, futó vonalak, mint a gyorsírás. A rajzból lesz a dombormű. A domborműből a szobor. Szorosan közel állnak egymáshoz. Egyik a másikat táplálja. A színek adják a hangulatot, a mélységet, a testi közelséget. Nem tudnék egyiktől sem elszakadni- — hadd szolgálják egymást, amíg lehet. Indulástól odaérkezésig körülbelül fél évszázad telt el. E fél évszázad vívódásainak termékei: müveim.« Medgyessy írásaiból: »Keresztbe a formával vezetni a vonalat: fafaragás közben jöttem rá, hogy így nem sikkadnak el a formák. Talán ceruzarajzzal is használhatom ezt a módszert. . . rávitt a kényszer a vonalas rajzra. Pillanatok alatt készültek a dolgok természeténél fogva. Sommázott rajzra van szükség, nem részletezettre, mert az széthullik. A modellt hagyom mozogni, nem szólok rá, csak akkor, ha változtatást akarok. . . Nincs nékem semmi módszerem. Rajzolok, mint mindenki a világon, csak éppen dilettáns módon nem: pl. szemet, orrot, fület, szájakat egymás vitán. . . Anynyit tán mondhatok: egyszerűségben az erőm. . . Nem is merek rajzaim stílusához véleményt mondani. Annyira ellentmondanak egymásnak, asszerint, hogy szükségét látom. De azért mégis igyexem (sic!) a vonal felé. . . ha sikerül úgy jó. Ha nem, úgy is jó... Sebes kapásból kapni a legérdekesebb mozdulatokat. Csakhogy ez a s.k. ritkán jön. Hosszú bemelegedés utáni rövid extázis. Ha ki nem vártam és ki nem használtam, máskor kezdhettem elölről. .. műtermen kívül, vagy vidéken.. . előkerült a vázlatkönyv. Hiszen így kapni új meg új ötleteket. Igaza volt Rodinnek, hogy ő is onnét merített... (formát író vonaláról egyszer azt mondta Gábor öccsének): »szeretném a túlsó oldalt is látni, amikor szemben van valaki. . Most pedig öregkori önéletrajzából idézünk néhány sort, hogy milyen reménytelenül küzködött az akadémikus rajzoktatás unalmával. A fiatal Medgyessy öntudatlanul már akkor »a természet hűséges megfigyelésén alapuló kitalált formákat« kereste mint később is és közömbösnek találta a látvány leltári hűségű másolatát. íme ide kívánkozó emlékezése: »Párizsban a Julian Akadémiára mentem, mint nagyobb részt a magyar fiúk. Ott is rajzolással kezdtem.. . Azt tanácsolták új barátaim, hogy bekezdésül jól tenném, ha a falon lógó valamelyik gipszet rajzolnám... Örültem is, amikor az öreg mester az első rápillantás után odaengedett az elevenhez, ettől az önkínzó tortúrától. Igyekeztem is ám rajta. 12