László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)
JEGYZETEK Bár ez a kis tanulmány úgyszólván idézet-gyűjtemény, mégis alig használtam hozzá a szokott értelemben, vett olyan irodalmat, amit elődeim Rudmay Gyuláról írtak. Természetesen ismerem Lázár Béla kis könyvét (Ernst Múzeum művész-könyvei V. Budapest, 1921.) Lyika Károlynak a Mesterről írt magivais tanulmányát (Nagy magyar művészek с kötetben, Bp. 1957: 104—110) Molnár Ernő tanulmányát (Szépművészet, 1942, 185—188.) Bényi László kis könyvét a »Művészetek kiskönyvtárában«, és a Lyka Emlékkönyvbe írt dolgozatát (Műv. Tört. Tan. 1954: 457—474) és főként Kiss Lajos könyvét (Vásárhelyi művészélet, 1957) és a többi írásokat, de ezekből is jóformán csak Rudnay Gyula saját szavait használtam fél, mert nem voit célom a művészettörténeti értékelés. Mást kíséreltem meg: Rudnay egyéni és művészi értékeinek hiteles megrajzolását. Mielőtt hozzámérnék másakhoz, mielőtt helyét keresnők a magyar s az európai művészetben, szükséges megismernünk, hogy voltaképpen ki is volt ő. Ehhez nyerünk útmutatót ebben a kis tanulmányban. Arra törekedtem, hogy legalább valamit megmentsék abból a légkörből, abból a szellemből, amelyben Rudnay művészete kialakult s amely a tudós írásokból általában kimaradt, mert a szó adatsizerű értelmében nem tudomány, hanem »líra«, azaz: a legmélyebb valóság! Az olvasó láthatta, hogy ezt a tanulmányt voltaképpen csak szerkesztettem: igazi írója maga Rudnay Gyula, szavainak közvetlen idézésével és tanításának barátaiban megmaradt emlékezetével. Voltaképpen — barátai s tanítványai — csak azt írtuk meg — egyre halaványuló emlékezetünkbein kutatva — amit a Mester mondott el. Tanítványai, akikhez eljuthattam kérésemmel, a legnagyobb örömmel és megilletődéssel szedték össze emlékeiket a Mesterről. Ahol csak lehetett, szó szerint idéztem őket, de mégis sokszorosa maradt ki ebből a könyvből — helyhiány miatt — annak ami bele került. Kitűnő művészeink négy, hat, nyolc, s több oldalas levelei megérdemelnék hogy, ne csak néhány kiragadott soruk jelenjék meg, hanem egykor a Rudnayra vonatkoizó teljes levelezésem megjelenhessek. Többük szóban mondta el emlékeit s itt az én lejegyzésemben kapják szavaikat, többülkhöz meg — idő hiányában —• nem tudtann elmenni, hogy eilbeszélgessünk régi időkről. Őszintén megvallom!, hogy nehéz helyzetbe kerültem, amikor volt társaimnak pompás emlékeit kellett idéznem, hiszen amiről írtak azt nagyrészt én is átéltem, mert hároim évig voltam a Mester tanítványa, mégis a kötelező illendőség arra Ikészetetett, hogy a levelek szavait idézzem s magam csak ott szerepeljék, ahol a vallomásokból kimaradtak részek, vagy ahol az én emlékezetem pontosabb volt. Sok minden esendőség van tehát ebben a könyvben és még több hiányosság. De vigasztal az a tudat, hogy egyik volt társunk, Bartha Zoltán, egésiz életét szentelte arra, hogy mindennek nyomát kövesse, ami Rudnayra vonatkozik — ha jól tudom — immár hót nagy kötetnyi emléket gyűjtött össze résziben a Mester szavaiból részben egykorú s későbbi emlékeikből. Reméljük, hogy ez a nagy — részemről csak hallomásból ismert — gyűjtemény megjelenik majd s méltó emléket állít feledhetetlen Mesterünknek. 73
