László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

ciákat sohasem szeretteim . . . aurait bennük szerethetnék, azt sokkal jobbam megtalálóim a régi olaszokban. Különíben sincis semmi új a művészetben. . . nem fejlődik a művészet! Szentül meg vagyok győződve róla, hogy arai ugy amolyan szemmel látunk egy eizép nőt, mint az ősünk tízezer évvel ezelőtt s a művészetre is áll ez. Irányokat nem isméinek, a lélek szánét figyelem . . . Mellékes, hogy ma készült-e valami, vagy ötezer évvel ezelőtt. . . Nem szeretem a maiakat. Lelketlenek, ridegek s a leghaszontalanaibb miainiiinba fullad minden, de még iaz elméletük is . .. az ősi intuíció változatlan, ami civilizáción alapul a művészetben az helytelen és eredménytelen. Lélek nélkül nem leihet semmit sem csinálni . . .« Elekfy Jenő: »A magyar festők közül Koszta József, Munkácsy Mihály, Baál László, Szinyeá Merse Bál (különösen a Majálist csodálta) Mednyánszky László, Székely Bertalan vázlatai, a korrektúrában pedig gyakran szerepelt Velazquez, Tintoretto, Goya, Zurbaran, Rembrandt, Ruysdael, Vermeer van Delft, Frans Hals, Tizian Doge portréja, Giorgone, Piomlbo munkássáiga.•« Néhány szót Endre Bélával való barátságáról: »Rudnay, Várady, Pásztor János, iKiss Lajos., Rubletzky Géza és Tornyai vallják, —• Tornyai szavai szerint — hogy Endre Bélának sokkal, nagyon sakkal többet köszönhetnek, mint az összes haizai és külföldi akadémiáknak és tudós professzoroknak. .. Endre Bélától tanulták meg a legegyszerűbb igazságokat, amelyek nélkül művészember nem boldogulihalt. . .« írta Tornyai János Endre Béláról szóló cikkében. (Jövendő, 1910.) »Éreztem, hogy az uitaim elvált Hollósytól. Hollósy a szűk természetlátásnak volt követelője, és a képzeletemet akartaim kiszabadítani. Áldom az emlékét, mert az alapot, ami nélkül lehetetlen lett volna előbbre jutnom, ő adta mieg.« »-Életem Ikeserűségei, az ezt követő komor olvasmányok között fedeztem fel Munkácsyt. Abban az időben tiszta feketében festettem (el is pusztultak, éaiaőbeii képeim).-« (Újság, 1925. II.) »A (művésznek kel, hogy apja legyen. Csak ott kell hagyni idejében, de sohasem egészen ... At kell venni az egyetemes értékeket, de a rendezés legyen a miénk . ,.« (Szépművészet, 1942.) 47