László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

egyszerűbb, a legvilágosabb legyen. A kontúr értékének leglkomo

r lyabb hangsúlyozása. Mindezeket egy cél felé vezetni: az élet-teljesség minél frappánsabb kifejezése felé. Technika szükséges, de túlzásba vinni nem szabad, az élet lényeg világítson ki, nie a technika halmozás. Élet! —• s annak kifejezése — miindienlki által könnyen érthetősége — a megnyugváson s a 'hatások löröniéin keresztül ha a legtragikusabb életszemléletet adja is. Mert a 'művészet az emberi tragédiákat is — az emberi ocsmányságokat, gyarlóságokat is megdicsőíti, így menti tmeg az emberiséget a kétségbeeséstől! s a megdicsőült élethez vezeti vissza. Ez a művészet célja — akarata is . . .« Most pedig lássuk néhány tanítását a rajzról, majd pedig a festésiről. Az előzőikben egyik tanítványához intézett szavaiból már kiderült, hogy Rudnay főiskolai hivatását két érteleimben gyakorolta: tanította azt, aimi tanítható, méghozzá meggondolt fegyeltemimel, tehát elvezette tanítványalit a rajz megtanulásán kérészül a színek Világáig, másrészt állandóan 'eléjük tárta, hogy mindez csak az eszközök megszerzése ahhoz, ami taníthatatlan: a művészethez. Ez utóbbinál természetesen nem elégedett meg azzal, hogy úgysem lehet tanítani, hanem a fiatalokban igyekezett az emberség IkiművelJésére, az észrevevés iskolázására fölkelteni az érdeklődést, nagyrészt úgy, hogy a (modelleket mindig dramatizálta, tehát nern mozdulatlan bábként kellett átélni a modell formavilágát, hanem mély emberséggel telítette meg. Jól emlélksziem egy ilyenfajta korrektúrájára, csaik arra nem, hogy Kaffan Károly rajza kapcsán került-e erre sor, vagy pedig az én rajzom adott alkalmat erre a feledhetetlen negyedórára. Egy öreg, töpörödött anyókát rajtoltunk, sí niég azt is tudom, hogy kettőnk egyikének rajza, amelyik előtt a Mester megállt, jó rajznak tűnt'számiunkra. Rudnay ránézett a rajzra, azután felénk fordult és elkezdett gyermekkoráról beszólni, 'különösen egy öreg asszony köré csoportosultak emlékei. Siókat járt siránkozva apja kocsmájába,, ahol férje mindig csak ivott, családjára nem gondolt. Hívta haza,, könyörgött, de hiába. Bedig az asszony telkét tette ki családjáért s Rudnay hosszasan, érzékletesen írta le egy meggyötört szegény asszony éle^ tét. Már-már azt hittük, hogy a Mester meg is feledkezik a korrektúráról, amikor egyszercsak visszafordult a trajz felé, s azt mondta: »Ez hiányzik kérem belőle.« Elég volt egy villanásnyi idő, hogy megértsük, itt már nem a rajzról, nem a megcsfaáíásról van szó, hanem az emberségről. Ezek a korrektúrák megható közelségbe hoztak a Mester világához s az emberhez általában. Többünkről tudok, hogy jegyezték a Mester szavait, sajnos a leggazdagabb ilyenfajta jegyzetet elsodorta a világégés. Csertő '(Klucsik) Ferenc jegyzetei megmaradtak s most tallózva abból idézek néhány mondatot. Természetesen sem itt, sem 38