László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

a művészet elsőrendűsége felié.. . Azt tartotta: a mesterséget meg kell tanulni, de nem az a lényeg, nem a tudást keli produkálni, hanem a költészet erejével, szívvel, hittel manifesztálni kell az alkotásban. A megtanult s elfelejtett tudásból így is lesz annyi a műben, amennyi kell.. .« E levél minden szava színiigaz, pompás jellemzés. Most pedig szólaljon meg az egyik leghűbb tanítvány, aki Bajára is követte Mesterét, s aki mind a mai napig alkotó módon fűzd tovább a Mester tanítását: Kun István. Hosszú és költőien mély leveléből csak részleteiket idézhetek: »»Az első, ami Rudnay tanításából imély nyomot haigyott bennem — s úgy hiszem sokunkban is —, hogy korrektúrái alatt döbbenetesen világos szavakkal tudta érzékeltetni, hogy az előttünk álló modell élő, látó, halló, beszélni tudó s bármely pillanatban megmozdulni tudó ember. Az élet miaigia pedig . . . kell, hogy csodálatba ejtsen 'mindenkit, aki (festőnek készül ... az élest őszinte, igaz csodálata nélkül a legartisizitifcusiabb vonal, a legfestőibb festés sem ér önmagában semmit sem. Ideig-óráig elkápráztathat ugyan, de ha nem kíséri a természettel, az élettel szemben táplált őszinte áhítat, alázatos csodálat, akkor bizonyos, hogy nem lesz hosszú életű-« idézi Mesterünk szavait hű emlékezettel Kun István. »A régi mestereket figyelmünkbe ajánlotta, de mondta azt is, hogy nem lehet szolgálatukba szegődni, »de hát akkor M legyen a: forma, illetőleg stílus vonatkozásában a mesterünk?« — tette fel ilyenkor Mesterünk mindig a kérdést. A kérdésre mindjárt ő mlaga adta meg a feleletet, mondván, hogy »a nép, annaik szokásai, népművészete, a táj amelyen élünk, annak sajátos levegője legyen a mi mesterünk. Miért e népnek lelki adottságai csodálatos népdalai és mind az a lelkiség, amely ott tükröződik szokásaiban, fafaragásaiban, cserépediényeiiben, dalaiban, örköméiben, bánatában, táncálban, munkájában és minden egyébben, megérdemel annyit és joggal el is várja tőlünk, a művészetek területén sáfárlkodóktól, hogy népünket tekintsük legfőbb tanítómesterünlknék.. . tőle tanuljuk el pilktúránk kialakításában a legszükségesebbét, de mindezt azzal a nagy komolysággal, felelősségérzettel, amely jellemzi a Velaziquezelket, Rembrandtokat.« Több ízben kifejezést adott azon szívbéli fájdalmának, hogy »az az izmos, istenáldotta nagy tehetségű Vaistaary János, miért oly sokszor .. . Párizsiból meríti piikiturális 'megújulásainak szellemét? Miért nem innen a hazai földből, hiszen Itt is van éppen elég látnivaló, megszívlelni valló. Hiszen az nem lenne egy hajszálnyit sem lebecsülése mindannak, aimi napjainkban Párizsban történik. Ellenkezőleg, éppen azzal mutatnánk ki őszinte ibeesülésüniket a nyugat kultúráját illetően, hogy az európai szellemiét magunk sajátos szellemének hozzáadásával gazdagítanók. Tehát ne azt csináljuk, amit azok, mert bármilyen ügyesen csináljuk ás azt, ezért legfeljebb csak 33