László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

vele a iművésizi kifejezés eszközeit. A színeik természete ugyanis Rudnay szerint is Objektív valóság, amelyet éppen ezért tanítani s tanulni is lehet, csak felhasználásukhoz kell művészi alkotó erő. Baross Géza mondja, hogy Rudnay sokszor magyarázta, hogy nem Ibizonyos, hogy ez meg amaz a szín nem jó, csak a környezete nem talál hozzá. Ha azt a színt próbálgatja javítgatni, nem anegy, de ha a kép másik sarkában változtat meg valamit, lehet, hogy a szín életre kel, mert nem a színben volít a baj, hanem a viszonylatban. Mesélte erről, hogy amikor Párizsban volt valamelyik magyar festő, egy történelmi kompozíciót festett s mondta, hogy : ezt az aranysárga színt nem tudom kihozni. Erre az egyik idősebb festő azt mondta, hogy így neim is lelhet. Hogy kell hát Bátyám? Az pedig elkezdte törölni .mellőle az élénk színelkelt s a sárigára ráment egy kis okkerral. Abban a pillanatban életre kelt. Hogy ez a szín éljen, a többit le kell hangolni. A színesség nem tarkaság — mondotta Rudnay Gyula. Minden hidegnek meleg a kontrasztja, minden melegnek hideg, mindig erről beszélt, nem a világos, vagy sötét színről. Hidegmeleggel kezdte a képet és a korrektúrát, ez adja a »kép egészséges lélegzését«. Egyszer a Mester bejött Miklóssy Gábor műtermébe, s ott valami kérdőívet kellett kitölteni, hogy melyik művet tartjiák a legkiemelkedőbb alkotásnak? Rudnay Gyula azt mondta, hogy »Hunyadi László sáratását«, nem mellékfiguiráíi miatt, hanem a halottat borító fehér lepel megifestese és tartalma -miatt. »A földet vagy okfceres fehérrel aláfestett vastag masszán osoruttászáiradás után zöld földes, umbra natúrral lazurozita, vagy fehér vásznon nagyon vékony umbras okkerrel, nagyon kis fehér hozzáadásával festette ímeg.« »A színek egymáshoz való viszonyát, .értékét ós megjelenését a muzsika hangjaihoz való hasonlatokkal szerette érzékeltetni, megértetni . .. Minden szín jó, csak megfelelő környezetbe legyen letéve.« ,(Kiss Lajos) »•Állandó színei a következők voltak: kremsi fehér, okker sárga, cinóber vörös, kraplakk, égetett sáiéna, angol vörös, párizsi kék, aszfalt és fekete. Tájképeknél még: kadmium citrom, nedvzöld, esetleg nltramarin-kék Kobaltot sohasem használt. Beszélt sokszor bizonyos sárga lakkról is és barna lakkról, ilyenekeit úgymond — Paál László is használt, ilyesmi azotíban a mi időnkben m/ár nem kapható.« »Figurális festésnél a fej, vagy testrészek színét felbontás nélküli egyetlen 'színértékben kell megoldani, a ruha részeknél is ez a szempont irányadó. (Frans Hals, Vemeer, van Dyck, Tintoretto és a spanyolok.) 56