László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

szik, hogyha megfestenek egy fekete macskáit nanainccsal, az már művészet-«.) Miklóssy Gábor mondta el, hogy Molnár Zoittén egyszer bement a Mesterhez, amikor festett. Rudmay nem hallotta, Molnár Zoltán leült egy székre az ajtó mellett. Rudnay festés (köziben, sokat nyögött, sóhajtott, de nem úgy, mintha valami nem sikerült, hogy bosszankodott volna, hanem szinte úgy, mint aimlikor valaki rááll valamire »egy életem, egy halálomé-ként s ugrik egyet: odahúzta az ecsetet egy nyögéssel, de az aztán ott is maradt. — A rajzból kiindulva, sokszor hivatkozott Micbelangeloira, hagy az ő premier plan-ban mutatkozó rajzában, aminek a síkban dekoratív ereje is volt, mégis tudta érzékeltetni a formának a határértéken túli folytatáslát, — ami nem látszik, az is 'benne legyen aíblban, ami látszik. —• Fiellhazta, hogy Révész Béla írt egy tanulmányt Ady—Rudnay címen, összehasonlította őket az Írás, az alkotás módozatait, a fogantatástól a rögzítésig. Rudnay azt mondta, hogy nagy tévedés ez az összehasonlítás, az egy nevezőre hozás. Ady eruptív 'erejű költészete mellett nagyon sokszor vajúdó, lassan csiszolgató periódus után jön meg a vers végleges formája. »Nálaim ez nem így van én az életet a munkámba belekerült hibákkal együtt, együttesében, hirtelenül akarom kivetíteni, ami legyen olyan, mint az élét, asmifoen legyen jó is, rossz d.s.-« Miklóssy Gábor szerint ebiben utalás volt a magyar temperamentumra a mértékletességgel és a formák szórakoztató ifelszínességével szemben. Balázs Atilla: Gyorsan mozgott a keize, felvázolta a fejből a (tájképet (Balázs Attila a Bors utcai műteremben látta festeni, ahová többször elment, ruhát kapott a Mestertől), a táj egét belkente kékkel, aztán ronggyal letörölte, neim egyenletesen, ettől lett olyan lebegő az ég, aztán beletett két-három madarat. »Nem is bánom, hogy egy kicsit nagyolt hallok, csak az emberek beszédét nem hallóim, de a tájinak minden szavát értem. Amíg a festő nem látja a fának, tájnak szemét, száját, keizlét, fülét —• addig nem érzi a lelkét. Nekem a faluban minden háznak van szeme, ablakai hunyorgatnak, nevetnek, sírnak. A Raffael csodás Madonnas képein nemcsak Mária szeme kék, die mögötte aiz ég is. Minden jó képnek olyannak kell lennie, mint a szemnek — néznie kell! Van mosolygó szem, van haragos ós van borzalmas.« (Herman Lipót) A fény »-nem a vidámságért való, nem könnyű, gondtalanul csillogó«. Herman Lipót: »Gyakran érzem, hogy bennem a piktor utániban van. Hogy az anyagon keresztül tulajdonképpen soha sem fogja magáit teljesen kifejezni a művész. Én látom a küzdelmet a legnagyobbaknál is . . .« »Minden festőben, két egymással kiegyenlíthetetlen ellenfél viaskodik: a szigorú törvényeknek alávetett technikai keresztülvitel 54