László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

téneteket, anekdotákat ízesen tudott előadni, s mint aftféle nagyothalló emlber inkább maga beszélt, cmert a társalgásit nehezen tudta követni. À vendégekről való gondoskodás, kínálgatás étellel, italílal, .cigarettával a Mester állandóan tömött tárcájából szinte folyamatos volt. Öltözéke minidig nett, rendes volt, meim viselt különleges szabású ruhadarabokat. Miikor megismerkedtünk, kemény, szimpla álló gallért viselt, keményített hengeres mandzsettákat, úgynevezett zsafcett nyakkendőt, ami egy kissé divatjamúlt gavallér-külsőt kölcsönzött neki, abban az időben pedig niég csak 41 volt. Ha elment hazulról cipőit gondosan megtisztította, fekete puha kalapját kikefélte s külsejét imindig a mellényzsebben kéznél lévő kis zsebtükörben ellenőrizte . . . Közepesnél magasabb i(olyan 180 cm körüli) sovány, (karcsú, (egyenes tartású, aszkéta arcában rendkívüli szellem érződött. Tekintélyes, szép formájú, domború homlok, kis zöldes színű, mélyen ülő szemek, a .neimes vonalú oirr alatt rövidre nyírott szőike bajuszka, határozott rajzú, keskeny száj, a sovány arcon a csontszerkezet láthatóan dominált, dús szőke haját báloldalt választva, kissé homlokába húzva viselte. Arckifejezése leginkább barátságos volt. . . Főiskolai tanársága első éveiben a fizetését a diákmenzának aj ándéko zta. « »Pompás megjelenésű, parádés magyar úr, a képéiből lépett ki hetenként kétszer a kis koszos valóságba, aztán gyorsan vissza a nemes leányhoz, a kánai menyegző magyar vitézei közé, betyárok, vonónyüvő cigányok varázslatos világába. Nagy művészt ismertem meg benne.« {Borsos Miklós) »Egy sovány, imlagas, szürke zsakettes, kalapos fehér kesztyűs úr áll előttem, 1922 évet írtunk.-« (ilstókovits Kálmán.) »Apám fésülte még így a haját. Ma már senki sem fésüli így« — mondta Rudnay Gyula egyszer. (SzLG.) »Nem tégy ... kollegánkat segítette ki pénzzavarából. Ezt nagyon diszkréten csinálta.« »Űgy hitt a szépben, a jóban, mint egy tibztaszívű gyermek.« (Markup Valéria.) Kiss Lajos elmesélte nekeni, hogy egy kislánynak udvarolt Hódmezővásárhelyem és Rudnay Gyulát is elvitte a házhoz. A kislány emlékkönyvét hozta, kérve Rudnay Gyulát írna, rajzolna bele. Rudnay lapozta a könyviét, Kiss Lajos szorongássál figyelte, amint annál a lapnál egy pillanatra megállt, ahová az Atya — nyilván tekintélyszerzés okából —- beírt, s nevét Ludwig Klein-nek írta. Ha akkor egyetlen gúnyos árnyalat lett volna tekintetében, Lajos bácsi föld alá süllyed szégyenében, de Rudnay tovább lapozott, mintha semmi különöset nem vett volna észre. Soha életükben nem emlegette ezt az Atyának, ilyen finom tapintató ember volt. Könnyen elérzékenyedett, de ezt -titkolta. Róza lánya mesélte, hogy amikor kisunokája a Talpra magyart szavalta, könnyek jöttek 15