Somogyi néphagyományok (Somogyi Múzeum 13., 1968)

hosszában, a hídon négy soa±>an keresztül. A magyaroknak mindössze 4 ágyujuk vót. Tiámadás megkezdődött, az oroszok a sok ágyúval lűttek úgy, hogy annyi vót az ágyugoló, mint a tök. Az ütköztet hamarosan végetért és a maigyar setreg egy hétig futott aiz oiroszotk elül. Fogságba fcerűt a nagyapám ás. Mint íhadiifoglot Oroszországba akarták vininá. Hajtották ükét. A nagyapám bernant egy nagy kukoricásba avval, hogy neki szükségét kiöli végezni. Az orosz folton (mondta, íhajde, hajde! De ű nem mönt ká a kukor>icásbul. Nagy vót a kukoricás, de szökevény is röngeteg vót benne. Annyi vót benne, hogy szinte állandóan mozgott, die nemcsak mozgott, hanem zörgött is. De miögáni nem löhetött, és akit nem láttak, arról nem vöttefc tudoimásit. Mikor iá kukoricás végére értek;, ott vót a Tiszapart is. Egy halász boszta át azokat, akik tuttelk fűzetni. Nagyapámnak-nem vót pénze, ezért a halász nem akarta átvinni. Erre a nagyapám nagy méregbe gyütt, neki irontott a halásznak és mögverte. Emonita minden hazaifiatLan bitangnak. Aztán átvitte a halász, nagyapám aztán valahogy hazáért, nemi kerűt fogságba.« Adatközlő: Szabó Pál, Göllle. »Sándor József gölliei eimbör eimönt az oroszokkal. A Tiszán egy hajó cmiönt tellíi katonával, azofctú igön niögijettek, hát oroszok vótak, de nem bántották ükeit. "Útközben ez a Sándor JózeÍ sehogyse tudott emenekűnli, kikísérték a határig. Nagyon solkan vótak, még névsort is készíitötték, magyar Írnokok írták orosz ellenőrzés alatt a névsiort, ő így jelenfcözött: nevem Jóini János Vóna községbűi. Nem szerette a dogot, nem akarta átlépni az országhatárt, nem alkart emönni az oroszokkal. GyűttHmömt az udvaron, törte a fejét, hogyan lőhetne emeinékümi. Addig gyűtt-niönt, míg eocer begyutott az épületbe, valaimi Ikonyhaféle vót ahova beért. Tálát egy nagy kemönce nyílást és azon bebújt. Maga után betlötte az ajtót és az rácsukódott. Ecoör hajjá, hogy névsort óvásnak. Hallotta a saját nevét is, Jöni János Vóna község, ami persze csak Ikitalát neve vót. Nem szót senki, de nemcsak ű hiányzott. A névsorral tovább imiönitek. Aztán később tnctmibitálást hallott, erősen zsibongtak, emöntek. Nagysokára mert előbújni, hátha még maratt az oroszokbú. Most meg azon tünölödött, hogyan tuggya kinyitni a kemönioeajtót. Amint ott fekütt, gomdúkozott, keresgéllődött, észreVöszi, hogy hiszen a csízimaszárába oda van dugva egy pároskós. A párosfcésndk nagyon megörűt, rögtön kihúzta a osizmaszárábú és fcipiszfcáta vele a kemönceajtót. Amint hátrafelé mászik ki a keniöncóbű, egy szagláló éppen akkor miönt el a kemönce mellett, nagyon ímegijett, szailatt a gazdájához a hírrel. A ház gazdája magyar embör vót. Miikor találkozott vele mögkérdezte, hogy kerűt a kemöncébe? Emonta élete 57