Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)

ban vagy esztergályosnál. Legjobban szerették a 3 lábú német rokkát, kevesebb volt a magyar rokka.

n A fonás asszonyi munka volt, de mert az mindig sürgetős volt, a megfont fonalat szívesen áspolták a férfiak is. „Amit megfonytunk, azt az emberek főáspolták." Fontak az asszonyok otthon nap közben is, ha volt szabad idejük, de délután, ha már végeztek az etetéssel, „fogták rokkájukat és összementek házakhoz, hol itt, hol ott fontak. Este 11 órára azonban haza kellett érniük, mert ha a bakter világot látott, megkocogtatta az ablakot." A kimosott fonalat sokan takácshoz vitték. Iharosberényben volt egy Martikán nevű takács, az tudott küttölösen is szőni. A küttővászon egyik szála legtöbbször boltban vett pamutfonál volt. Ez kenderszállal együtt olyan erős vásznat adott, hogy még a tollat sem engedte át. A faluban aránylag kevés szövőszék volt. Akik szőni tudtak, kölcsönkérték egymástól. Nagy volt a becsülete annak, aki jel tudta vetni a fonalat. Szőni leginkább a Porrogról, Nagymartonból, Porrogszentkirályról beszármazottak tudtak. Szép, főszedéses mintáikat a Szentkirályon, Pátróban szőtt, kölcsönkért ruhákról vették le. Legszebb és leggazdagabb a halottaslepedő szövése volt, mert ennek széles, hímes vége kilógott a koporsóból, s mindenki megnézte. Nagy gonddal szőtték meg a paszitos vékaruhákat

12 is, mert a komaasszony kosarát, amiben ételt vitt a gyermekágyasnak, szintén látta az egész falu. (36—37. kép.) Dísztörülközőjüket mindkét végén hímesre szőtték. Ez készült úgy is, hogy a vásznat hosszában kettévágták és a közepén díszöltésekkel, vagy készen vett díszítőszalaggal összeállították. Két végükre csipkét vettek, vagy horgoltak, így készítették a hosszú vőfénykendöt is. Mindennapos használatra szánt abroszaikat, törülközőiket egyszerűbb — kis deszka segítségével gyorsan készülő — lapickázott hímmel szőtték.

73 A fiatalasszony helyzetét, megbecsülését új családjában az határozta meg, mit hozott magával. Vagyona, birtoka ugyanis nem mindig volt szem előtt, de szőttesekkel gazdagon telerakott ládáját láthatta anyósa, sógornői, az egész szomszédság. Érthető, hogy a lányos anya mindent megtett annak érdekében, hogy leánya sok letevő ruhával, rangos staférunggal kezdje új életét. A szegényebb lány kelengyéje mennyiségben ritkán, inkább minőségben volt szegényebb, mint a gazdagé. Mitnyek Mihályné, kinek öreganyja, Nagy Ferencné igen szegény asszony volt, meséli, hogy nagyanyja egy gazdag családhoz járt napszámba dolgozni. Ez a gazdag család sok kendert termelt, s Nagyné fizetségén kívül összeszedhette azt, ami a tiló alatt maradt. Azt is megfonta, megszőtte, hogy sokat 69