Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)
mogy hírhedt rablóinak, itt uralkodott Patkó, Hajnal és Kutyási meg Séta Pista«... Jobb helyt bizony ki nem találhatott volna, ha az volt a célja, hogy atelieríjében háborítatlanul dolgozhassék, mert itt ugyan rá nem bukkan más, mint aki művészetének fanatikus tisztelője.« Zichy művészetét méltatva így ír Jókai: »Zichy Mihály kedélye tele van szatírával. Az orosz udvar minden bűne és hibái ismereteseik voltak előtte, s azokat ő éveken keresztül találó művészi felfogással ostorozta genre képeiben : »•...«, aki Zichy Mihály művészi tehetségét meg akarja ítélni az ne a festőállványnál, hanem a rajzoló táblánál keresse őt fel. A rajziban Zichy felette áll minden előttem ismeretes művésznek, még Dórénak is. Az eleven fantáziának engedelmes művészi kivitel. párosulva a jellemzés, ismeret-gazdagság sokoldalú előnyével, a csoportok összibangzása, az érthető allegóriái kifejezés eltalálása őt e téren a legelső művészek sorába emelik, de még ezen felül járul hozzá valami, ami az egész alkotásnak bűvszerű hatást ad; a költői szellem, amely az alakokat ihletével felmagasztalja.« Az elismerő szavak között meghúzódó kritika elsősorban Zichy nagyméretű olajfestményére, a Zalán készült Kísértetek óráljá-ra vonatkozott.« Tartok tőle, hogy ezzel nem lesz szerencséje jegyezte meg e képre Jókai. Zichy képének témája Lermontov Halál című költeményének és Goethe »Haláltánc«-á:nak gondolatkörére utal. A lerimontovi halott saját síremlékét és oszladozó testét borzadva nézi. Zichy képe temetőt ábrázol holdas éjszakán, amint a holtak sírjaikból kiszállinák, és mintegy életüket élik tovább. A kritikusok és esztéták véleménye igen megoszlott a szokatlan tematikájú képről. Volt, aki elismerően írt a »-borzalmasan hatásos-« festményről, mások azt tartották, hogy a festmény mondanivalójának megfestése nem lehet művészi feladat.« Szana Tamásnak a századelején írott jellemzése szerint »Zichy képe vászonra festett bölcselkedés a sírontúli életről. A tudósok és költők által annyiszor bolygatott kérdés iróniára csábította a művészt, és lefestette, hogy a síron túl is csak olyan élet folyik, mint a földön. Képzeletdúsabban már alig lehetne ábrázolni a mindig megújuló életet, a materiális örökkévalóságot.« A művel kapcsolatosan nem ismerjük Zichy magyarázatát, pedig legtöbbször ő maga írásiban is megfogalmazta jelentősebb műveinek tartalmát és célkitűzéseit. A kép keletkezésének történetére azonban fény derül Miklós fiához intézett leveléből: »Eleinte a tárgyat — írja Zichy •— csak mint egy akvarell vázlatot traktáltam. Ezen vázlatot több más képeimmel a bécsi Kunstvereinfoan akartam kiállítani. Ezen Kunst Verein igazgatója a hóbortos Terike, azonban rábeszélt, hogy a vázlatot visszavonjam és nagy méretű képet készítsek belőle... es wird ein wunderbares Zugbild! amint mondta. Igaza is volt, mert a képet, dacára a reám támadó kritikusok szitkozódásainak, rendkívül sokan jártak nézni, úgy, hogy egész processzió állt künnt az utcán és várta a bejárat lehetőségét. Berlinben épp oly sokszámú közönség nézte, de végre is a sok disznó kritikus győzött, a kép további kiállítása lehetetlen lett.« Jókai tréfás-komoly jóslata bevált: »Majd meglássa, mennyi ideig el fog azokon a csontokon rágódni a kritika.« Jókainak nagy port felvert cikkével kapcsolatosan Zichy egyik levéléiben többek köpött ezt írja. »... látóim milyen nagy barátsággal ajándékoz meg engeim hazánk nagy írója. Az egész családi kor jelenlétében ünnepélyesen, amint az alka 17
