Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)

Hazánkban a legkisebb lélekszámú község, amelynek múzeuma van: a Somogy megyei Zala: Siófoktól mintegy (harminc kilométerre békéslankás tájban, Tab szomszédságában fekszik. Nagyszámú érdeklődőt vonz ide az egész országból, sőt külföldről is a Zichy Mihályról elnevezett emlékmúzeum. Ebben a százados fák alatt meghúzódó, egykori nemesi kúriában született 1827-ben a magyar festészet egyik legkiemelkedőbb, eredeti művészegyénisége Zichy Mihály. Somogy vármegye monográfiájában a szülőházra vonatkozólag az alábbi utalás található: -»A Zichy család ittlévő ősi kúriáját 1830-ban Zichy Ferenc újjáépítette«. Zichy Ferenc táblabírónak Zichy apai nagybátyjának a szomszédos Ziehen voltak birtokai. Zalán,

1 amely még a tatárjárás előtti település, — 1478 óta földesurak a köznemesi származású Zichyek. A kiterjedt családnak ezenkívül még számos birtoka volt Somogy megyében. Ezek lassan lemorzsolódtak az abszolutizmusra támaszkodó terjeszkedő nagybirtokpolitikának esve áldozatul. Zichy apjának Zichy Sándornak korai halála után erőskezű édesanyja Eperjessy Julianna igyekezett megtartani a még megmaradt birtokrészeket. A külszín kedvéért megóvtak a volt jólét látszatát, amire Zichy Mihály idős korában derűsen így emlékezett vissza: Antal fivére gyakran ^befogatott a rozoga fédères hintóba, a bakra felült a gyűrött gallérú libériás kocsis és egyre rángatta a négy lovat. Mért négylovas hintó volt ez, ámbátor félig sánták voltak a lovak. Hanem azért, ha otthon maradt valami, zsebkendő, vagy esernyő, ő a fiatal suhanc futott vissza gyalog a kastélyba és még idejekorán elérte a négylovas hintót.-« Zichy önerejéből, a pályakezdés sok megpróbáltatásán ment keresztül küzdötte fel magát a világhírre. Ifjúkori viaskodása a művészpályáért, a múlt század 40—&0-ea éveiben, jellegzetes tünete az akkori hazai viszonyoknak: ugyanazok a társadalmi béklyók, amelyek például Munkácsy festői zsenialitását kis ihíjján a tisztes asztalosmesterségbe zárták, — Zidhyt viszont a megyei tisztviselősködésbe akarták kényszeríteni. Zichy ifjúkori álmára —• arra, hogy festőművész lehessen — nem. a kisrendű családi származás és a szegénysors terhei nehezedtek, hanem — ugyanilyen súllyal — a rangos családi név és a tradicionális előítélet a »bohémpályával-« szemben. Amíg a gyermek Zichy állandó rajzolgatása csupán ártatlan kedvtelésnek tűnt, amíg csak szülőfalujának, Zalának pörlekedő fehérnépei, gulyása, vékonydongájú plébánosa, pocakos bírája, vagy a megyei gyűlés táblabíró-figurái ragadták meg élesen figyelő szemét, és elevenedtek meg keze vonásaiban, addig a családtagok rejtett büszkeséggel hallgatták idegenek és ismerősök álimélkodását a gyermek ügyessége fölött. Ez a rajzolás iránti hajlam azonban hamarosan szenvedéllyé változott át, ami már az iskolaévek alatt szembeállította pályaválasztását illetően szülei felfogásával. Egyik, Pestről írott levelének néhány megható sora világos képet ad arról, hogy már 13 éves korában felismerte hivatását, hisz} tehetségében és kész érte vállalni a harcot: »...mert anyám belőlem mást mint egy akármi módon pénztszerző masehinát kíván alakítani, mert anyámnak a géniuszról,, dicsősségről, szegénységbeni önelé3