Koppány Tibor - Sági Károly: A Kereki Fehérkővár története (Somogyi Múzeum 9., 1967)

nikai emlék, ami azt mutatja, hogy török közvetítlésisel magyar kertbe került már az orgona a hódoltság előtt is, jóval megelőzve ezzel nyugati szomszédainkat. A vár emésztagödirében a mogyorós hólyagfa (Stahylea pinnata L.) magjait is megtaláltuk. A középkor »Piiatacm-nak«, vagy »hajagfá«-niak ismerte

1 ezt a fát és szívesein használta szívós fáját szerszámnyelek készítéséire. Azt, hogy olajos magját ették-e. nem tudjuk. Érdekes, hogy ez a fa ma is bőségesen él és terem a vár környékén. Az azonban biztos, hogy a mogyorós hólyagfa terméseivel talált molyhos tölgy (Quercus pubescens Willd.) makkját ették a középkorban. A pörkölés nyoima a makk külső falán látható is a talált darabnál. Rezi környékén a pörkölt makkot ma is fogyasztják még elvétve. Göcsejben hallottuk olyan adatokat, hogy ledarálva kalács töltelékeként szívesen eszik. A középkorban nyilván elterjedtebb étel lehetett még. IV. A KEREKI VÁR ROMJAINAK ÁLLAGMEGÓVÁSA Amikor 1961-bein megindult a kisméretű várrom régészeti feltárása, alig valamit isimertünk belőle. A domJbgeirine északi végére, kettős árokkal körülvett várdomb alakjából arra lehetett következtetnünk, hogy Fehérkő vára szabálytalan alaprajzú téglaerősség 'volt. A törmelékkel lazított, bokrokkal és fával benőtt dombból csak a vár egykori területéneik nyugati oldalán állott egy magas, kívül támpilléres téglafal, belső felén letört konzolok csonkjaival, alig felismerhető, félig szétfagyott, amorf formákkal. A két nyáron át történt régészeti feltárás nagyjából tisztázta a vár alaprajzát, az okleveles adatokkal együtt éipítéstörténetét, sőt pusztulásának történetét is. A még nyitva maradt kérdésekre a várdomb keleti oldalának ásatása és a vár belső területének bolygatlain szintekig Való feltárása adna csak választ. A helyreállítással együtt három nyáron át végzett munka azonban így is elég volt ahhoz, hogy a kereki vár romijaiból az odalátogató kiránduló egységes képiét kapjon és ahhoz is elég, hogy egykori képét legalább hozzávetőlegesen felvázolhassuk. A XV. század 'végén elhagyott és 1543. után felrobbantott Fehéirfcő várát, amint láttuk, XIX. és XX. századi bolygatok pusztították tovább. Ezért aztán nem maradt meg belőle több,