Dr. Hoss József: Halászat, nádaratás és táplálkozás egy nagybereki községben (Somogyi Múzeum 8., 1966)

Ha a halász a veieet felállította, további dolga az ellenőrzés. Annál 'több munkát jelentett az elkészítése, és lerakása. Akár a berekben, akár otthon -indította lel (a kezdést, a szükséges mennyiségű mádat kiválasztotta és három csoportba osztatta. .Az elsőbe került a mutatóujj viastagságú egyienes, rugalmas, kiérett nád. Ezt (tétté a veic fejébe, merít itt volt rá a legnagyobb szükség. A vidra, ha beleszökött, még így is kirágta." A belekerült szárnyasok, ha nem is 'tették, tönkre

15

, de erősen megrongálták, ha nem volt a nád kifogástalan minőségű. A második csomóba tette az udvar elkészítésére szánt nádat. Lehetett gyengébb szárú, kissé sárgás színű is. A hal az udvarban átmenetileg tartózkodott. Kevesebb ostromnak volt kitéve, mint a fej. A legsilányabb minőségű nád is elég volt a kerthez, metrít rendeltetése csak az volt, hogy a halat az úszásban irányától eltérítse. A minőség kiválasztása után a halász a kiválasztott nádszál alsó végét kihegyezte, a felső végnek szánt irészt toporjával egyenlő magasságban levágta.

16 Ezt a munkát fedetlen helyen végezhette, mert a mozgás következtében nem fázott meg. A további teendő már meleg helyet kívánt. Azért legtöbbször a szobáiban történt meg. Kéziébe vett kiét szál nádat, s azt úgy kötötte össze, hogy az egyik szál alsó nieg a másik felső vége egymásmellé kerüljön. így egyenlő vastagságú és hosszúságú párok alakultak ki, mertt a veic nádpárak összerakásaiból tevődött össze. A mádpárakat a nagyberki gyékény beléből sodort ifimlom, de erős gyákényfionállal 3—5 helyen kötötték ősszé, ahogy a helyzet megkívánta. Miután a halász eddig eljutott, elérkezett foglalkozásának legnehezebb részéhez a veic lerakásához.

17 Az anyagot a helyszínre szállította. Ott csónakból vagy télen jégről a nádpárakat az előre kijelölt és megtisztított helyen a 'vízibe leeresztette és hegyes felével a berek iszapjába szúrta belé. Köziben gondolt arra, hogy a nád felső vége mindenütt egyenes legyen. Ha nehezen ment, a mádat kezében tartott kis lapicka elé tette, s toporral ahol kellett kiigazította. Továbbá arra is, ügyelt, nagy a nádipárak szorosan áillljamak egymás amellett. Az udvar a léc és teert falának összeállítása ugyanígy történt, A mádfiallak szilárd állásiát két oldaliról biztosították, éspedig azzal, hogy a mád hegyes végét 25—-30 cm imélyre, vagy ha a helyzet úgy kívánta még (mélyebbre myomták a talajba. Aztán a párakat a víz felszíne, fölött keresztkötésekkel összefogták. Ha helyzet úgy kívánta, a fejet több sorban is megerősítették. . A veiket a lehetőség szerint náddall védett területén állították fel, ah dl a szél nem tudott akkora erővel nekitámadni, mint a szabad területen. 15