Draveczky Balázs: A Somogy megyei muzeológiai kutatás története (Somogyi Múzeum 6., 1966)
Koraközépkori teremsarok a Rippl-Rónai Múzeum kiállításában Képzőművészek Csoportja kiállítása.); 1949-ben kettő, (Vaszary János emlékkiállítás, és Balázs János kiállítása,) addig 1952-ben négy, 1953чЬап öt időszaka kiállítás volt, mely a látogatás statisztikájában is jelentős emelkedést mutatott. 2. A tudományos módszerrel dolgozó múzeum. (1951—) Az 1955-ös évtől a három, illetve négy tudomány as dolgozóin kívül а Rippl-Rónai Múzeum dolgozóinak száma 10 főre emelkedett. Ennek megfelelően alakult az intézmény tudományos külsőbelső munkája is. Ezen évek legfontosabb feladatait a 2. ötéves terv muinikaeuőirány zabában olvashat j uk : A néprajzi munka a 'külterjes állattartás történeti anyagának vizsgálatára, a szőlőművelés kialakulására és fejlődésére irányult a ^szellemi, a tárgyi néprajz területén pedig a szőlőművelés anyagának gyűjtéséire, a présház berendezési tárgyadna, konyha^szerszámok, pásztorkodás, állattenyésztés, pásztorművészet, és viseleti da-, rabok gyűjtésére. A természettudomány fő feladatainak tekintette a megye halfaunájának gyűjtését és a flóragyűjtemény kibővítését. 60