Takáts Gyula: A Somogy Megyei Múzeumok, Emlékmúzemok és kiállitások vezetője (Somogyi Múzeum 3.)
Siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum A Sió-csatorna partján a híd mellett — a felszabadulás után épített új vízeresztő és hajózó zsilipek tőszomszédságában — található hazánk első vízgazdálkodási múzeuma. Nevét Beszédes Józsefről (1776—1852), a reformkor jelentős kultúrmérnökéről kapta. A Balaton vidékén lakóknak és az üdülésre messziről ide seregletteknek mutatja be a múzeum a hazai vízi-iműiszaki és tudományos munka eredményeit. Ez a munka egyrészt a Sió csatornázásával, a Balaton apasztásával és kultúrfelhasználásával függ össze, másrészt pedig az országos vízgazdálkodással, vízfelhasználással, természetátalakításisaíl, mely egyben jelentős gazdasági, társadalmi és kulturális tényező is. A múzeum létesítésének gondolata már a felszabadulás előtt foglalkoztatta, az érdeklődőket, de a megvalósításra csak 1952-ben került sor. A múzeum anyagának összegyűjtésében és rendszerezésében dr. Lukács Károly és Jámbor Dezső nevét kell megemlíteni. Az 1964-ben átrendezett új kiállítás a legújabb tudományos események alapján készült. Megismertet bennünket a vízgazdálik dásii feladatok lényegével és tematikájával. Üjszerű megoldás a kiállításban a diavetítő alkalmazása, mely érzékletes képet ad a vízügyi dolgozók életéről. Láthatjuk a legújabb, modern bel- és külföldi vízügyi kiadványokat, a vízszabályozás munkaeszközeit. Maketteken tanulmányozhatjuk a folyamszabályozás fázisait. Kotróhajók modelljei teszik érdekesebbé a kiállítást. Ezek alapján képet kapunk, a magyarországi vízrendező munka fejlődéséről és a Kárpát-medence sajátos vízrajzi, illetve vízgazdálkodási adottságairól. 5