Takáts Gyula: A Rippl-Rónai Múzeum állandó kiállitásának vezetője ( Somogyi Múzeum 1.)

edzett disznó, amelyik jól birta a kemény erdei életet. Ezeket a disznófalkákat esztendőn át ridegen, kint az erdőben tartották a somogyi kanészok. A somogyi kanász dísze a „befenekelt ujjú" szűr volt. Szűre ujjában használati tárgyait: a díszített sótartót, tükröst, borotvatartót, acélt, kovát és taplót tartotta. A pásztorok külön társadalmi réteget alkottak. A gulyások, csikósok, és juhászok elsősorban az uradalmak alkalmazottai voltak, a kanászoik a községé, vagy összeállt gazdáké. Nálunk a merinói juhászatot a kapitalizmus fejlesztette ki a XIX. százaidban. Somogy megyében a juhot elsősorban gyapjáért tartották. A nyájat is kinn tartották tavasztól a hó hullásáig. Télen a nyájat istállóba, akolba hajtották. Elszámoláskor a pásztorok a rováspálcát vették elő. Az erdőn, mezőn való külterjes állattartás a XX. század elejére elvesztette a jelentőségét. Az erdők megfogytak, a kukoricatermelés megnövekedett. A XIX. századtói a disznónál is ólastartásra tértek át. Kiállításuk megemlékezik a híres somogyi betyárvilágról. Sokan a pásztorokat tévesen azonosították a betyárokkal, mivel a pásztorok kint az erdőn-nrezőn éltek és sokszor adtaik menedéket a tanyáikon a betyároknak. A somogyi betyárvilágot a nagybirtok elnyomó rendszere és a ,,katonafogdosás" hozta létre. Mivel a zsarnokság elleni tiltakozás egyik formája volt a ,.betyárrá állás", ezért a szegénynép szívébe zárta őket. Népdalok születtek tetteikről és a pásztorok tükrökre, kürtire karcolták hetyke, „törvény" ellen szegülő alakjukat. Somogyi pásztorművészet Országszerte ismeretes a somogyi pásztorfaragás. Ezekben a pásztorművészeti darabokban a somogyi pásztor gondolkodása, életformája és szemlélete tükröződik. A régi, 1800-as évekből való darabokon a barokk vallásosság jelképei és a színes virágok a jellemzőek. 1840 táján a borotvatartókon, tükrösökön megjelenik mz első emberábrázolás. A pásztor szemiáben a betyár az igazi ember, aki szembeszáll az urakkal. Kifent bajszú, puskás, szűrös, pipás betyárok alakját találjuk a tárgyakon. Mellettük gyakori figura a betyárt üldöző pandúr és a pásztorok. A „természet", az erdő és az állatok ábrázolása is mind gyakoribb lesz. A tölös (tölgyes) erdő madárral, alatta a disznófalkával. A pásztorboton a szarvas és a kígyó a kedvenc téma. Nem ritka egy-egy népdal vagy ballada cselekményeinek szemléltetése. A művészkedő pásztor szinte egyetlen faragó eszköze a „bizsók" (kés). ЕЪЬеп több fajta van: nagyoló, cifrázó, karcoló bizsók. Anyaga, melyen dolgozik: ín. csont vagy szárú. A technika, a megmunkálás igen változatos. A XVIII. században a díszítési kiárkolt rajzát színes (piros) festékkel töltötték ki. 5